Bernard Shaw csodálatos magától értődöttséggel, szuggesztíven tud életre támasztani egy alakot, ahogy azt az orleansi szűzzel teszi. Ebben valami prófétai erő és egyszerűség van – ez maga a Csoda. Jeanne D’Arc nála egyszerű parasztlány és mégis felsőrendű lény – okos és józan – és mégis extatikus – reális – és mégis misztikus. Dehogyis rombol Shaw legendát, dehogyis bont elemeire csodát – a Szűz éppoly legendás alak nála, mint ahogy a történelem és a hagyomány emlékeiben él, és annál misztikusabb, mentől közelebbről nézzük, mert nincs csodálatosabb, mint a hit ereje, amely őt mozgatja, s nincs fenségesebb, mint az isteni, egyszerű ész és akarat, mely környezete felé emeli. A Shaw orleansi szüze maga az egyszerűség, és mégis emberfeletti – és mindez patologikus aláfestés és szexuális magyarázat nélkül. Melyik költője a világnak tudja ezt utána alkotni? A Shaw hősnője nem a misztikumból jön, hanem a realitásból, és ezért marad felejthetetlen, mert az az érzésünk van, hogy valahogy így történhetett, ilyen lehetett és nem más. S ez a legtöbb, amit költő adhat. (Lengyel Menyhért)