Best of Hofi

Ismertető
A formátum változik, Hofi Géza marad! “Teljesen mindegy, hogy kazetta, bakelit, CD vagy éppen Voiz. Az életmű minden változatban – már nyomtatásban is – megtalálta, megtalálja közönségét és töretlenül működik. Jól esik leírni alkotótársként, közönségeként és túlélőként is egyaránt. Igen, Hofi marad, hozzánk nőtt, benne van változatlanul a levegőben, még mindig kapásból idézzük és adjuk tovább, dúdoljuk dalait és felszabadulva nevetünk. A magyarok részévé vált, de kilépve az űrbe, még egy kis csillag is az ő nevét viseli. Az életmű szinte minden részlete felkerült a netre, a nézettségi számok nagyon magasak mintegy azt sugallva, hogy mára már ez az egyedüli platform – mégis jó érzés kézben tartani egy ilyen válogatást. Jól esik újra meg újra végigélni bölcseletét, aktualitását, hallgatni énekét, nevetni humorán és egyéni alakításain, a mindenkori legkedvesebb figurája – a „kisember” védelmében. Napjaink virtualitástömege után olyan ez a CD, mintha kezet fogna az ember Gézával, igazán felértékelődnek a pillanatok. A sors kegye, hogy alkotórésze lehettem az életműnek és szívemből ajánlhatom ezt a válogatást önöknek. Hallgassák szeretettel!” Malek Miklós


Fejezetek
Függöny!
00:00:10 0:00
Addig nyújtózkodj
00:07:49 0:00
Futjobb, futmégjobb, futball
Fejezet hossza: 00:09:44
Mondja már, bunkókám!
Fejezet hossza: 00:11:40
Kapufa a hibás
Fejezet hossza: 00:08:30
Itt ennyi nő iszik?
Fejezet hossza: 00:10:40
Én úgy szeretnék...
Fejezet hossza: 00:01:06
Nagy H-val
Fejezet hossza: 00:05:31
Füstszűrős sapka
Fejezet hossza: 00:11:22
Jogos a taps!
Fejezet hossza: 00:00:22
Klattyogta: Hofi Géza
Fejezet hossza: 00:00:58
A fakanál kopogjon...
Fejezet hossza: 00:18:39
Mit csinálnék?! Fugázok!
Fejezet hossza: 00:08:35
What is this kerek?
Fejezet hossza: 00:08:01
Harci kutya a tököm!
Fejezet hossza: 00:09:08
Mindig a magyar népet éri a csapás
Fejezet hossza: 00:12:34
És hogy ha összeáll?
Fejezet hossza: 00:05:17
Gondolj apádra...
Fejezet hossza: 00:02:46
Vastaps
Fejezet hossza: 00:00:16
Ennyi volt
Fejezet hossza: 00:00:26


Hallgasd a legújabb bestsellereket!

  • 1884 hangoskönyv
  • Napi szinten bővülő kínálat
  • Töltsd le ingyen
  • Hallgass könyveket, akkor is, ha a kezed foglalt
  • Korlátlanul alig havi egy könyv áráért
Képernyő metszet a Voiz mobil alkalmazásból
A Dumaszínház, stand up kategória legfrissebb tartalmai
Kőhalmi Zoltán
Litkai Gergely
Janklovics Péter, Litkai Gergely, Szabó Balázs Máté
Dombóvári István
Litkai Gergely
Szomszédnéni Produkciós Iroda
Janklovics Péter, Elek Péter
Hajdú Balázs
Ráskó Eszter
Kovács András Péter
Kovács András Péter
Aranyosi Péter
Hadházi László
Hofi Géza
Hofi Géza

Korlátlan hallgatás

5990Ft

Havidíj



Azoknak akik falják a könyveket, vagy párhuzamosan több hangoskönyvet is hallgatnak.

Előfizetéssel korlátlanul hozzáférsz minden tartalomhoz

  • Korlátlan könyvhallgatás
  • Könyvösszefoglalók
  • Meditációk
  • Trainingek, szemináriumok

Korlátlan hallgatás

71880Ft

12 + 1 hónap ajándék


A legnépszerűbb csomagunk!
Azoknak akik falják a könyveket, vagy párhuzamosan több hangoskönyvet is hallgatnak.

Előfizetéssel korlátlanul hozzáférsz minden tartalomhoz

  • Korlátlan könyvhallgatás
  • Könyvösszefoglalók
  • Meditációk
  • Trainingek, szemináriumok

Csak ez a standup

5500Ft

egyszeri vásárlás



Best of Hofi

Book cover image
Ismerd meg a VOIZ-t az első magyar hangoskönyv platformot.

Ismerd meg a VOIZ-t az első magyar hangoskönyv platformot - az ideális megoldást azok számára, akik hatékonyabbá és hatásosabbá akarják tenni mindennapi életüket.

Válassz a legfrissebb hangos könyvek közül. A kínálat napi szinten frissül.

Bestsellerek profi színészek által előadva.

Spórolj időt és hallgasd kedvenc könyveidet bárhol, bármikor - vezetés közben, edzés alatt, vagy akár csak házimunka vagy pihenés közben.

Fedezd fel a legtöbb magyar hangoskönyvet egy helyen!


Inspiráld magad folyamatosan új ötletekkel és nézőpontokkal, és fejleszd tovább kommunikációs és tárgyalási készségeidet a VOIZ hangoskönyveivel.

Ha naponta csak 2x25 percet szánsz a hangoskönyv hallgatásra, egy héten belül már elolvasol egy új könyvet - vezetés közben, edzés alatt, vagy akár csak házimunka vagy pihenés közben!

Partnerek, akik bizonyítják a minőségünket!

Forbes logo
Moti kiadó logo
HVG logo
Édesvíz kiadó logo