Egy embert ábrázoló ikon plussz jellel Ajánld a VOIZ-t barátaidnak korlátok nélkül, és hallgasd ingyen akár egy életen át! Részletek

Vaskesztyű - E-könyv

Vaskesztyű - E-könyv

Kategóriák, ahol megtalálható
Ismertető
A regény IV. Béla, V. István és IV. László uralkodásának idején játszódik, több nézőpontból követve a korszak történelmi eseményeit. Az olvasó betekintést nyerhet IV. Béla országépítő munkájába, megismerheti a gyermek IV. László elrablásának és V. István halálának történetét, a főúri pártok küzdelmeit, a lázadó kunok elleni harcokat és III. Miklós pápa Magyar Királysággal kapcsolatos intézkedéseit. Az uralkodói udvarok mellett kiemelt figyelmet kap egy kis dél-magyarországi falu három nemzedékének sorsa, a középpontban egy vadorzás miatt kézvesztésre ítélt jobbággyal, akinek csonkasága ellenére sikerül a vitézségét bizonyítania. A regény főhőse, a méltóbb életre érdemes Ajándok jobbja elvesztése után sem adja fel, a környékbeli kováccsal „vaskéztyűt” készíttet magának. Avar származású szerelmének rokonai által bújtatva felkészül, hogy megragadja az egyetlen lehetőséget, amellyel fordíthat sorsán: katonai szolgálatot vállalva szabad emberré váljon. Ajándok harcol Sövényvár védői mellett a lázadó kunok ellen, IV. László oldalán részt vesz Szalánc várának visszavételében a lázadó Aba Finta nádortól, és kitünteti magát a hód-mezei csatában. Vaskesztyűje nem akadályozza meg abban, hogy elnyerje feljebbvalói elismerését, és nobilis castriként térjen haza falujába.


Fejezetek
Ábra/kép
Fejezet hossza:
Copyright © Borda János, 2023…
Fejezet hossza:
Tartalom Prológus Hód Mezeje I.…
Fejezet hossza:
Fodor József Iworáj 1 barátomnak,…
Fejezet hossza:
Prológus: HÓD MEZEJE
Fejezet hossza:
I. Lófogó
Fejezet hossza:
Ii. Az Első Tél
Fejezet hossza:
Iii. Udvarház A Birtokon
Fejezet hossza:
Iv. Ond Kincse
Fejezet hossza:
V. Bábjáték, Királlyal
Fejezet hossza:
Vi. Ineta
Fejezet hossza:
Vii. Hálót Sző A Sors
Fejezet hossza:
Viii. A Gím
Fejezet hossza:
Ix. Úriszék
Fejezet hossza:
X. Bujdosók
Fejezet hossza:
Xi. Siha
Fejezet hossza:
Xii. Vaskesztyű
Fejezet hossza:
Xiii. Délibábos Remények
Fejezet hossza:
Xiv. A Boszorkány
Fejezet hossza:
Xv. Eső És Vér
Fejezet hossza:
Epilógus: ELLŐSMONOSTOR
Fejezet hossza:
A Szerző Utószava
Fejezet hossza:
1 Iworáj: az ivory (agyar,…
Fejezet hossza:


7 napon át teljesen ingyen!

Hallgasd a legújabb bestsellereket!

  • 8765 hangoskönyv
  • Napi szinten bővülő kínálat
  • Töltsd le ingyen
  • Hallgass könyveket, akkor is, ha a kezed foglalt
  • Korlátlanul, mindössze egy könyv havi áráért
Képernyő metszet a Voiz mobil alkalmazásból

Korlátlan hozzáférés

7 nap próbaidőszak
0 Ft
Utána: 5990Ft/hó *

  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
Népszerű

Korlátlan hozzáférés

4 + 1 hónap ajándék
4792 Ft / hó

Korlátlan hozzáférés 5 hónapon át
29 950 Ft23 960 Ft
  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
A legjobb ár-érték ajánlat

Korlátlan hozzáférés

12 + 5 hónap ajándék
4228 Ft / hó

Korlátlan hozzáférés 17 hónapon át
101 830 Ft71 880 Ft
  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
Ismerd meg a VOIZ-t az első magyar hangoskönyv platformot.

Ismerd meg a VOIZ-t az első magyar hangoskönyv platformot - az ideális megoldást azok számára, akik hatékonyabbá és hatásosabbá akarják tenni mindennapi életüket.

Válassz a legfrissebb hangos könyvek közül. A kínálat napi szinten frissül.

Bestsellerek profi színészek által előadva.

Spórolj időt és hallgasd kedvenc könyveidet bárhol, bármikor - vezetés közben, edzés alatt, vagy akár csak házimunka vagy pihenés közben.

Fedezd fel a legtöbb magyar hangoskönyvet egy helyen!


Inspiráld magad folyamatosan új ötletekkel és nézőpontokkal, és fejleszd tovább kommunikációs és tárgyalási készségeidet a VOIZ hangoskönyveivel.

Ha naponta csak 2x25 percet szánsz a hangoskönyv hallgatásra, egy héten belül már elolvasol egy új könyvet - vezetés közben, edzés alatt, vagy akár csak házimunka vagy pihenés közben!

Partnerek, akik bizonyítják a minőségünket!

Forbes logo
Moti kiadó logo
HVG logo
Édesvíz kiadó logo
Keressük...