Egy embert ábrázoló ikon plussz jellel Ajánld a VOIZ-t barátaidnak korlátok nélkül, és hallgasd ingyen akár egy életen át! Részletek

Stranger Things – Menekülés Hawkinsból - E-könyv

Stranger Things – Menekülés Hawkinsból - E-könyv

Hawkins, Indiana. Legtöbb lakója számára idilli kisváros, ám a szerepjátékos, metálos és kiközösített Eddie Munsonnak a borzalmak kriptája. Szerencsére már csak pár hónapja van hátra a középiskolából, amit remekül el lehet ütni némi kockacsörgetéssel és részeg közönség előtti csörömpöléssel. Utána pedig marad az élve eltemetés a borzalmak kriptájában. Ekkor azonban Eddie egy igazi csodával találkozik: a hawkinsi középiskola egy végzett diákjával, akinek sikerült elmenekülnie innen. Paige ráadásul nemcsak sikeresen maga mögött hagyta Hawkins városát, hanem egy Los Angeles-i lemezkiadó tehetségkutatójaként dolgozik. A lány fantáziát lát Eddie Korhadt Koporsó nevű zenekarában - Eddie-ben pedig talán még többet. A bandának már csak egy demót kellene összeraknia ahhoz, hogy meginduljanak az Iron Maiden és a Metallica nyomdokain, ám a stúdióhoz pénzre van szükség. Eddie bármire hajlandó, hogy megszerezze a lét, még ha ehhez a törvényt hírből sem ismerő apjával is kell összefognia. Egy dolog biztos: 1984 Eddie Munson éve lesz…


Fejezetek
Title page
0:00
0:00
0:00:05 0:00
Első fejezet
0:22:29 0:00
Második fejezet
0:11:23 0:00
Harmadik fejezet
0:13:01 0:00
Negyedik fejezet
0:15:23 0:00
Ötödik fejezet
Fejezet hossza: 0:28:03
Hatodik fejezet
Fejezet hossza: 0:12:45
Hetedik fejezet
Fejezet hossza: 0:09:51
Nyolcadik fejezet
Fejezet hossza: 0:12:00
Kilencedik fejezet
Fejezet hossza: 0:16:33
Tizedik fejezet
Fejezet hossza: 0:15:48
Tizenegyedik fejezet
Fejezet hossza: 0:19:39
Tizenkettedik fejezet
Fejezet hossza: 0:14:01
Tizenharmadik fejezet
Fejezet hossza: 0:14:56
Tizennegyedik fejezet
Fejezet hossza: 0:14:46
Tizenötödik fejezet
Fejezet hossza: 0:08:02
Tizenhatodik fejezet
Fejezet hossza: 0:16:59
Tizenhetedik fejezet
Fejezet hossza: 0:13:03
Tizennyolcadik fejezet
Fejezet hossza: 0:15:25
Tizenkilencedik fejezet
Fejezet hossza: 0:13:40
Huszadik fejezet
Fejezet hossza: 0:14:14
Huszonegyedik fejezet
Fejezet hossza: 0:15:44
Huszonkettedik fejezet
Fejezet hossza: 0:07:36
Huszonharmadik fejezet
Fejezet hossza: 0:06:44
Huszonnegyedik fejezet
Fejezet hossza: 0:06:47
Huszonötödik fejezet
Fejezet hossza: 0:07:44
Huszonhatodik fejezet
Fejezet hossza: 0:08:59
Huszonhetedik fejezet
Fejezet hossza: 0:12:01
Huszonnyolcadik fejezet
Fejezet hossza: 0:13:32
Huszonkilencedik fejezet
Fejezet hossza: 0:08:41
Harmincadik fejezet
Fejezet hossza: 0:12:47
Harmincegyedik fejezet
Fejezet hossza: 0:13:30
Harminckettedik fejezet
Fejezet hossza: 0:19:36
Harmincharmadik fejezet
Fejezet hossza: 0:08:55
Harmincnegyedik fejezet
Fejezet hossza: 0:13:24
Harmincötödik fejezet
Fejezet hossza: 0:12:06
Harminchatodik fejezet
Fejezet hossza: 0:23:42
Harminchetedik fejezet
Fejezet hossza: 0:19:59
A szerző köszönetnyilvánítása
Fejezet hossza: 0:01:24
Kolofon
Fejezet hossza: 0:00:36


7 napon át teljesen ingyen!

Hallgasd a legújabb bestsellereket!

  • 6593 hangoskönyv
  • Napi szinten bővülő kínálat
  • Töltsd le ingyen
  • Hallgass könyveket, akkor is, ha a kezed foglalt
  • Korlátlanul, mindössze egy könyv havi áráért
Képernyő metszet a Voiz mobil alkalmazásból

Korlátlan hozzáférés

7 nap próbaidőszak
0 Ft
Utána: 5990Ft/hó *

  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
Népszerű

Korlátlan hozzáférés

4 + 1 hónap ajándék
4792 Ft / hó

Korlátlan hozzáférés 5 hónapon át
29 950 Ft23 960 Ft
  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
A legjobb ár-érték ajánlat

Korlátlan hozzáférés

12 + 5 hónap ajándék
4228 Ft / hó

Korlátlan hozzáférés 17 hónapon át
101 830 Ft71 880 Ft
  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
Ismerd meg a VOIZ-t az első magyar hangoskönyv platformot.

Ismerd meg a VOIZ-t az első magyar hangoskönyv platformot - az ideális megoldást azok számára, akik hatékonyabbá és hatásosabbá akarják tenni mindennapi életüket.

Válassz a legfrissebb hangos könyvek közül. A kínálat napi szinten frissül.

Bestsellerek profi színészek által előadva.

Spórolj időt és hallgasd kedvenc könyveidet bárhol, bármikor - vezetés közben, edzés alatt, vagy akár csak házimunka vagy pihenés közben.

Fedezd fel a legtöbb magyar hangoskönyvet egy helyen!


Inspiráld magad folyamatosan új ötletekkel és nézőpontokkal, és fejleszd tovább kommunikációs és tárgyalási készségeidet a VOIZ hangoskönyveivel.

Ha naponta csak 2x25 percet szánsz a hangoskönyv hallgatásra, egy héten belül már elolvasol egy új könyvet - vezetés közben, edzés alatt, vagy akár csak házimunka vagy pihenés közben!

Partnerek, akik bizonyítják a minőségünket!

Forbes logo
Moti kiadó logo
HVG logo
Édesvíz kiadó logo
Keressük...