Mind a nyolc rege, amit itt találunk, azzal indul, hogy akár a királyfi, akár a falusi szegényember gyermeke útra kél: dicsőséges próbavetést, vagy szolgálatot, betévő falatot keres. Bizony igy kell tennie ma is a székely legénynek, leánynak, mert korán megtanulja a regulát, hogy ha nincs, ami kell, azért nincs, hogy megkeresse, megszerezze magának. Aztán mert kicsi nép fia, mindig is a legkisebb s a legárvábbik gyermek ő, akinek örökkön nagyot kell cselekednie, keményen fáradnia, éppen mint a mesében, hogy sorsát kivivhassa. Állitja valaki, hogy tőle soha senki nem kivánta azt a csudatételt, hogy aranyhidat verjen a más hasznára, gyönyörűségére? Hogy kőszikla helyébe szőlőskertet varázsoljon s bort szűrjön benne a dúsak asztalára? S hogy nincs, aki ráparancsolna: fogja ki az ördöngös szüle tavából az aranytollú récét? Így táplál minket a székely népmese, csiraképes sok tanulságaival is. Merithetünk belőlük elsősorban rendithetetlen bizodalmat és jótvárást. Hitet, hogy a tiszta szándék és cselekedet mégsem sziklára vetett mag, akkor kél ki hasznunkra, amikor nem is számitunk reája. Meggyőződést affelöl, hogy aki megfontoltan és alázatosan indul útjára, azt még az állat is előbbre segiti, hát még a Nagyisten! Abban pedig valóban örök igazság rejlik, hogy a józan ész, több mint az erőszak, a tisztes szó messzebbre juttat, mint a hányaveti magahittség. (Berde Mária)