Elek Ottó történelmi regénytrilógiája Magyarország történetének egyik legnyomasztóbb, legzűrzavarosabb korszakában játszódik. Buda 1541-es eleste után a három részre szakadt országot, s különösen Erdélyt a török és a német hadak dúlásai nyomorítják. Belviszályok, egymásra fenekedő főurak és a reformáció terjedésével vallási ellentétek nehezítik a magyarság életét, s mint mindig, leginkább a legszegényebbekét. A Tanúság-trilógia a fikció és a tényekkel bizonyítható történelmi környezet határán egyensúlyoz. A szerző remek érzékkel alkalmazza a XVII. századi nyelvezetet, gondosan ügyelve arra, hogy ez ne nehezítse a megértést. Kiterjedt kutatómunkája során felhasználta többek között az 1595–96. évi székely felkelés dokumentumait, a reformáció történetét, a magyar reneszánsz irodalmát, a korabeli népszerű költészetet és a kor történelmét tárgyaló számtalan egyéb forrást. A fikció területére tartoznak a trilógia azon elemei, melyekben a kor és az előző korok hitvilágáról esik szó. A szerző a mindössze metaforikus értelemben megjelenő vámpírhittől kezdve egészen Szent István lándzsájának legendájáig számos művelődéstörténeti kuriózumot illeszt a történet keretébe. A fordulatos, kalandokban bővelkedő, mégis rendkívül hiteles hangvételű és miliőjű trilógia igazi kuriózum a kortárs magyar történelmi regények között. Miközben a Tanúság-trilógia főhőse, a miles adolescens, az „ifjú katona” kalandokban és fordulatokban bővelkedő életét éli, a Német-római Birodalom trónján egy rendkívül különös uralkodó ül: II. Rudolf császár, aki magyar és cseh király is egyben. A sors szeszélye folytán Laurentius is elvetődik Prága városába, ahol nyüzsögnek a császári udvarba rendelt, vagy oda bebocsátást remélő híres csillagászai, asztrológusai és alkimistái – Rudolfot ugyanis jobban érdeklik az ég és az aranycsinálás titkai, mint a birodalom kormányzásának ügyei. Maga Laurentius egy Rudolf császárnak címzett kéziraton keresztül mutatja be prágai éveit, mely kéziratot a heidelbergi egyetem