Egy embert ábrázoló ikon plussz jellel Ajánld a VOIZ-t barátaidnak korlátok nélkül, és hallgasd ingyen akár egy életen át! Részletek

Diadalmas liliomok - E-könyv

Diadalmas liliomok - E-könyv

Kategóriák, ahol megtalálható
Ismertető
Az Ezüst sávok, arany liliomokból megismert Ócsárd nembeli Imre immár száznagyként szolgálja Károly királyt. A rozgonyi csatát követően részt vesz Gönc várának, az Abák sasfészkének ostromában, ahol fegyverforgató képességei mellett ravaszságával is jó szolgálatot tesz a sereget vezénylő Drugeth Fülöpnek, a király bizalmas barátjának. Az ostromlott várból kimentett két ifjú nemeshölgy azonban még Imre eszén is túljár, és olyan bajba keveri, ami miatt Károly király kegyéből is kieshet… Csikász Lajos Anjou-lobogók alatt című, az Anjou-ház magyarországi uralkodásának évszázadát bemutató regénysorozatának második kötetében a rozgonyi csatát követő három év eseményeit dolgozza fel megszokott könnyed stílusában, mégis a történelmi hitelességre törekedve, kiterjedt kutatások alapján. Főhőse bejárja a Felvidéket, eljut a déli országrészbe, harcol Csák Máté oldalán a csehországi hadjáratban, és elsőként hág fel a visszafoglalt visegrádi vár fokára. A fordulatokban gazdag történet méltó folytatása az Ezüst sávok, arany liliomoknak.


Fejezetek
Csikász Lajos DIADALMAS LILIOMOK Anjou-lobogók…
Fejezet hossza:
Copyright © Csikász Lajos, 2015…
Fejezet hossza:
Tartalom
Fejezet hossza:
Édesanyámnak és édesapám emlékének!
Fejezet hossza:
1.
Fejezet hossza:
2.
Fejezet hossza:
3.
Fejezet hossza:
4.
Fejezet hossza:
5.
Fejezet hossza:
6.
Fejezet hossza:
7.
Fejezet hossza:
8.
Fejezet hossza:
9.
Fejezet hossza:
10.
Fejezet hossza:
11.
Fejezet hossza:
12.
Fejezet hossza:
13.
Fejezet hossza:
14.
Fejezet hossza:
15.
Fejezet hossza:
16.
Fejezet hossza:
Gönc várának rekonstrukciós elképzelései
Fejezet hossza:
A szerző utószava
Fejezet hossza:
1 Kont Miklós 1364-ben kapta…
Fejezet hossza:


7 napon át teljesen ingyen!

Hallgasd a legújabb bestsellereket!

  • 8765 hangoskönyv
  • Napi szinten bővülő kínálat
  • Töltsd le ingyen
  • Hallgass könyveket, akkor is, ha a kezed foglalt
  • Korlátlanul, mindössze egy könyv havi áráért
Képernyő metszet a Voiz mobil alkalmazásból

Korlátlan hozzáférés

7 nap próbaidőszak
0 Ft
Utána: 5990Ft/hó *

  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
Népszerű

Korlátlan hozzáférés

4 + 1 hónap ajándék
4792 Ft / hó

Korlátlan hozzáférés 5 hónapon át
29 950 Ft23 960 Ft
  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
A legjobb ár-érték ajánlat

Korlátlan hozzáférés

12 + 5 hónap ajándék
4228 Ft / hó

Korlátlan hozzáférés 17 hónapon át
101 830 Ft71 880 Ft
  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
Ismerd meg a VOIZ-t az első magyar hangoskönyv platformot.

Ismerd meg a VOIZ-t az első magyar hangoskönyv platformot - az ideális megoldást azok számára, akik hatékonyabbá és hatásosabbá akarják tenni mindennapi életüket.

Válassz a legfrissebb hangos könyvek közül. A kínálat napi szinten frissül.

Bestsellerek profi színészek által előadva.

Spórolj időt és hallgasd kedvenc könyveidet bárhol, bármikor - vezetés közben, edzés alatt, vagy akár csak házimunka vagy pihenés közben.

Fedezd fel a legtöbb magyar hangoskönyvet egy helyen!


Inspiráld magad folyamatosan új ötletekkel és nézőpontokkal, és fejleszd tovább kommunikációs és tárgyalási készségeidet a VOIZ hangoskönyveivel.

Ha naponta csak 2x25 percet szánsz a hangoskönyv hallgatásra, egy héten belül már elolvasol egy új könyvet - vezetés közben, edzés alatt, vagy akár csak házimunka vagy pihenés közben!

Partnerek, akik bizonyítják a minőségünket!

Forbes logo
Moti kiadó logo
HVG logo
Édesvíz kiadó logo
Keressük...