Egy embert ábrázoló ikon plussz jellel Ajánld a VOIZ-t barátaidnak korlátok nélkül, és hallgasd ingyen akár egy életen át! Részletek

A rettegés piramisa - E-könyv

A rettegés piramisa - E-könyv

Kategóriák, ahol megtalálható
Ismertető
A piramisok közelében nyüzsgő európaiakat titokzatos bűncselekmény tartja rémületben, melynek gyanúsítottja egy Kairóban nyaraló magyar társasági hölgy, akit környezete intelligens, szelíd, kifejezetten barátságos és jóindulatú úrinőként ismer. De csak a szemtanúk jelentkezéséig, akik a bűntett elkövetésekor éppen őt, Blanka von Flickenstein grófnőt látták az áldozat, a kairói magyar sajtóattasé társaságában. Nem sokkal később, amikor a Kairói Múzeum menedzsere is gyilkosság áldozata lesz, és egy szemtanú ismét csak Blankát ismeri fel a nyílt utcán kivégzett férfi mellett, a kétségek bizonyossággá válnak. Az igazság azonban még így sem teljes, s kiderítéséhez több türelem és motiváció kell, mint amennyi az ügy mielőbbi lezárásában érdekelt kairói rendőrségnek van. Blanka fia, Alex nem hagyja annyiban a dolgot, már csak azért sem, mert édesanyja letartóztatása után szerelme, Paulina is nyomtalanul eltűnik. Ebből a fiatalember arra következtet, hogy a rejtélyes bűncselekménysorozatban semmi sem az, aminek látszik és senki sem az, akinek hiszik. Ha létezik olyan, hogy női krimi, akkor Bora Ildikó egzotikus bűnügyi történetei ebbe a különleges műfajba sorolandók. Lesznek, akiket a szerző gazdag fantáziája Claire Kennethre, humora Vavyan Fable-ra emlékeztet majd, de a gyorsan pörgő események és a háttérben forrongó romantikus vonzalmak nagyon is eredeti kombinációja az, ami egy pillanatra sem hagyja lankadni az olvasó figyelmét.


Fejezetek
Bora Ildikó A rettegés piramisa
Fejezet hossza:
Tartalom
Fejezet hossza:
Bora Ildikó
Fejezet hossza:
A RETTEGÉS PIRAMISA © Bora…
Fejezet hossza:
„Játék az élet, a halál…
Fejezet hossza:
1.A parti
Fejezet hossza:
2.Ha ló nincs, a szamár is jó?
Fejezet hossza:
3.A portré
Fejezet hossza:
4.Celeste Aida
Fejezet hossza:
5.A rózsaszín flamingó titka
Fejezet hossza:
6.A múmia
Fejezet hossza:
7.A gyanúsított
Fejezet hossza:
8.Halál a bazárban
Fejezet hossza:
9.A “varjú”
Fejezet hossza:
10.Hívatlan vendég
Fejezet hossza:
11.Új seprő jól seper
Fejezet hossza:
12.A koronatanú
Fejezet hossza:
13.Régi ismerős
Fejezet hossza:
14.A szökevény
Fejezet hossza:
15.A Halálpart
Fejezet hossza:
16.Apáca a pácban
Fejezet hossza:
17.Ki van a koporsóban?
Fejezet hossza:
18.Reménysugár
Fejezet hossza:
19.Lány a függöny mögött
Fejezet hossza:
20.Potyautas
Fejezet hossza:
21.A technika ördöge
Fejezet hossza:
22.Átváltozás
Fejezet hossza:
23.A fogoly
Fejezet hossza:
24.Ikrek hava
Fejezet hossza:
25.A nagy “bumm”
Fejezet hossza:
26.Az esküvő
Fejezet hossza:
Vége
Fejezet hossza:
Az Atlantic Press Kiadó és az Aba Könyvkiadó további ajánlata
Fejezet hossza:
Szántó DánielRevans
Fejezet hossza:
Kulcsár IstvánGyilkosság a Magyar Rádióban
Fejezet hossza:
Mihail KamjanyicinDarabont
Fejezet hossza:
Tommy HilfigerAmerikai álmodozó
Fejezet hossza:
William G. WinklerLánykereskedők
Fejezet hossza:


7 napon át teljesen ingyen!

Hallgasd a legújabb bestsellereket!

  • 10696 hangoskönyv
  • Napi szinten bővülő kínálat
  • Töltsd le ingyen
  • Hallgass könyveket, akkor is, ha a kezed foglalt
  • Korlátlanul, mindössze egy könyv havi áráért
Képernyő metszet a Voiz mobil alkalmazásból

Korlátlan hozzáférés

7 nap próbaidőszak
0 Ft
Utána: 5990Ft/hó *

  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
Népszerű

Korlátlan hozzáférés

4 + 1 hónap ajándék
4792 Ft / hó

Korlátlan hozzáférés 5 hónapon át
29 950 Ft23 960 Ft
  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
A legjobb ár-érték ajánlat

Korlátlan hozzáférés

12 + 5 hónap ajándék
4228 Ft / hó

Korlátlan hozzáférés 17 hónapon át
101 830 Ft71 880 Ft
  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
Ismerd meg a VOIZ-t az első magyar hangoskönyv platformot.

Ismerd meg a VOIZ-t az első magyar hangoskönyv platformot - az ideális megoldást azok számára, akik hatékonyabbá és hatásosabbá akarják tenni mindennapi életüket.

Válassz a legfrissebb hangos könyvek közül. A kínálat napi szinten frissül.

Bestsellerek profi színészek által előadva.

Spórolj időt és hallgasd kedvenc könyveidet bárhol, bármikor - vezetés közben, edzés alatt, vagy akár csak házimunka vagy pihenés közben.

Fedezd fel a legtöbb magyar hangoskönyvet egy helyen!


Inspiráld magad folyamatosan új ötletekkel és nézőpontokkal, és fejleszd tovább kommunikációs és tárgyalási készségeidet a VOIZ hangoskönyveivel.

Ha naponta csak 2x25 percet szánsz a hangoskönyv hallgatásra, egy héten belül már elolvasol egy új könyvet - vezetés közben, edzés alatt, vagy akár csak házimunka vagy pihenés közben!

Partnerek, akik bizonyítják a minőségünket!

Forbes logo
Moti kiadó logo
HVG logo
Édesvíz kiadó logo
Keressük...