Karácsony este tizenkét régi barát vacsorázik együtt, és elhatározzák, hogy elmesélik egymásnak, ki miért maradt agglegény. Csatlakozik egy tizenharmadik úr is a társasághoz, és belevágnak a mesélésbe. Az elbeszélések közös vonása, hogy valamennyien az első igaz szerelmük történetét elevenítik fel, agglegénységük oka pedig minden esetben eltérő. A történetek elején kivétel nélkül a szerelem szépsége jelenik meg, mindegyikük arról beszél, hogy az ő kedvese volt a leggyönyörűbb teremtés a világon. Az elbeszélések folyamán azonban különböző irányokba haladnak az egyes történetek. A címmel ellentétben sok esetben nem a „hosszúhajú veszedelem”, vagyis a nő zsarnoksága, féltékenysége vagy egyéb kellemetlen tulajdonsága miatt maradt az elbeszélő agglegény – persze ezekre is láthatunk példát. Gyakoribb azonban, hogy az első szerelem felidézése fájdalmas, hiszen a szerelmeseknek rajtuk kívül álló okok miatt kellett szétválniuk. Gárdonyi remekül ábrázolja a kor társadalmát, azokat a konvenciókat, amelyek nem egy esetben a szerelmesek útjába álltak. Olvashatunk tragikus történetet, melyben a szerelem halállal ért véget, megismerhetjük a diákszerelem veszélyeit egy mosolyogtató elbeszélés formájában, és találkozhatunk szívszorítóan szép emlékezéssel is. Azonban ezeket a hol tragikus, hol ironikus történeteket egy olyan elbeszélés zárja, melynek mesélője megtalálta a boldogságát a szerelemben. Hosszú évekig nélkülöznie kellett ezt a boldogságot, de a sors akaratából újra találkozott régi kedvesével. Története végén kiderül, hogy összeházasodik igaz szerelmével – Gárdonyi ezzel a befejezéssel enyhíti a többi történet fájdalmát.