Egy embert ábrázoló ikon plussz jellel Ajánld a VOIZ-t barátaidnak korlátok nélkül, és hallgasd ingyen akár egy életen át! Részletek

Kérdezd meg tőle - E-könyv

Kérdezd meg tőle - E-könyv

Kategóriák, ahol megtalálható
Ismertető
„Nem tudta, mire készülök. Egy ideig terveztem ugyan, hogy előbb-utóbb elmondom (vagy inkább bevallom?) majd neki, mert hát hogy venné már az ki magát, ha véletlenül tudná meg, de csak célozgatni mertem, halogattam a dolgot. Féltem, hogy tiltakozna, én meg persze megmakacsolnám magam, és ezzel újabb árulást követnék el. Holott ha már egyszer muszáj kijátszanom őt – gondoltam egyre határozottabban –, a kettőnk kibeszéletlen viszonyát is rendezve így mintegy az utolsó pillanatban, még mielőtt meghalna, akkor ez az egy árulás is elegendő. Ha ugyan árulás megbékélnem vele. Nekem nem az. Így aztán lassan letettem a színvallásról. És nem is tudta meg végül, sem azt, hogy tehát könyvet írok róla, sem pedig azt, hogy miért olyan fontos ez. Meg a többi, ami kiderült még. De hát nem róla van szó persze (és pláne nem rólam vagy rólunk), hanem egy történetről. Azt kell megírnom valahogy. A Barabás nevű elbeszélő történetét.” Talányos és rendhagyó történet ez. Barabás (az atya fia) útja Szibériától Szentendréig, majd Budapesttől Moszkváig, születés és halál, orosz, magyar és zsidó sors között vesz hihetetlennek látszó kanyarokat aknamezőkön innen és túl, oda és vissza. A történetek azonban – az ilyenek is – ismétlődni szoktak. És akkor tehát, a talányaik ellenére, tanulságuk is van talán.


Fejezetek
Borító
Fejezet hossza:
Címlap
Fejezet hossza:
Copyright © Barna Imre, 2021
Fejezet hossza:
1 Két Kis Kínai
Fejezet hossza:
2 Szamárhegy
Fejezet hossza:
3 Szergej, Szar Gaj
Fejezet hossza:
4 A Tiszta Férfiú
Fejezet hossza:
5 Asztaltáncoltatás
Fejezet hossza:
6 Apakönyv
Fejezet hossza:
7 Tatár-hágó
Fejezet hossza:
8 Senki Földje
Fejezet hossza:
9 Magyar Honvéd Jár Túl A Dnyeszteren
Fejezet hossza:
10 Levédia
Fejezet hossza:
11 Hangulatjelentés
Fejezet hossza:
12 Kratkij Kursz
Fejezet hossza:
13 Barabás Őrnagy
Fejezet hossza:
14 Este Hatkor Háború Után
Fejezet hossza:
15 Rabod Vagyok
Fejezet hossza:
16 Lenin
Fejezet hossza:
17 Golke Vendégei
Fejezet hossza:
18 Grófok A Könyvtárban
Fejezet hossza:
19 Berkenye És Tölgy
Fejezet hossza:
20 Üdvözöljük Hazatért
Fejezet hossza:
21 Szégyen
Fejezet hossza:
22 Mumpsz
Fejezet hossza:
23 Pelmenyi
Fejezet hossza:
A szerzőtől az Európa Könyvkiadónál megjelent
Fejezet hossza:
Kolofon
Fejezet hossza:


7 napon át teljesen ingyen!

Hallgasd a legújabb bestsellereket!

  • 6592 hangoskönyv
  • Napi szinten bővülő kínálat
  • Töltsd le ingyen
  • Hallgass könyveket, akkor is, ha a kezed foglalt
  • Korlátlanul, mindössze egy könyv havi áráért
Képernyő metszet a Voiz mobil alkalmazásból

Korlátlan hozzáférés

7 nap próbaidőszak
0 Ft
Utána: 5990Ft/hó *

  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
Népszerű

Korlátlan hozzáférés

4 + 1 hónap ajándék
4792 Ft / hó

Korlátlan hozzáférés 5 hónapon át
29 950 Ft23 960 Ft
  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
A legjobb ár-érték ajánlat

Korlátlan hozzáférés

12 + 5 hónap ajándék
4228 Ft / hó

Korlátlan hozzáférés 17 hónapon át
101 830 Ft71 880 Ft
  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
Ismerd meg a VOIZ-t az első magyar hangoskönyv platformot.

Ismerd meg a VOIZ-t az első magyar hangoskönyv platformot - az ideális megoldást azok számára, akik hatékonyabbá és hatásosabbá akarják tenni mindennapi életüket.

Válassz a legfrissebb hangos könyvek közül. A kínálat napi szinten frissül.

Bestsellerek profi színészek által előadva.

Spórolj időt és hallgasd kedvenc könyveidet bárhol, bármikor - vezetés közben, edzés alatt, vagy akár csak házimunka vagy pihenés közben.

Fedezd fel a legtöbb magyar hangoskönyvet egy helyen!


Inspiráld magad folyamatosan új ötletekkel és nézőpontokkal, és fejleszd tovább kommunikációs és tárgyalási készségeidet a VOIZ hangoskönyveivel.

Ha naponta csak 2x25 percet szánsz a hangoskönyv hallgatásra, egy héten belül már elolvasol egy új könyvet - vezetés közben, edzés alatt, vagy akár csak házimunka vagy pihenés közben!

Partnerek, akik bizonyítják a minőségünket!

Forbes logo
Moti kiadó logo
HVG logo
Édesvíz kiadó logo
Keressük...