„…vannak azok a „modern”, és „innovatív” lakóházak, amilyeneket te is tervezel, jobbára tájvédelmi területen, így-úgy kijárva a hatóságoknál, az önkormányzatoknál az engedélyeket, amik persze nem valódi engedélyek, inkább „félrenézések”, pecsétes „szemlehúnyások”, de megvannak, és felépülhetnek a házak, ezek a modern silók, a maguk rafinált geometriájával, és akik megnézik és leszerződnek a beruházóval, nem is lakást vesznek, hanem panorámát, vagy, posztmodern módon tájleírást, és mindenhonnan, a konyhából, a nappaliból, a teraszról, a hálóból Jókai negyven vagy húsz részletesen és jellemzően megírt oldalát bámulják, erdőt, hegyet és mezőt, a magyar nyelv kivételes jelzőkészletét és metaforaállományát, és nem érzik, hogy ez az egész kurvára disszonáns, mert az a díjnyertes geometria, az a két gyerekre megálmodott körpanorámás otthon a tájat, a társadalmat, az erkölcsöt és ráadásul személyesen Jókait bassza szét, már megbocsáss, ahogy az apád és a hozzá hasonlók bűnei mindenki lelkiismeretét.” „Elegáns a stílus, megnyerő a gondolkodásmód, időnként bravúros gondolati szaltókat oldasz meg valami egészen megnyerő természetességgel, amit, tudjuk, a legnehezebb megteremteni írásban. Amit a második részben csinálsz, a walpurgis-éjszakában, egyenesen zseniális, és nehezen elfelejthető! a zűrzavarnak és a többemeletes cselekménykezelésnek a magasiskoláját tudod megteremteni benne.” Zalán Tibor „Tele idézni való, tökéletes és drámai hatású mondatokkal, bekezdésekkel, a beszélő pozícióváltásai (E/1, E/3) drámai pontossággal tesznek még egy lapáttal a főszereplő karakteréhez, és az író pimasz stílusa (elképesztő, miket meg nem enged magának, kiszól, beszól stb.), elegáns, érett és tudatos szövegalkotásról árulkodik. Gyönyörűen csúszik a valóság a vízióra, az észlelés, tapasztalás a gondolatra, a gondolat az emlékekre, az emlékek a frusztrációkra, és kezdődik minden elölről a körmondataidban.” Tallér Edina