Egy embert ábrázoló ikon plussz jellel Ajánld a VOIZ-t barátaidnak korlátok nélkül, és hallgasd ingyen akár egy életen át! Részletek

Okkult ügyek irodája - E-könyv

Okkult ügyek irodája - E-könyv

Kategóriák, ahol megtalálható
Ismertető
Párizs, ?1830. A francia főváros még a júliusi forradalom sokkhatásától szédeleg. Az új uralkodó, Lajos Fülöp a rend helyreállításán dolgozik, ám a felfordulás kapóra jön a város mocskában tenyésző bűnözőknek. Mintha valamiféle sötét felleg borulna Párizsra, amivel a bűnüldözők korábban még nem találkoztak. A felvilágosodás nemcsak a tudomány virágkorát hozta el, hanem azokét is, akik a bűn zsoldjába szegődtek. Az új találmányokat a bűnbandák azonnal a maguk szolgálatába állítják, ami arra ösztökéli a karhatalmat, hogy különleges egységet hozzon létre a bűnesetek felderítésére. Valentin Verne, a rendőrprefektus első főosztálya második alosztályának nyomozója nemcsak a bűn üldözésében jeleskedik, hanem a kémia és az orvostudomány lelkes tanulmányozója. Az ifjú detektív ideális jelölt a kiemelt ügyekkel foglalkozó Közbiztonsági Brigádba, ahol az új rezsimet fenyegető különös haláleseteket kell felderítenie. Verne-nek azonban megvannak a saját titkai. Megszállottan üldözi apja nemezisét, Párizs egyik legfélelmetesebb bűnözőjét, akinek pusztán az álnevét ismeri: a Vikárius. Ám a rejtélyes halálesetekbe egyre mélyebben belebonyolódó nyomozónak arra is rá kell jönnie, hogy a vadász könnyen prédává válhat, és a modern tudomány racionalitása nem nyújt választ mindenre.


Fejezetek
Title page
0:00
Ábra/kép
0:00
Pascale-nak, első olvasómnak, aki mindig…
0:00:05 0:00
„Elárulom a titkok titkát. A…
0:00:21 0:00
Prológus
0:09:56 0:00
1
0:12:16 0:00
2
0:12:43 0:00
3
0:13:28 0:00
4
0:09:25 0:00
5
0:11:53 0:00
6
Fejezet hossza: 0:15:06
7
Fejezet hossza: 0:13:09
8
Fejezet hossza: 0:10:37
9
Fejezet hossza: 0:10:42
10
Fejezet hossza: 0:11:13
11
Fejezet hossza: 0:14:49
12
Fejezet hossza: 0:15:05
13
Fejezet hossza: 0:11:48
14
Fejezet hossza: 0:12:21
15
Fejezet hossza: 0:07:11
16
Fejezet hossza: 0:16:01
17
Fejezet hossza: 0:12:41
18
Fejezet hossza: 0:15:56
19
Fejezet hossza: 0:10:56
20
Fejezet hossza: 0:10:05
21
Fejezet hossza: 0:13:27
22
Fejezet hossza: 0:15:33
23
Fejezet hossza: 0:10:33
24
Fejezet hossza: 0:10:26
25
Fejezet hossza: 0:11:41
26
Fejezet hossza: 0:15:07
27
Fejezet hossza: 0:05:19
28
Fejezet hossza: 0:18:41
29
Fejezet hossza: 0:08:49
30
Fejezet hossza: 0:16:04
31
Fejezet hossza: 0:15:00
32
Fejezet hossza: 0:10:10
33
Fejezet hossza: 0:12:22
34
Fejezet hossza: 0:10:37
35
Fejezet hossza: 0:13:01
36
Fejezet hossza: 0:18:09
37
Fejezet hossza: 0:20:07
38
Fejezet hossza: 0:19:56
39
Fejezet hossza: 0:12:32
40
Fejezet hossza: 0:08:52
41
Fejezet hossza: 0:10:59
Epilógus
Fejezet hossza: 0:05:30
A szerző jegyzete
Fejezet hossza: 0:03:18
Felhasznált irodalom
Fejezet hossza: 0:06:02
Kolofon
Fejezet hossza: 0:00:44
Fejezet hossza:
{1} Mára a történészek inkább…
Fejezet hossza: 0:04:39


7 napon át teljesen ingyen!

Hallgasd a legújabb bestsellereket!

  • 6596 hangoskönyv
  • Napi szinten bővülő kínálat
  • Töltsd le ingyen
  • Hallgass könyveket, akkor is, ha a kezed foglalt
  • Korlátlanul, mindössze egy könyv havi áráért
Képernyő metszet a Voiz mobil alkalmazásból

Korlátlan hozzáférés

7 nap próbaidőszak
0 Ft
Utána: 5990Ft/hó *

  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
Népszerű

Korlátlan hozzáférés

4 + 1 hónap ajándék
4792 Ft / hó

Korlátlan hozzáférés 5 hónapon át
29 950 Ft23 960 Ft
  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
A legjobb ár-érték ajánlat

Korlátlan hozzáférés

12 + 5 hónap ajándék
4228 Ft / hó

Korlátlan hozzáférés 17 hónapon át
101 830 Ft71 880 Ft
  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
Ismerd meg a VOIZ-t az első magyar hangoskönyv platformot.

Ismerd meg a VOIZ-t az első magyar hangoskönyv platformot - az ideális megoldást azok számára, akik hatékonyabbá és hatásosabbá akarják tenni mindennapi életüket.

Válassz a legfrissebb hangos könyvek közül. A kínálat napi szinten frissül.

Bestsellerek profi színészek által előadva.

Spórolj időt és hallgasd kedvenc könyveidet bárhol, bármikor - vezetés közben, edzés alatt, vagy akár csak házimunka vagy pihenés közben.

Fedezd fel a legtöbb magyar hangoskönyvet egy helyen!


Inspiráld magad folyamatosan új ötletekkel és nézőpontokkal, és fejleszd tovább kommunikációs és tárgyalási készségeidet a VOIZ hangoskönyveivel.

Ha naponta csak 2x25 percet szánsz a hangoskönyv hallgatásra, egy héten belül már elolvasol egy új könyvet - vezetés közben, edzés alatt, vagy akár csak házimunka vagy pihenés közben!

Partnerek, akik bizonyítják a minőségünket!

Forbes logo
Moti kiadó logo
HVG logo
Édesvíz kiadó logo
Keressük...