Ezernégyszázhuszonnyolc. Gabriel de Sceleus látszólag mindent elért, amire csak vágyhatott: hiába lett Cillei Borbála halálos ellensége, Zsigmond király bizalmát élvezve, kancellárjaként és diplomáciája fő szervezőjeként hatalmas vagyonra, befolyásra, előbb püspöki, majd érseki címre tesz szert, és azt suttogják, nem alaptalanul számít a bíborosi kalap elnyerésére sem. Gabriel azonban minden eredményét, minden erőfeszítését hiábavalónak érzi, hiszen nem tudta megszerezni Borbála királynétól azt, amire a legjobban vágyott: Szent László vérereklyéjét. Miközben Gabriel és Borbála a legalattomosabb és legkegyetlenebb eszközöktől sem visszariadva vívja magánháborúját, Zsigmond Galambóc várát ostromolja, az északi országrészt, a királynői birtokokat husziták dúlják, és Velence kitartó diplomáciai erőfeszítéseinek köszönhetően veszélybe kerülni látszik a Zsigmond által hőn áhított német-római császári korona elnyerése is. Az udvart és szinte egész Európát behálózó cselszövések közepette időnként szembekerül egymással a magán- és a közérdek, kényszerű szövetségek születnek halálos ellenségek között, és akár családon belül sem ritkák az árulások. Azonban minderről mit sem tudva Nagyváradon felcseperedik egy göndör, vörösesszőke hajú fiúcska, aki különösen éles eszével és az anyjától, a királynétól tanult alkímiai ismereteivel tűnik ki kortársai közül. Johannes a szigorú anyai parancs ellenére egy nap Pozsonyba szökik Váradról, ahol megakad rajta a nagy hatalmú és rettegett Gabriel de Sceleus kancellár szeme, és inasává fogadja az árvának hitt fiút. Ám a tehetséges és bátor gyermek titka óhatatlanul lelepleződik, és Gabriel úgy dönt, a fián keresztül áll bosszút az anyán… Bökös Borbála történelmi regénytrilógiájának kiterjedt kutatásokon alapuló, egyedi szemszögből és egyedi hangvételben megírt befejező kötete méltó lezárása a XV. század első harmadának magyar és európai történetét és az amögött rejlő „árnyéktörténelmet” bemutató sorozatnak.