Egy embert ábrázoló ikon plussz jellel Ajánld a VOIZ-t barátaidnak korlátok nélkül, és hallgasd ingyen akár egy életen át! Részletek

Éva három lánya - E-könyv

Éva három lánya - E-könyv

Kategóriák, ahol megtalálható
Ismertető
Isztambulból Oxfordba, és vissza Isztambulba – lebilincselő történet hűségről és barátságról, hagyományról és modernségről, szerelemről és árulásról. Peri gazdag háziasszony, éppen vacsoravendégségbe tart egy impozáns isztambuli házba a tengerparton, amikor egy koldus kis híján kitépi a kezéből a retiküljét. A dulakodás közben kihullik a táskából egy régi fénykép – három fiatal nőt és egy egyetemi oktatót ábrázol. Egy olyan szerelem régi emléke ez, amit Peri a legszívesebben kitörölne az emlékeiből. Peri tizennyolc éves korában Oxfordba került egyetemre – ekkor járt életében először külföldön. Az ateista Shirin és a buzgó muszlim Mona lettek a legjobb barátnői, akikkel az iszlámról és a feminizmusról vitatkoztak, kedvenc tanára pedig a lázadó szellemű Azur, aki Istenről beszélt hallgatóságának. És volt egy botrány is, amely véget vetett minden jónak... Elif Shafak tizedik regénye különösen aktuális témát feszeget: egyszerre vallatja és védelmezi a muszlim identitást. Financial Times


Fejezetek
Borító
Fejezet hossza:
Címlap
Fejezet hossza:
Fordította CSÁKI-SIPOS KATA NAGY MARIETTA
Fejezet hossza:
Mit teszel, Isten, ha nem…
Fejezet hossza: 0:00:47
Első Rész
Fejezet hossza: 0:00:01
A Kézitáska
Fejezet hossza: 0:32:33
A Néma Poéta
Fejezet hossza: 0:26:20
A Kés
Fejezet hossza: 0:10:38
A Játék
Fejezet hossza: 0:27:34
A Jegyzetfüzet
Fejezet hossza: 0:14:22
A Polaroid Kép
Fejezet hossza: 0:16:21
A Kert
Fejezet hossza: 0:19:26
A Hodzsa
Fejezet hossza: 0:12:20
Az Akvárium
Fejezet hossza: 0:20:18
A Reggelizőasztal
Fejezet hossza: 0:19:59
Tangó Azrael-lel
Fejezet hossza: 0:14:52
A Vers
Fejezet hossza: 0:13:20
Az Egyezség
Fejezet hossza: 0:16:33
Az Utolsó Vacsora
Fejezet hossza: 0:10:51
Második Rész
Fejezet hossza: 0:00:02
Az Egyetem
Fejezet hossza: 0:11:10
A Térkép
Fejezet hossza: 0:22:56
A Csend
Fejezet hossza: 0:27:35
Az Elfoglaltság
Fejezet hossza: 0:07:13
A Futó
Fejezet hossza: 0:06:27
A Halász
Fejezet hossza: 0:12:56
A Fekete Kaviár
Fejezet hossza: 0:10:09
Az Ünneplés
Fejezet hossza: 0:13:05
A Szótár
Fejezet hossza: 0:11:30
Az Angyal
Fejezet hossza: 0:10:24
A Zenedoboz
Fejezet hossza: 0:14:33
Az Erényöv
Fejezet hossza: 0:23:45
A Kórház
Fejezet hossza: 0:20:02
A Zaklató
Fejezet hossza: 0:06:01
Az Esti Futás
Fejezet hossza: 0:03:49
A Harmadik Út
Fejezet hossza: 0:23:11
Az Optimalizáló
Fejezet hossza: 0:10:16
Az Ifjúság
Fejezet hossza: 0:06:57
A Színes Külföldi
Fejezet hossza: 0:08:11
Harmadik Rész
Fejezet hossza: 0:00:02
A Csíz
Fejezet hossza: 0:32:33
Marketingstratégia
Fejezet hossza: 0:08:15
A Halálos Csók
Fejezet hossza: 0:06:50
Egy Üres Lap
Fejezet hossza: 0:10:11
A Kör
Fejezet hossza: 0:31:57
Az Árnyjáték
Fejezet hossza: 0:11:36
Az Elnyomottak
Fejezet hossza: 0:13:20
Az Álomfejtő
Fejezet hossza: 0:16:36
A Lepel
Fejezet hossza: 0:16:55
A Prófécia
Fejezet hossza: 0:12:23
A Limuzin
Fejezet hossza: 0:06:26
A Hópehely
Fejezet hossza: 0:24:07
A Médium
Fejezet hossza: 0:09:54
Negyedik Rész
Fejezet hossza: 0:00:01
A Mag
Fejezet hossza: 0:15:07
Az Éjszaka
Fejezet hossza: 0:25:16
A Hazugság
Fejezet hossza: 0:11:03
A Hastáncos
Fejezet hossza: 0:11:49
A Lista
Fejezet hossza: 0:09:04
A Másik Arca
Fejezet hossza: 0:30:36
A Csakrák
Fejezet hossza: 0:07:23
A Ház Jerichó-ban
Fejezet hossza: 0:08:57
A Gyalog
Fejezet hossza: 0:14:51
A Titkos Konyhai Átjáró
Fejezet hossza: 0:13:03
Egy Pohár Sherry
Fejezet hossza: 0:10:58
Isten Hiányának A Hangja
Fejezet hossza: 0:05:19
A Kora Hajnali Redwood
Fejezet hossza: 0:25:38
A Ruhásszekrény
Fejezet hossza: 0:07:58
A Szégyen
Fejezet hossza: 0:24:23
A Három Szenvedély
Fejezet hossza: 0:12:41
Köszönetnyilvánítás
Fejezet hossza:
A szerzőtől az Európa Könyvkiadónál megjelent:
Fejezet hossza:
Kolofon
Fejezet hossza:
{1} Sakk-matt. (a ford.) {2}…
Fejezet hossza:


