Egy embert ábrázoló ikon plussz jellel Ajánld a VOIZ-t barátaidnak korlátok nélkül, és hallgasd ingyen akár egy életen át! Részletek

Nevek - E-könyv

Kategóriák, ahol megtalálható
Ismertető
Holnap – ha egyáltalán eljön a reggel, ha a vihar végre alábbhagy – Cora be fogja jegyeztetni a kisfia nevét. Vagy talán, és ez aggasztja igazán, épp ezzel dönti el, kivé is válik majd a gyermeke. 1987-et írunk. Egy pusztító vihar után Cora kilencéves lányával útnak indul, hogy hivatalosan is bejegyezze újszülött fia nevét. Férje ragaszkodik hozzá, hogy a családi hagyományt követve a baba az ő nevét örökölje, ahogyan már generációk óta minden elsőszülött fiú. Amikor azonban Cora a döntés pillanatához ér, meginog. A férje akaratának engedni a biztonságosabb út. De vajon helyes-e, hogy a fiuk olyan nevet kapjon, amelyet zsarnoki férfiak egész sora viselt? A döntés, amit Cora azon a napon meghoz, mindnyájuk életét örökre megváltoztatja. Hét évvel később a fiú neve Bear; a nővére választotta így, és a név éppoly elemi erővel formálja a sorsát, mint az a vihar, amelynek idején megszületett. Vagy talán Julian, az a név, amit anyja szívből szeretett volna adni neki, abban a reményben, hogy így lehet majd igazán önmaga. Vagy mégis Gordon, az apja után, akinek keménysége és kegyetlensége lassan rányomja bélyegét a fiúra is, de talán még nem késő megállítani ezt az örökséget. A Nevek megrendítő és reményteli regény az identitásról, a szabad választás hatalmáról, és arról, hogyan fonódhat egyetlen döntés köré egy egész élet. Egy család története ez – és a szereteté, amely a legzordabb sors ellenére is képes tovább élni.


Fejezetek
Ábra/kép
Fejezet hossza:
Impresszum
Fejezet hossza:
Szeretettel a férjemnek, Iannek
Fejezet hossza:
Prológus
Fejezet hossza:
1987
Fejezet hossza:
Bear
Fejezet hossza:
Julian
Fejezet hossza:
Gordon
Fejezet hossza:
Hét évvel később 1994
Fejezet hossza:
Bear
Fejezet hossza:
Julian
Fejezet hossza:
Gordon
Fejezet hossza:
Hét évvel később 2001
Fejezet hossza:
Bear
Fejezet hossza:
Julian
Fejezet hossza:
Gordon
Fejezet hossza:
Hét évvel később 2008
Fejezet hossza:
Bear
Fejezet hossza:
Julian
Fejezet hossza:
Gordon
Fejezet hossza:
Hét évvel később 2015
Fejezet hossza:
Bear
Fejezet hossza:
Julian
Fejezet hossza:
Gordon
Fejezet hossza:
Hét évvel később 2022
Fejezet hossza:
Bear
Fejezet hossza:
Julian
Fejezet hossza:
Gordon
Fejezet hossza:
Epilógus
Fejezet hossza:
A szereplők nevei
Fejezet hossza:
A szerző megjegyzése
Fejezet hossza:
Köszönetnyilvánítás
Fejezet hossza:
A szerzőről
Fejezet hossza:
Jegyzetek
Fejezet hossza:


7 napon át teljesen ingyen!

Hallgasd a legújabb bestsellereket!

  • 10694 hangoskönyv
  • Napi szinten bővülő kínálat
  • Töltsd le ingyen
  • Hallgass könyveket, akkor is, ha a kezed foglalt
  • Korlátlanul, mindössze egy könyv havi áráért
Képernyő metszet a Voiz mobil alkalmazásból

Korlátlan hozzáférés

7 nap próbaidőszak
0 Ft
Utána: 5990Ft/hó *

  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
Népszerű

Korlátlan hozzáférés

4 + 1 hónap ajándék
4792 Ft / hó

Korlátlan hozzáférés 5 hónapon át
29 950 Ft23 960 Ft
  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
A legjobb ár-érték ajánlat

Korlátlan hozzáférés

12 + 5 hónap ajándék
4228 Ft / hó

Korlátlan hozzáférés 17 hónapon át
101 830 Ft71 880 Ft
  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
Ismerd meg a VOIZ-t az első magyar hangoskönyv platformot.

Ismerd meg a VOIZ-t az első magyar hangoskönyv platformot - az ideális megoldást azok számára, akik hatékonyabbá és hatásosabbá akarják tenni mindennapi életüket.

Válassz a legfrissebb hangos könyvek közül. A kínálat napi szinten frissül.

Bestsellerek profi színészek által előadva.

Spórolj időt és hallgasd kedvenc könyveidet bárhol, bármikor - vezetés közben, edzés alatt, vagy akár csak házimunka vagy pihenés közben.

Fedezd fel a legtöbb magyar hangoskönyvet egy helyen!


Inspiráld magad folyamatosan új ötletekkel és nézőpontokkal, és fejleszd tovább kommunikációs és tárgyalási készségeidet a VOIZ hangoskönyveivel.

Ha naponta csak 2x25 percet szánsz a hangoskönyv hallgatásra, egy héten belül már elolvasol egy új könyvet - vezetés közben, edzés alatt, vagy akár csak házimunka vagy pihenés közben!

Partnerek, akik bizonyítják a minőségünket!

Forbes logo
Moti kiadó logo
HVG logo
Édesvíz kiadó logo
Keressük...