Egy embert ábrázoló ikon plussz jellel Ajánld a VOIZ-t barátaidnak korlátok nélkül, és hallgasd ingyen akár egy életen át! Részletek

A sors kereke - E-könyv

A sors kereke - E-könyv

Kategóriák, ahol megtalálható
Ismertető
Bianca Salo, az ismert színésznő Julia Stark magánnyomozó segítségét kéri, ugyanis meg van róla győződve, hogy az elhunyt vőlegénye zaklatja. Egyik éjjel a hálószobájában jelent meg, pár nappal korábban pedig a színházban járt, és felgyújtotta a nő egyik jelmezét. Julia elkíséri Biancát a próbákra, hogy megismerje a nő kollégáit, és felmérje a köztük levő viszonyokat, mert a jelek szerint a zaklató olyasvalaki, aki otthonosan mozog a színház falai között. Szinte senkinek sincs alibije arra az időpontra, amikor a baljós események történtek, és Julia a felszín alatt komoly feszültségeket sejt, amelyek igencsak rímelnek Shakespeare véres drámájára, a Macbethre, amit épp próbálnak. Julia ismét a volt férje, a rendőr Sidney segítségét kéri, mivel bizonyos, hogy az elkövető – legyen akár élő, akár holt – igen veszélyes, és gyilkosságra is vetemedhet. A sors kereke a világsikerű Joona Linna-történeteket jegyző, Lars Kepler álnéven alkotó szerzőpáros klasszikus detektívregény-sorozatának második kötete.


Fejezetek
Borító
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza: 0:00:06
Impresszum
Fejezet hossza: 0:01:36
Romániában egy légi szerencsétlenség következtében…
Fejezet hossza: 0:01:07
1. fejezet
Fejezet hossza: 0:16:00
2. fejezet
Fejezet hossza: 0:09:34
3. fejezet
Fejezet hossza: 0:07:21
4. fejezet
Fejezet hossza: 0:11:47
5. fejezet
Fejezet hossza: 0:08:36
6. fejezet
Fejezet hossza: 0:12:22
7. fejezet
Fejezet hossza: 0:14:34
8. fejezet
Fejezet hossza: 0:13:18
9. fejezet
Fejezet hossza: 0:06:41
10. fejezet
Fejezet hossza: 0:08:48
11. fejezet
Fejezet hossza: 0:07:29
12. fejezet
Fejezet hossza: 0:09:48
13. fejezet
Fejezet hossza: 0:12:55
14. fejezet
Fejezet hossza: 0:11:36
15. fejezet
Fejezet hossza: 0:10:14
16. fejezet
Fejezet hossza: 0:06:46
17. fejezet
Fejezet hossza: 0:10:58
18. fejezet
Fejezet hossza: 0:14:08
19. fejezet
Fejezet hossza: 0:09:52
20. fejezet
Fejezet hossza: 0:10:35
21. fejezet
Fejezet hossza: 0:11:49
22. fejezet
Fejezet hossza: 0:07:22
23. fejezet
Fejezet hossza: 0:11:32
24. fejezet
Fejezet hossza: 0:09:59
25. fejezet
Fejezet hossza: 0:10:45
26. fejezet
Fejezet hossza: 0:07:35
27. fejezet
Fejezet hossza: 0:10:34
28. fejezet
Fejezet hossza: 0:08:08
29. fejezet
Fejezet hossza: 0:12:27
30. fejezet
Fejezet hossza: 0:07:43
31. fejezet
Fejezet hossza: 0:09:04
32. fejezet
Fejezet hossza: 0:11:18
33. fejezet
Fejezet hossza: 0:06:11
34. fejezet
Fejezet hossza: 0:10:03
35. fejezet
Fejezet hossza: 0:10:35
36. fejezet
Fejezet hossza: 0:07:17
37. fejezet
Fejezet hossza: 0:08:49
38. fejezet
Fejezet hossza: 0:07:40
39. fejezet
Fejezet hossza: 0:05:38
40. fejezet
Fejezet hossza: 0:10:19
41. fejezet
Fejezet hossza: 0:13:31
42. fejezet
Fejezet hossza: 0:11:34
43. fejezet
Fejezet hossza: 0:11:53
44. fejezet
Fejezet hossza: 0:10:56
Utószó
Fejezet hossza: 0:07:11


7 napon át teljesen ingyen!

Hallgasd a legújabb bestsellereket!

  • 6595 hangoskönyv
  • Napi szinten bővülő kínálat
  • Töltsd le ingyen
  • Hallgass könyveket, akkor is, ha a kezed foglalt
  • Korlátlanul, mindössze egy könyv havi áráért
Képernyő metszet a Voiz mobil alkalmazásból

Korlátlan hozzáférés

7 nap próbaidőszak
0 Ft
Utána: 5990Ft/hó *

  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
Népszerű

Korlátlan hozzáférés

4 + 1 hónap ajándék
4792 Ft / hó

Korlátlan hozzáférés 5 hónapon át
29 950 Ft23 960 Ft
  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
A legjobb ár-érték ajánlat

Korlátlan hozzáférés

12 + 5 hónap ajándék
4228 Ft / hó

Korlátlan hozzáférés 17 hónapon át
101 830 Ft71 880 Ft
  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
Ismerd meg a VOIZ-t az első magyar hangoskönyv platformot.

Ismerd meg a VOIZ-t az első magyar hangoskönyv platformot - az ideális megoldást azok számára, akik hatékonyabbá és hatásosabbá akarják tenni mindennapi életüket.

Válassz a legfrissebb hangos könyvek közül. A kínálat napi szinten frissül.

Bestsellerek profi színészek által előadva.

Spórolj időt és hallgasd kedvenc könyveidet bárhol, bármikor - vezetés közben, edzés alatt, vagy akár csak házimunka vagy pihenés közben.

Fedezd fel a legtöbb magyar hangoskönyvet egy helyen!


Inspiráld magad folyamatosan új ötletekkel és nézőpontokkal, és fejleszd tovább kommunikációs és tárgyalási készségeidet a VOIZ hangoskönyveivel.

Ha naponta csak 2x25 percet szánsz a hangoskönyv hallgatásra, egy héten belül már elolvasol egy új könyvet - vezetés közben, edzés alatt, vagy akár csak házimunka vagy pihenés közben!

Partnerek, akik bizonyítják a minőségünket!

Forbes logo
Moti kiadó logo
HVG logo
Édesvíz kiadó logo
Keressük...