7 napon át teljesen ingyen!

Hallgasd a legújabb bestsellereket!

  • 10719 hangoskönyv
  • Napi szinten bővülő kínálat
  • Töltsd le ingyen
  • Hallgass könyveket, akkor is, ha a kezed foglalt
  • Korlátlanul, mindössze egy könyv havi áráért
Képernyő metszet a Voiz mobil alkalmazásból

Korlátlan hozzáférés

7 nap próbaidőszak
0 Ft
Utána: 5990Ft/hó *

  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
Népszerű

Korlátlan hozzáférés

4 + 1 hónap ajándék
4792 Ft / hó

Korlátlan hozzáférés 5 hónapon át
29 950 Ft23 960 Ft
  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
A legjobb ár-érték ajánlat

Korlátlan hozzáférés

12 + 5 hónap ajándék
4228 Ft / hó

Korlátlan hozzáférés 17 hónapon át
101 830 Ft71 880 Ft
  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
Ismerd meg a VOIZ-t az első magyar hangoskönyv platformot.

Ismerd meg a VOIZ-t az első magyar hangoskönyv platformot - az ideális megoldást azok számára, akik hatékonyabbá és hatásosabbá akarják tenni mindennapi életüket.

Válassz a legfrissebb hangos könyvek közül. A kínálat napi szinten frissül.

Bestsellerek profi színészek által előadva.

Spórolj időt és hallgasd kedvenc könyveidet bárhol, bármikor - vezetés közben, edzés alatt, vagy akár csak házimunka vagy pihenés közben.

Fedezd fel a legtöbb magyar hangoskönyvet egy helyen!


Inspiráld magad folyamatosan új ötletekkel és nézőpontokkal, és fejleszd tovább kommunikációs és tárgyalási készségeidet a VOIZ hangoskönyveivel.

Ha naponta csak 2x25 percet szánsz a hangoskönyv hallgatásra, egy héten belül már elolvasol egy új könyvet - vezetés közben, edzés alatt, vagy akár csak házimunka vagy pihenés közben!

Partnerek, akik bizonyítják a minőségünket!

Forbes logo
Moti kiadó logo
HVG logo
Édesvíz kiadó logo
Keressük...