Egy embert ábrázoló ikon plussz jellel Ajánld a VOIZ-t barátaidnak korlátok nélkül, és hallgasd ingyen akár egy életen át! Részletek

A királyság kapuja - E-könyv

Nándorfehérvár, 1521

A királyság kapuja - E-könyv

Nándorfehérvár, 1521

Kategóriák, ahol megtalálható
Ismertető
„1521. Az előző évben trónra került I. Szulejmán török szultán első hadjáratát a Magyar Királyság ellen indítja: az anatóliai hadtest Nándorfehérvár alá vonul, a ruméliai célpontja Szabács várának bevétele után Buda lenne, de végül kénytelen egyesülni a fősereggel. Nándorfehérvár és az ország dicsősége a Mátyás király halála óta eltelt három évtized alatt jelentősen megkopott. A királyi hatalom gyengesége és a főúri torzsalkodások miatt a végvárak és az azokat védő vitézek felszereltsége gyenge, a hadak lassan gyülekeznek, hogy felvegyék a harcot a közelgő törökkel. Az ország kapujának a védelme Nándorfehérvár két vicebánjára, Oláh Balázsra és Móré Mihályra hárul. Azonban hiába tudhatják soraikban a híres bajvívót, Káldi Miklóst, vagy a könnyűlovasság hadnagyát, Morgay Jánost, a várat mindössze hétszáz hadra fogható férfi védi a több mint húszezer főt számláló török sereggel szemben. Nándorfehérvár 1521-es ostroma kevésbé került be a történelmi köztudatba, mint Eger vagy Szigetvár története, pedig a védők az egész végvári korszakot tekintve a leghosszabb ideig, hatvanhat napig tartottak ki a nyomasztó túlerővel szemben. Magyarok és rácok, várkatonák és végvári vitézek, férfiak és asszonyok vállt vállnak vetve közel húsz rohamot vertek vissza, mindvégig hiába reménykedve a király felmentő seregének érkezésében.


Fejezetek
Ábra/kép
Fejezet hossza:
Copyright © Cs. Szabó Sándor,…
Fejezet hossza:
Tartalom 1. Török Bálint kilovagol…
Fejezet hossza:
Jaj nekünk, mert elfoglalta a…
Fejezet hossza:
1. Török Bálint kilovagol
Fejezet hossza:
2. Az ország kapuja
Fejezet hossza:
3. A végek dicsérete
Fejezet hossza:
4. Vitézi próbák
Fejezet hossza:
5. Szent Márk jelvénye
Fejezet hossza:
6. Levetett turbánok
Fejezet hossza:
7. Esköttem vót megtartani
Fejezet hossza:
8. Víz és vér
Fejezet hossza:
9. Az ördög ígéretei
Fejezet hossza:
10. Amit visz a víz
Fejezet hossza:
11. Jézus! Jézus! Jézus!
Fejezet hossza:
12. Üdvözlőlövések
Fejezet hossza:
13. Kisasszony hava
Fejezet hossza:
14. A szultán haragja
Fejezet hossza:
15. Nagy emberség
Fejezet hossza:
16. A Szűzanya mennybemenetele
Fejezet hossza:
17. Nebojsza
Fejezet hossza:
18. Hét zászló
Fejezet hossza:
19. Lángok ölelése
Fejezet hossza:
20. Két aranyas ruha
Fejezet hossza:
21. Sírj, mert a szultán is sír
Fejezet hossza:
22. Most kőhalom
Fejezet hossza:
23. A győzelem alamizsnája
Fejezet hossza:
24. Nándorfehérvár alkonya
Fejezet hossza:
25. Szerecsen ló
Fejezet hossza:
26. A király visszatér
Fejezet hossza:
Utószó
Fejezet hossza:
Nándorfehérvár 1521-es ostromának név szerint ismert védői
Fejezet hossza:
Nándorfehérvár 1521-es ostroma napról napra
Fejezet hossza:
A regényben szereplő idézetek forrásai
Fejezet hossza:
1 Lovas egység korabeli neve,…
Fejezet hossza:


7 napon át teljesen ingyen!

Hallgasd a legújabb bestsellereket!

  • 10694 hangoskönyv
  • Napi szinten bővülő kínálat
  • Töltsd le ingyen
  • Hallgass könyveket, akkor is, ha a kezed foglalt
  • Korlátlanul, mindössze egy könyv havi áráért
Képernyő metszet a Voiz mobil alkalmazásból

Korlátlan hozzáférés

7 nap próbaidőszak
0 Ft
Utána: 5990Ft/hó *

  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
Népszerű

Korlátlan hozzáférés

4 + 1 hónap ajándék
4792 Ft / hó

Korlátlan hozzáférés 5 hónapon át
29 950 Ft23 960 Ft
  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
A legjobb ár-érték ajánlat

Korlátlan hozzáférés

12 + 5 hónap ajándék
4228 Ft / hó

Korlátlan hozzáférés 17 hónapon át
101 830 Ft71 880 Ft
  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
Ismerd meg a VOIZ-t az első magyar hangoskönyv platformot.

Ismerd meg a VOIZ-t az első magyar hangoskönyv platformot - az ideális megoldást azok számára, akik hatékonyabbá és hatásosabbá akarják tenni mindennapi életüket.

Válassz a legfrissebb hangos könyvek közül. A kínálat napi szinten frissül.

Bestsellerek profi színészek által előadva.

Spórolj időt és hallgasd kedvenc könyveidet bárhol, bármikor - vezetés közben, edzés alatt, vagy akár csak házimunka vagy pihenés közben.

Fedezd fel a legtöbb magyar hangoskönyvet egy helyen!


Inspiráld magad folyamatosan új ötletekkel és nézőpontokkal, és fejleszd tovább kommunikációs és tárgyalási készségeidet a VOIZ hangoskönyveivel.

Ha naponta csak 2x25 percet szánsz a hangoskönyv hallgatásra, egy héten belül már elolvasol egy új könyvet - vezetés közben, edzés alatt, vagy akár csak házimunka vagy pihenés közben!

Partnerek, akik bizonyítják a minőségünket!

Forbes logo
Moti kiadó logo
HVG logo
Édesvíz kiadó logo
Keressük...