,,- Kelj fel! Kelj már végre fel, te szar. Az ébresztő a nagyobb nyomaték kedvéért egy-két rúgással egészült ki. - Kelj már fel, na mi lesz! A fiú nehezen ébredt. Szemét hunyorogva résnyire nyitotta. A földön feküdt a szárítóhelyiségben, takarója nem volt, párnája se. Ahogyan a fölé magasodó erőteljes férfialakot nézte, hát a jobb időkre se volt sok kilátása." Szotyi, a kisstílű díler utolsó saját ,,bulija" az orosz drogkeresztapától lenyúlt újfajta szerrel balul üt ki: két fiatal meghal. A harmadik, aki kómába esik, történetesen egy fontos ember rokona, ezért hamarosan megjelenik a fővárosi ügyészség egyik vezetője az egykori ügyész, Konrád András ,,kricsmijében". A cég vissza nem utasítható szívességet kér egykori munkatársától. Természetesen nem sejtik, hogy András ezt az ügyet sem az ő terveik szerint, hanem a maga különutas módján fogja megoldani. A negyvenes, kissé fásult, ám humorérzékét nyomokban megőrzött, magányos egykori ügyész egy észak-magyarországi kisvárosban nyitott bárt (azaz kricsmit, ahogy ő mondja). A hatalmi és pénzes játszmák nyomán kiábrándult az igazságszolgáltatás ,,hatékony" gépezetéből, és immár tíz éve éli a bártulajdonosok ,,békés" életét. Legjobb vendége ő maga. Bizonyos vonásaiban Raymond Chandler főhősére emlékeztet - egy afféle kisvárosi, magyar Philip Marlowe. Igaz, fel nem bérelhető. Az élet azonban a kisvárosban sem zavartalan. Időről időre történik valami, ami a rendőrségre tartozna, és hogy, hogy nem, az ,,ügyek" egy része rendszerint András közvetlen szomszédságában történik, felborítva nyugalmas életét. Látszólag szenvtelen, ám kíváncsi főhősünk ilyenkor elindul, és nem nyugszik, amíg fel nem deríti az ,,ügyet", s találékonysága révén egy kissé igazságot is szolgáltat - akár a hivatalos közeg szándéka ellenére is. Ezeket az eseteket mesélik el A torony című krimit követő novellák.