Egy embert ábrázoló ikon plussz jellel Ajánld a VOIZ-t barátaidnak korlátok nélkül, és hallgasd ingyen akár egy életen át! Részletek

A megbékélés kora - E-könyv

A megbékélés kora - E-könyv

Kategóriák, ahol megtalálható
Ismertető
Bakóczy Sára a nagy sikerű Délibábok kora után az önállóan is olvasható A megbékélés kora című regényében 1863-tól 1867 júniusáig, a kiegyezésig és I. Ferenc József magyar királlyá történő koronázásáig követi nyomon az előző kötetben megismert hőseinek, Andrássy Gyula grófnak és Ferenczy Idának a sorsát, és zárja le kettejük történetét. Ferenczy Ida a történettudomány által azóta is tisztázatlan körülmények között Erzsébet császárné, „Sisi” felolvasóhölgye lesz. A Deák Ferenc által vezetett Felirati Pártot támogató Andrássy azonnal meglátja a pozícióban rejlő lehetőségeket, és arra kéri Idát – aki számára még mindig nem közömbös a gróf –, hogy támogassa a magyar ügyet. Miközben a Hofburg intrikáival és magyarellenességével küzdő Ida őszinte barátságot köt a császárnéval, Magyarországon makacs politikai küzdelem folyik a konzervatívok, a mérsékeltek és a radikálisok között, mely utóbbiak sorra elbukó összeesküvései, akciói sokukat a bitófa árnyékába sodornak. Bécsi udvar, Pest-Buda, Kecskemét, a Hofburg palotája, aszály sújtotta búzamezők, előkelő pesti szalonok és feslett mulató, az Angol Királynő Szálló és vidéki kastély Terebesen, függetlenségért meghalni kész forradalmárok és a békés, gyarapodást hozó, polgári életért megbékélni kész kiegyezéspártiak: a regényben megfestett színes tabló átélhető módon mutatja be, mennyi küzdelem kellett ahhoz, hogy a józan ész szavát követve végül bekövetkezzen a megbékélés kora.


Fejezetek
Ábra/kép
Fejezet hossza:
Copyright © Fancsali Judit, 2024…
Fejezet hossza:
Tartalom I. Rész Ida 1.…
Fejezet hossza:
I. RÉSZ: Ida
Fejezet hossza:
1. fejezet
Fejezet hossza:
2. fejezet
Fejezet hossza:
3. fejezet
Fejezet hossza:
4. fejezet
Fejezet hossza:
5. fejezet
Fejezet hossza:
6. fejezet
Fejezet hossza:
7. fejezet
Fejezet hossza:
8. fejezet
Fejezet hossza:
9. fejezet
Fejezet hossza:
II. RÉSZ: Andrássy gróf
Fejezet hossza:
10. fejezet
Fejezet hossza:
11. fejezet
Fejezet hossza:
12. fejezet
Fejezet hossza:
13. fejezet
Fejezet hossza:
14. fejezet
Fejezet hossza:
15. fejezet
Fejezet hossza:
16. fejezet
Fejezet hossza:
17. fejezet
Fejezet hossza:
18. fejezet
Fejezet hossza:
19. fejezet
Fejezet hossza:
20. fejezet
Fejezet hossza:
21. fejezet
Fejezet hossza:
22. fejezet
Fejezet hossza:
Utószó
Fejezet hossza:
A regényben szereplő történelmi személyek
Fejezet hossza:
1 Karlovszky M. Ida: „Néhány…
Fejezet hossza:


7 napon át teljesen ingyen!

Hallgasd a legújabb bestsellereket!

  • 8765 hangoskönyv
  • Napi szinten bővülő kínálat
  • Töltsd le ingyen
  • Hallgass könyveket, akkor is, ha a kezed foglalt
  • Korlátlanul, mindössze egy könyv havi áráért
Képernyő metszet a Voiz mobil alkalmazásból

Korlátlan hozzáférés

7 nap próbaidőszak
0 Ft
Utána: 5990Ft/hó *

  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
Népszerű

Korlátlan hozzáférés

4 + 1 hónap ajándék
4792 Ft / hó

Korlátlan hozzáférés 5 hónapon át
29 950 Ft23 960 Ft
  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
A legjobb ár-érték ajánlat

Korlátlan hozzáférés

12 + 5 hónap ajándék
4228 Ft / hó

Korlátlan hozzáférés 17 hónapon át
101 830 Ft71 880 Ft
  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
Ismerd meg a VOIZ-t az első magyar hangoskönyv platformot.

Ismerd meg a VOIZ-t az első magyar hangoskönyv platformot - az ideális megoldást azok számára, akik hatékonyabbá és hatásosabbá akarják tenni mindennapi életüket.

Válassz a legfrissebb hangos könyvek közül. A kínálat napi szinten frissül.

Bestsellerek profi színészek által előadva.

Spórolj időt és hallgasd kedvenc könyveidet bárhol, bármikor - vezetés közben, edzés alatt, vagy akár csak házimunka vagy pihenés közben.

Fedezd fel a legtöbb magyar hangoskönyvet egy helyen!


Inspiráld magad folyamatosan új ötletekkel és nézőpontokkal, és fejleszd tovább kommunikációs és tárgyalási készségeidet a VOIZ hangoskönyveivel.

Ha naponta csak 2x25 percet szánsz a hangoskönyv hallgatásra, egy héten belül már elolvasol egy új könyvet - vezetés közben, edzés alatt, vagy akár csak házimunka vagy pihenés közben!

Partnerek, akik bizonyítják a minőségünket!

Forbes logo
Moti kiadó logo
HVG logo
Édesvíz kiadó logo
Keressük...