Durkheim kifejti ebben a legszebb és legmélyebben járó művében, hogy a vallási élet s annak összes nyilvánulásai éppen olyan adottságok, éppen olyan realitások, mint a kémia és a fizika jelenségei. A másik elmélet: a Max Müller-féle naturizmus éppen olyan téves, mint Herbert Spencer és Tylor animizmusa. A naturizmus azt tanítja, hogy a vallásos érzelmeket a természeti erőknek az emberi kedélyre gyakorolt hatása hozta létre. Ha ez igaz volna, a vallásos érzelemnek szükségképen meg kellett volna szűnnie abban a mértékben, amint a természet megismerése előhaladt. Durkheim a vallási élet legkezdetlegesebb formáját a totemizmust tette vizsgálat tárgyává, még pedig azért, mert itt a jelenségek még nem összetettek, és a vallási élet ténye ebben a kezdetleges formában legkönnyebben szemügyre vehető. Kimutatja, hogy a totem, amely nemcsak szimbólum, hanem szent dolog, tehát vallásos tárgy is, mi módon lett a legkezdetlegesebb társadalmi formának, a clannak szimbólumává. Durkheim legszebb fejtegetéseinek egyike művének az a része, ahol kifejti, hogy az intézmények és a társadalom különböző berendezkedései mi módon bontakoztak ki a vallási életből. A vallás világa nem valódi világ, mert a vallás mindent eszményit, a jót éppúgy, mint a rosszat, s ennek magyarázatát a kollektív lélekben találja, amelynek a vallás természetes terméke. Az ember a társas élet kialakulásával nem ismer rá többé önmagára, átalakulnak érzi az őt körülvevő dolgokat. Hogy számot vethessen a sajátságos benyomásokkal nyomásokkal, amelyet érez, a dolgoknak, amelyekkel legközvetlenebb! viszonyban van, olyan tulajdonságokat kölcsönöz, amilyenekkel azok nem rendelkeznek. A vallás egészben véve társadalmi produktum, de individualizálódhat is, amint ez éppen a legprimitívebb formánál, a totemizmusnál kimutatható. (Balla Antal)