Egy embert ábrázoló ikon plussz jellel Ajánld a VOIZ-t barátaidnak korlátok nélkül, és hallgasd ingyen akár egy életen át! Részletek

Hatalmasok gyermekkora - E-könyv

Hatalmasok gyermekkora - E-könyv

Kategóriák, ahol megtalálható
Ismertető
Nehéz elképzelni, hogy a történelem híres alakjai egykor ugyanolyan gyerekek voltak, mint bárki. Nem fogadtak szót, rugdalóztak a pad alatt, csúfolódtak, verekedtek. Sokukról feljegyezték, mit tanult, milyen játékokkal játszott, mely gyerekbetegségeken esett át. Hánykor kelt iskoláskorában Napóleon, és hány babája volt Viktória királynőnek? Milyen ruhában ment iskolába Lincoln az első tanítási napon, és mivel ríkatta meg kisöccsét Lenin? Mit csinált Hitler a bizonyítványával, miután három tárgyból megbukott? Hány öltéssel varrták össze Kennedy biciklizés közben szerzett sebeit? Kinek az osztályát jutalmazta a tanár whiskyvel vagy bagóval? Kit itattak másnaposság ellen tejben és csokoládéban felvert tojással, és kit tartóztattak le egyetlen éjszaka alatt négyszer? Lehet, hogy a nagy emberek eleve „nagynak” születtek, és gyermekkorukban is kiemelkedő képességekkel bírtak? Vagy neveltetésük, környezetük tette őket naggyá? Miből lesz a cserebogár? Többek között erre a kérdésre keresi a választ ez a kötet. Hahner Péter történész hosszú évekig volt a Pécsi Tudományegyetem Újkortörténeti Tanszékének docense. Több francia és amerikai klasszikus történelmi művet és életrajzot ültetett át magyarra. Most megjelent könyve a huszonkettedik önálló kötete. Korábbi munkái Franciaország és az Egyesült Államok történelmével foglalkoztak. A történelem iránt érdeklődők leggyakrabban a Rubicon című folyóiratban találkozhatnak írásaival.


Fejezetek
Borító
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
Impresszum
Fejezet hossza:
Bevezetés
Fejezet hossza:
1. Alexandrosz
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
„Már gyermekkorában kitűnt önuralmával –…
Fejezet hossza:
2. Carolus
Fejezet hossza:
3. Édes Mértékletesség nővér
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
A hertfordshire-i királyi kastélyokban élő…
Fejezet hossza:
4. Louis kapitány
Fejezet hossza:
5. Isten Ajándéka Lajos
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
Az oly régen várt trónörökös…
Fejezet hossza:
6. Piccionino
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
E korszak kezdetén látta meg…
Fejezet hossza:
7. Petyenka
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
Péter három és fél évesen…
Fejezet hossza:
8. Fritz
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
Felesége, Zsófia Dorottya, I. György…
Fejezet hossza:
9. Charles-Maurice
Fejezet hossza:
10. Nabulio
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
A család gyarapodni kezdett. Letizia…
Fejezet hossza:
11. Loulou
Fejezet hossza:
12. Abe
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
Minden szomszédjuk úgy emlékezett a…
Fejezet hossza:
13. Vickelchen
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
Az apa legidősebb bátyja, György,…
Fejezet hossza:
14. Franzi
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
Ferenc Károly, az apa nem…
Fejezet hossza:
15. Pajzán Bertie
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
1849 őszén az etoni középiskola…
Fejezet hossza:
16. Will
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
A kisfiú rendkívül korán iskolába…
Fejezet hossza:
17. Teedie
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
Bár az asztma mellett láz,…
Fejezet hossza:
18. Vologya
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
Anna szerint a kisfiú később…
Fejezet hossza:
19. Winny
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
Aylesfordék végül a különélés mellett…
Fejezet hossza:
20. Szoszo
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
Sztálin egyik gyermeke, Vaszilij valószínűleg…
Fejezet hossza:
21. Franklin
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
Ötven évvel később Sara így…
Fejezet hossza:
22. Dolfi
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
Apja 1903. január 3-án meghalt…
Fejezet hossza:
23. Jack
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
A gyarapodó család 1921-ben már…
Fejezet hossza:


7 napon át teljesen ingyen!

Hallgasd a legújabb bestsellereket!

  • 5503 hangoskönyv
  • Napi szinten bővülő kínálat
  • Töltsd le ingyen
  • Hallgass könyveket, akkor is, ha a kezed foglalt
  • Korlátlanul, mindössze egy könyv havi áráért
Képernyő metszet a Voiz mobil alkalmazásból

Korlátlan hozzáférés

7 nap próbaidőszak
0 Ft
Utána: 5990Ft/hó *

  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
Népszerű

Korlátlan hozzáférés

4 + 1 hónap ajándék
4792 Ft / hó

Korlátlan hozzáférés 5 hónapon át
29 950 Ft23 960 Ft
  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
A legjobb ár-érték ajánlat

Korlátlan hozzáférés

12 + 5 hónap ajándék
4228 Ft / hó

Korlátlan hozzáférés 17 hónapon át
101 830 Ft71 880 Ft
  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
Ismerd meg a VOIZ-t az első magyar hangoskönyv platformot.

Ismerd meg a VOIZ-t az első magyar hangoskönyv platformot - az ideális megoldást azok számára, akik hatékonyabbá és hatásosabbá akarják tenni mindennapi életüket.

Válassz a legfrissebb hangos könyvek közül. A kínálat napi szinten frissül.

Bestsellerek profi színészek által előadva.

Spórolj időt és hallgasd kedvenc könyveidet bárhol, bármikor - vezetés közben, edzés alatt, vagy akár csak házimunka vagy pihenés közben.

Fedezd fel a legtöbb magyar hangoskönyvet egy helyen!


Inspiráld magad folyamatosan új ötletekkel és nézőpontokkal, és fejleszd tovább kommunikációs és tárgyalási készségeidet a VOIZ hangoskönyveivel.

Ha naponta csak 2x25 percet szánsz a hangoskönyv hallgatásra, egy héten belül már elolvasol egy új könyvet - vezetés közben, edzés alatt, vagy akár csak házimunka vagy pihenés közben!

Partnerek, akik bizonyítják a minőségünket!

Forbes logo
Moti kiadó logo
HVG logo
Édesvíz kiadó logo
Keressük...