Egy embert ábrázoló ikon plussz jellel Ajánld a VOIZ-t barátaidnak korlátok nélkül, és hallgasd ingyen akár egy életen át! Részletek

Űrgengszterek - E-könyv

Miénk a kozmosz

Űrgengszterek - E-könyv

Miénk a kozmosz

Kategóriák, ahol megtalálható
Ismertető
Brezan ezredes és az Országos Rendőrfőkapitányság szupercsapata ezúttal egy olyan bűnüggyel találják magukat szemben, amely nem máshová, mint az amerikai űrhivatalhoz vezetnek, és immár megszokott módon a a nemzetközi szervezett bűnözés is befigyel. Az egész azzal kezdődik, hogy Steve Taylort amerikai űrtudóst holtan találják Budapesten, az Intercontinentál egyik szobájában. Brezanék a szövevényes ügy felderítése során nemcsak az agyafúrt maffiózókkal küzdenek meg, hanem versenyt is futnak az idővel is, hiszen mindenáron meg kell akadályozni egy őrült manővert, és egy hatalmas katasztrófát . A bravúros prevenciós nyomozásban a legmodernebb technikát használják a zsaruk, azzal a lényeges különbséggel, hogy immáron a kozmoszban zajlik a bűnmegelőzés. "Haim Eshed neve legtöbbeknek aligha mond valamit, s ezzel magam is így voltam, míg rá nem bukkantam egy vele készült interjúra. Kiderült hogy 30 évig vezette az izraeli űrkutatást. Elmondja, hogy a Mars felszíne alatt valójában komoly munka folyik, emberek, konkrétan amerikaiak, együtt dolgoznak az ott élő idegenekkel. Azaz ufók, pontosabban Mars-lakók igenis léteznek. A cikk nyomán a konteó-elmélet hívei szakadatlanul citálják, a tudomány viszont konkrétumokat, bizonyítékokat hiányol. Ami biztos, szintet lépett az űrkutatás és kibontakozott a kozmoszpárbaj. És egyre több kriminális esemény is történik, részben a különféle űrprogramokkal kapcsolatos kóklerség, de sűrűn lopnak frekvenciákat, használnak illetéktelenül műholdakat, a csalók fantáziája kimeríthetetlen. Mondhatni számos, a tételes jogban szankcionált elkövetési magatartással találkozunk, következésképpen az űrbűnözésre az űrprevenció lehet a válasz." Dr. Garamvölgyi László rendőr dandártábornok , az ORFK volt szóvivője, legújabb bestsellerének a hátteréről


Fejezetek
Címoldal
Fejezet hossza:
Copyright
Fejezet hossza:
1
Fejezet hossza:
2
Fejezet hossza:
3
Fejezet hossza:
4
Fejezet hossza:
5
Fejezet hossza:
6
Fejezet hossza:
7
Fejezet hossza:
8
Fejezet hossza:
9
Fejezet hossza:
10
Fejezet hossza:
11
Fejezet hossza:
12
Fejezet hossza:
13
Fejezet hossza:
14
Fejezet hossza:
16
Fejezet hossza:
17
Fejezet hossza:
18
Fejezet hossza:
19
Fejezet hossza:
20
Fejezet hossza:
21
Fejezet hossza:
22
Fejezet hossza:
23
Fejezet hossza:
24
Fejezet hossza:
26
Fejezet hossza:
27
Fejezet hossza:
28
Fejezet hossza:
29
Fejezet hossza:
30
Fejezet hossza:
31
Fejezet hossza:
32
Fejezet hossza:
Kínálatunk megtekinthető az interneten is:…
Fejezet hossza:


7 napon át teljesen ingyen!

Hallgasd a legújabb bestsellereket!

  • 10693 hangoskönyv
  • Napi szinten bővülő kínálat
  • Töltsd le ingyen
  • Hallgass könyveket, akkor is, ha a kezed foglalt
  • Korlátlanul, mindössze egy könyv havi áráért
Képernyő metszet a Voiz mobil alkalmazásból

Korlátlan hozzáférés

7 nap próbaidőszak
0 Ft
Utána: 5990Ft/hó *

  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
Népszerű

Korlátlan hozzáférés

4 + 1 hónap ajándék
4792 Ft / hó

Korlátlan hozzáférés 5 hónapon át
29 950 Ft23 960 Ft
  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
A legjobb ár-érték ajánlat

Korlátlan hozzáférés

12 + 5 hónap ajándék
4228 Ft / hó

Korlátlan hozzáférés 17 hónapon át
101 830 Ft71 880 Ft
  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
Ismerd meg a VOIZ-t az első magyar hangoskönyv platformot.

Ismerd meg a VOIZ-t az első magyar hangoskönyv platformot - az ideális megoldást azok számára, akik hatékonyabbá és hatásosabbá akarják tenni mindennapi életüket.

Válassz a legfrissebb hangos könyvek közül. A kínálat napi szinten frissül.

Bestsellerek profi színészek által előadva.

Spórolj időt és hallgasd kedvenc könyveidet bárhol, bármikor - vezetés közben, edzés alatt, vagy akár csak házimunka vagy pihenés közben.

Fedezd fel a legtöbb magyar hangoskönyvet egy helyen!


Inspiráld magad folyamatosan új ötletekkel és nézőpontokkal, és fejleszd tovább kommunikációs és tárgyalási készségeidet a VOIZ hangoskönyveivel.

Ha naponta csak 2x25 percet szánsz a hangoskönyv hallgatásra, egy héten belül már elolvasol egy új könyvet - vezetés közben, edzés alatt, vagy akár csak házimunka vagy pihenés közben!

Partnerek, akik bizonyítják a minőségünket!

Forbes logo
Moti kiadó logo
HVG logo
Édesvíz kiadó logo
Keressük...