Goda Géza a századforduló utáni évtized egyik legjelentékenyebb publicistája volt, és novelláival a realista magyar széppróza úttörői közé tartozott. Rózsa Miklós, a feledhetetlen - bár úgyszintén eléggé elfeledett - művészettörténész-esztétikus elmagyarázta nekem, hogy úgy nézzek Goda Gézára, mint aki semmivel sem volt kisebb jelentőségű novellista, mint mondjuk, Bíró Lajos, és egykori publicisztikájával ott következik közvetlenül Ady után. Csak éppen mindezt régen abbahagyta. Publicisztikai témavilága igen szétágazó: színikritikától a kommentárig terjedő skálán bírált, hadakozott, magyarázott. Mindig egyértelműen világos, áttekinthető, csillogóan logikus, amit mond. A nagyemlékű felvilágosodottak hadakozó értelme kísért újra az ő cikkeiben. Az olvasó Voltaire-re és Bessenyeire gondol, amikor magyarázva hadakozik, vagy indulatosan kiáll a józan ész mellett. S ebben nemcsak segítségére van, hanem kiindulási alapja az a nagyon nagy műveltség, amely évről évre gazdagodik. Nemcsak sokféle nyelvet tud, de jártas a nyelvészetben. Természettudományos kultúrája állandóan lépést tart a fejlődéssel. Történelem, társadalomtudomány, közgazdaságtan az alapja minden politikai véleményének. S mindeközben főleg irodalmi és művészeti jellegű a műveltsége. Szilárd, szinte csökönyösnek mondható elvhűsége közismert volt. Amikor az annyira szeretett Budapesti Napló közeledett a kormányhoz, s így szubvencionált újság lehetett, Goda Géza egyszerűen kilépett a szerkesztőségből. Pedig nagyon szerett