Ha létezne olyan műfaj, hogy lírai földrajz, akkor Élisée Reclus (1830 - 1905) műve bizonyára jó eséllyel pályázna a címre. Reclus, korának jónevű geográfusa volt, abban az időben, amikor a földrajz tudománya virágkorát élte: tudományos igénnyel ekkortájt írták le a Föld még ismeretlen tájait, váratott magára a legtávolabbi helyek meghódítása, korának fejlett országaiban élt a kíváncsiság arra, hogy megtudjuk: vajon még mit rejt bolygónk? Reclus az első tudományos-ismeretterjesztő írók közül való. Francia, mint Verne, de nem a narratíva, hanem a tudomány felől közelít az ismeretterjesztéshez. Mesélve tanít, sorai könnyedek, stílusa gördülékeny, mondanivalója hamar emészthető: leírásait szívesen olvassa az ember fejezetről-fejezetre. Ma már nem ilyen a tudományos ismeretterjesztés, de pont ezért érdemes ma is elővenni: honnan indult ez a műfaj? Ugyanis a könyv végén sajnálni fogjuk, hogy ez a fajta lírai, könnyed, csaknem szépprózába oltott ismeretterjesztés kiveszett. Éppen ezért érdemes kézbe venni, hogy néhány önfeledt órán át szórakoztassan Reclus és az ő mindenhova eljutó patakja. A könyv végén értő geológiai kommenteket kapunk a kiváló Schafarzik Ferenc geológustól.