Egy embert ábrázoló ikon plussz jellel Ajánld a VOIZ-t barátaidnak korlátok nélkül, és hallgasd ingyen akár egy életen át! Részletek

Tied – Összekötve - E-könyv

Összekötve

Tied – Összekötve - E-könyv

Összekötve

Kategóriák, ahol megtalálható
Ismertető
Az ártatlanságomat elvették, amikor ötévesen elraboltak. Tizenegy éven át csak úgy tudtam kitartani, hogy a gyermekkori tündérmesékbe kapaszkodtam. Arra vártam, hogy egy nap megjelenjen a szőke herceg, hogy megmentsen, és boldogan éljünk, amíg meg nem halunk. Fogalmam sem volt arról, hogy a megmentőm egy sebhelyes, tetoválásokkal borított remete lesz, aki nem tud – vagy nem akar – egy szót sem szólni. Mégis abban a pillanatban, amikor a tekintetünk találkozott, tudtam, hogy ő az igazi. Az én hercegem. Puszta kézzel megölte a szörnyeteget, aki fogva tartott. De az emberek hajlamosak elferdíteni az igazságot, ha a hős úgy néz ki, mint egy gonosztevő. Mint kiderült, Tyler Grace sok minden: Egy mítosz. Egy kitaszított. Egy rémálom. Figyelmeztettek, hogy maradjak távol tőle, mégis folyton rá gondolok. Tudom, hogy ő az egyetlen, aki képes áttörni az én falaimon. Merünk-e álmodni egy olyan szerelemről, amelyet egykor lehetetlennek éreztünk megtalálni? Vagy csak a szörnyű, bizarr múltunk köt minket össze?


Fejezetek
Carian Cole T I E…
Fejezet hossza:
Tartalom PROLÓGUS 1. FEJEZET 2.…
Fejezet hossza:
Mindazoknak, akik úgy döntöttek, hogy…
Fejezet hossza:
Prológus
Fejezet hossza:
1. Fejezet
Fejezet hossza:
2. Fejezet
Fejezet hossza:
3. Fejezet
Fejezet hossza:
4. Fejezet
Fejezet hossza:
5. Fejezet
Fejezet hossza:
6. Fejezet
Fejezet hossza:
7. Fejezet
Fejezet hossza:
8. Fejezet
Fejezet hossza:
9. Fejezet
Fejezet hossza:
10. Fejezet
Fejezet hossza:
11. Fejezet
Fejezet hossza:
12. Fejezet
Fejezet hossza:
13. Fejezet
Fejezet hossza:
14. Fejezet
Fejezet hossza:
15. Fejezet
Fejezet hossza:
16. Fejezet
Fejezet hossza:
17. Fejezet
Fejezet hossza:
18. Fejezet
Fejezet hossza:
19. Fejezet
Fejezet hossza:
20. Fejezet
Fejezet hossza:
21. Fejezet
Fejezet hossza:
22. Fejezet
Fejezet hossza:
23. Fejezet
Fejezet hossza:
24. Fejezet
Fejezet hossza:
25. Fejezet
Fejezet hossza:
26. Fejezet
Fejezet hossza:
27. Fejezet
Fejezet hossza:
28. Fejezet
Fejezet hossza:
29. Fejezet
Fejezet hossza:
30. Fejezet
Fejezet hossza:
31. Fejezet
Fejezet hossza:
32. Fejezet
Fejezet hossza:
Bónuszfejezet
Fejezet hossza:
Epilógus
Fejezet hossza:
Köszönetnyilvánítás
Fejezet hossza:
A Szerzőről
Fejezet hossza:
Ha Lemaradtál, Olvasd El Toren…
Fejezet hossza:
Impresszum
Fejezet hossza:


7 napon át teljesen ingyen!

Hallgasd a legújabb bestsellereket!

  • 10719 hangoskönyv
  • Napi szinten bővülő kínálat
  • Töltsd le ingyen
  • Hallgass könyveket, akkor is, ha a kezed foglalt
  • Korlátlanul, mindössze egy könyv havi áráért
Képernyő metszet a Voiz mobil alkalmazásból

Korlátlan hozzáférés

7 nap próbaidőszak
0 Ft
Utána: 5990Ft/hó *

  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
Népszerű

Korlátlan hozzáférés

4 + 1 hónap ajándék
4792 Ft / hó

Korlátlan hozzáférés 5 hónapon át
29 950 Ft23 960 Ft
  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
A legjobb ár-érték ajánlat

Korlátlan hozzáférés

12 + 5 hónap ajándék
4228 Ft / hó

Korlátlan hozzáférés 17 hónapon át
101 830 Ft71 880 Ft
  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
Ismerd meg a VOIZ-t az első magyar hangoskönyv platformot.

Ismerd meg a VOIZ-t az első magyar hangoskönyv platformot - az ideális megoldást azok számára, akik hatékonyabbá és hatásosabbá akarják tenni mindennapi életüket.

Válassz a legfrissebb hangos könyvek közül. A kínálat napi szinten frissül.

Bestsellerek profi színészek által előadva.

Spórolj időt és hallgasd kedvenc könyveidet bárhol, bármikor - vezetés közben, edzés alatt, vagy akár csak házimunka vagy pihenés közben.

Fedezd fel a legtöbb magyar hangoskönyvet egy helyen!


Inspiráld magad folyamatosan új ötletekkel és nézőpontokkal, és fejleszd tovább kommunikációs és tárgyalási készségeidet a VOIZ hangoskönyveivel.

Ha naponta csak 2x25 percet szánsz a hangoskönyv hallgatásra, egy héten belül már elolvasol egy új könyvet - vezetés közben, edzés alatt, vagy akár csak házimunka vagy pihenés közben!

Partnerek, akik bizonyítják a minőségünket!

Forbes logo
Moti kiadó logo
HVG logo
Édesvíz kiadó logo
Keressük...