Egy embert ábrázoló ikon plussz jellel Ajánld a VOIZ-t barátaidnak korlátok nélkül, és hallgasd ingyen akár egy életen át! Részletek

A lány, a nő, a többiek - E-könyv

A lány, a nő, a többiek - E-könyv

Kategóriák, ahol megtalálható
Ismertető
Evaristo rendkívüli érzékenységgel mutatja meg egy emberi élet sokféleségét, sokszínűségét és hogy senki nem fekete-fehér – még akkor sem, ha azt történetesen mi gondoljuk annak. Azokra a dolgokra emlékeztet bennünket, amik összekötnek minket az ismerőseinkkel és a szomszédainkkal, még azokban az időkben is, amikor arra biztatnak bennünket, hogy inkább forduljunk el egymástól. A lány, a nő, a többiek a kortárs brit nők egymással összefonódó közösségének megindító és reményteli története, és a jelenkori Nagy-Britannia egyszerre szórakoztató és megrázó tablóképe. A sokhangú regény tizenkét szereplője nagyon eltérő életet él: Amma leszbikus színházi rendező éppen élete nagy lehetőségére, darabjának premierjére készül a Nemzeti Színházban; régi barátja, Shirley tanár, több évtizedes munka után is london egyik pénzhiányos iskolájában rekedt, egyik volt hallgatója, Carole mégis sikeres befektetési bankár lesz. Bummi takarítóként dolgozik, és nyilvánvaló eredményei ellenére aggódik, hogy lánya végképp elszakítja nigériai gyökereit. Az észak-angliai tanyán élő 93 éves GG viszont nehezen lép túl a múlt árnyékán. Míg LaTisha a három különböző férfitól származó gyerekének keresi a megfelelő apát, Megan a nemi identitásában bizonytalan, és a közösségi médiában próbál válaszokat találni. Csupa felejthetetlen karakter, akik számos ponton keresztezik egymás életét, a rokonságban, szomszédságban, vagy éppenséggel a különböző problémákban, a szexualitástól a társadalmi helyzetig. Evaristo rendkívüli érzékenységgel mutatja meg egy emberi élet sokféleségét, sokszínűségét és hogy senki nem fekete-fehér – még akkor sem, ha azt történetesen mi gondoljuk annak. Azokra a dolgokra emlékeztet bennünket, amik összekötnek minket az ismerőseinkkel és a szomszédainkkal, még azokban az időkben is, amikor arra biztatnak bennünket, hogy inkább forduljunk el egymástól.


Fejezetek
Borító
Fejezet hossza:
Címlap
Fejezet hossza:
Fordította KÁLLAY ESZTER
Fejezet hossza:
Nővéreimnek & a nővéreknek &…
Fejezet hossza:
Első Fejezet
Fejezet hossza:
Yazz
Fejezet hossza:
Dominique
Fejezet hossza:
Második Fejezet
Fejezet hossza:
Bummi
Fejezet hossza:
LaTisha
Fejezet hossza:
Harmadik Fejezet
Fejezet hossza:
Winsome
Fejezet hossza:
Penelope
Fejezet hossza:
Negyedik Fejezet
Fejezet hossza:
Hattie
Fejezet hossza:
Grace
Fejezet hossza:
Ötödik Fejezet
Fejezet hossza:
Epilógus
Fejezet hossza:
Köszönetnyilvánítás
Fejezet hossza:
Kolofon
Fejezet hossza:
{1} Napi, mai. (francia) {2}…
Fejezet hossza:


7 napon át teljesen ingyen!

Hallgasd a legújabb bestsellereket!

  • 6593 hangoskönyv
  • Napi szinten bővülő kínálat
  • Töltsd le ingyen
  • Hallgass könyveket, akkor is, ha a kezed foglalt
  • Korlátlanul, mindössze egy könyv havi áráért
Képernyő metszet a Voiz mobil alkalmazásból

Korlátlan hozzáférés

7 nap próbaidőszak
0 Ft
Utána: 5990Ft/hó *

  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
Népszerű

Korlátlan hozzáférés

4 + 1 hónap ajándék
4792 Ft / hó

Korlátlan hozzáférés 5 hónapon át
29 950 Ft23 960 Ft
  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
A legjobb ár-érték ajánlat

Korlátlan hozzáférés

12 + 5 hónap ajándék
4228 Ft / hó

Korlátlan hozzáférés 17 hónapon át
101 830 Ft71 880 Ft
  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
Ismerd meg a VOIZ-t az első magyar hangoskönyv platformot.

Ismerd meg a VOIZ-t az első magyar hangoskönyv platformot - az ideális megoldást azok számára, akik hatékonyabbá és hatásosabbá akarják tenni mindennapi életüket.

Válassz a legfrissebb hangos könyvek közül. A kínálat napi szinten frissül.

Bestsellerek profi színészek által előadva.

Spórolj időt és hallgasd kedvenc könyveidet bárhol, bármikor - vezetés közben, edzés alatt, vagy akár csak házimunka vagy pihenés közben.

Fedezd fel a legtöbb magyar hangoskönyvet egy helyen!


Inspiráld magad folyamatosan új ötletekkel és nézőpontokkal, és fejleszd tovább kommunikációs és tárgyalási készségeidet a VOIZ hangoskönyveivel.

Ha naponta csak 2x25 percet szánsz a hangoskönyv hallgatásra, egy héten belül már elolvasol egy új könyvet - vezetés közben, edzés alatt, vagy akár csak házimunka vagy pihenés közben!

Partnerek, akik bizonyítják a minőségünket!

Forbes logo
Moti kiadó logo
HVG logo
Édesvíz kiadó logo
Keressük...