A két arc egy férfi-lélek életének színes és sok változatú mozaikja. Egy negyvenéves festőművész extázisig fokozódó, delíriumba haló szerelme vonaglik el előttünk abban a boldogsághajszában, melyet Hagenrieder Helmold folytat azért, hogy művészélete kiteljesedjék, hogy a családi otthon enyhe melegében lankadtra renyhülő lelke új szenvedélyének izzásában új szépségek iránt való fogékonyságra termékenyüljön. Nagy szerelmének mákonyául keresett apró szerelmi idillek állomásain át, végül is kiégetten hanyatlik le szerelmének tüzes napja és életének alkonyegén kigyúl a hold: mély vonzódása egy egyszerű parasztlányka iránt, aki csendes odaadásának ezüst fényével világítja be a megroskadó szívére nehezülő homályt. A két asszony és egy férfi szerelmi problémáját veti fel Löns és analizálja mély léleklátással, karaktert formáló erővel Hagenrieder Helmold, a negyvenéves férfi, ah utolsó szerelmének ellobbanása után halott szívvel vonszolja magát és már csak az értelmével alkot, az új német regényirodalom egyik legjobban megmintázott alakja, mely egy gazdag egyéniség prizmáján át színesedik élővé. Ugyancsak az élet melege érzik Hagenrieder szerelmesének Svántje Svántenius-nak alakján is, aki szemérme riadozásával tragikumuk felidézője, valamint a festő feleségének, Grétének alakján, akiben Löns a német hitves erényeinek állít maradandó emléket. Történetét szimbolikus elő- és utójátékkal keretezi. Szimbolizmusa azonban nem ványadt jelképesség, nem üres formalizmus, nem stílus zsonglőrködés üres játéka, hanem erős szervességgel kapcsolódó keret, mely sok mélyről zengi lírát, sok üde szépséget emel ki és adja meg nekik a lélek hangsúlyát.