Nóra évekkel ezelőtt titokban kölcsönt vett fel, hogy férje megrendült egészségét egy dél-európai utazással helyreállítsa. Annak idején apja nevét hamisította a váltó alá, s a drámai cselekményt ez a múltbéli meggondolatlanság indítja el. Férje, a frissen kinevezett bankigazgató, zavaros múltjáért el akarja bocsátani egyik alkalmazottját, Krogstadot. A kölcsönt ez az egykori zugügyvéd szerezte, s most zsarolni kezdi Nórát: ha nem veteti vissza a bankba, közli férjével a váltóhamisítást. Az asszony nem tudja más elhatározásra bírni férjét, s lelepleződik. Nem válik valóra az a reménysége sem, hogy Helmer megérti majd tette nemes indítékait. A férj csak a várható botrányt tekinti, s az asszonyt képmutatónak, hazugnak, sőt gonosztevőnek nevezi. Krogstad végül visszalép az ügy nyilvánosságra hozatalától, s így formailag minden rendben volna. Nóra élhetné tovább az életét, férje visszavonta az indulatos vádakat. Ő azonban nem tud úgy tenni, mintha mi sem történt volna, elhagyja férjét. A dráma leghatásosabb jelenete s egyúttal a drámai cselekmény tetőpontja a harmadik felvonás végén található. A polgári drámában szokatlan konfliktus bontakozik ki: a házasság válságát ezúttal nem harmadik személy feltűnése okozza, hanem a világszemlélet különbözősége. A merész megoldás jelentőségét akkor érthetjük meg igazán, ha a kortársi világirodalom más alkotásaival összevetjük. A 19. század nagy realista írói abban látták a női erkölcsösség ismérvét, ha az asszony a rossz házasságot is szelíden tűrte. Flaubert Bovárinéja és Tolsztoj Karenina Annája már rokonszenvesnek rajzolt lázadók, de mindketten tragikus véget érnek, amikor ki akarnak törni életük kereteiből. Nóra az első nőalak a világirodalomban, aki diadalra viszi a lázadást a polgári házasság látszatra és hazugságra épülő erkölcse ellen. (Legeza Ilona)