Egy embert ábrázoló ikon plussz jellel Ajánld a VOIZ-t barátaidnak korlátok nélkül, és hallgasd ingyen akár egy életen át! Részletek

A zaj - E-könyv

Kategóriák, ahol megtalálható
Ismertető
Az oregoni Mount Hood közelében egy ismeretlen eredetű, pusztító erejű hanghullám söpör végig egy kis településen. A katasztrófában mindenki életét veszti, leszámítva egy testvérpárt, akik még időben elérték az egyik óvóhelyet. A jelenség hamarosan több helyen megismétlődik, és további megmagyarázhatatlan események is történnek. Egyesek szerint a kínaiak vagy az oroszok vetettek be egy új titkos fegyvert. Mások isteni eredetű megtorlásban hisznek. A kormány a helyszínre küld egy csapatot, hogy kivizsgálja az esetet, de a csapat tagjai egymással ellentétes feladatokat kapnak. Dr. Martha Chan pszichológusnak, aki egészségügyi vészhelyzetekre szakosodott, tanulmányoznia kell a túlélőket. Alexander Fraser főhadnagynak, aki egész életében katonai pályára készült, és nem bízik a civilekben, el kell különítenie őket. Kisvártatva azonban teljesen eluralkodik a káosz, és mindenki kénytelen lesz összefogni, hogy megoldást találjanak az őrjítő zaj eredetére, ami senkit és semmit nem kímél. James Patterson és J.D. Barker második közös regényében a rettegés eddig ismeretlen hangon szólal meg, és ez a hang a két méltán népszerű szerző képzeletvilágának legsötétebb zugaiból származik.


Fejezetek
Borító
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
Impresszum
Fejezet hossza:
1. Tennant
Fejezet hossza:
2. Tennant
Fejezet hossza:
3. Tennant
Fejezet hossza:
4. Tennant
Fejezet hossza:
5. Tennant
Fejezet hossza:
6. Martha
Fejezet hossza:
7. Martha
Fejezet hossza:
8. Martha
Fejezet hossza:
9. Tennant
Fejezet hossza:
10. Tennant
Fejezet hossza:
11. Martha
Fejezet hossza:
12. Martha
Fejezet hossza:
13. Martha
Fejezet hossza:
14. Martha
Fejezet hossza:
15. Martha
Fejezet hossza:
16. Martha
Fejezet hossza:
17. Fraser
Fejezet hossza:
18. Martha
Fejezet hossza:
19. Martha
Fejezet hossza:
20. Martha
Fejezet hossza:
21. Tennant
Fejezet hossza:
22. Tennant
Fejezet hossza:
23. Martha
Fejezet hossza:
24. Fraser
Fejezet hossza:
25. Martha
Fejezet hossza:
26. Martha
Fejezet hossza:
27. Tennant
Fejezet hossza:
28. Tennant
Fejezet hossza:
29. Martha
Fejezet hossza:
30. Martha
Fejezet hossza:
31. Fraser
Fejezet hossza:
32. Fraser
Fejezet hossza:
33. Fraser
Fejezet hossza:
34. Martha
Fejezet hossza:
35. Martha
Fejezet hossza:
36. Martha
Fejezet hossza:
37. Martha
Fejezet hossza:
38. Martha
Fejezet hossza:
39. Martha
Fejezet hossza:
40. Martha
Fejezet hossza:
41. Martha
Fejezet hossza:
42. Martha
Fejezet hossza:
43. Martha
Fejezet hossza:
44. Martha
Fejezet hossza:
45. Martha
Fejezet hossza:
46. Martha
Fejezet hossza:
47. Martha
Fejezet hossza:
48. Martha
Fejezet hossza:
49. Martha
Fejezet hossza:
50. Martha
Fejezet hossza:
51. Martha
Fejezet hossza:
52. Martha
Fejezet hossza:
53. Martha
Fejezet hossza:
54. Martha
Fejezet hossza:
55. Fravel
Fejezet hossza:
56. Martha
Fejezet hossza:
57. Martha
Fejezet hossza:
58. Tennant
Fejezet hossza:
59. Tennant
Fejezet hossza:
60. Tennant
Fejezet hossza:
61. Martha
Fejezet hossza:
62. Tennant
Fejezet hossza:
63. Martha
Fejezet hossza:
64. Martha
Fejezet hossza:
65. Fraser
Fejezet hossza:
66. Martha
Fejezet hossza:
67. Fraser
Fejezet hossza:
68. Fraser
Fejezet hossza:
69. Fraser
Fejezet hossza:
70. Fraser
Fejezet hossza:
71. Fraser
Fejezet hossza:
72. Martha
Fejezet hossza:
73. Martha
Fejezet hossza:
74. Martha
Fejezet hossza:
75. Martha
Fejezet hossza:
76. Martha
Fejezet hossza:
77. Martha
Fejezet hossza:
78. Az Elnök
Fejezet hossza:
79. Fraser
Fejezet hossza:
80. Martha
Fejezet hossza:
81. Martha
Fejezet hossza:
82. Martha
Fejezet hossza:
83. Fraser
Fejezet hossza:
84. Az Elnök
Fejezet hossza:
85. Martha
Fejezet hossza:
86. Martha
Fejezet hossza:
87. Martha
Fejezet hossza:
88. Harbin
Fejezet hossza:
89. Fraser
Fejezet hossza:
90. Harbin
Fejezet hossza:
91. Fraser
Fejezet hossza:
92. Martha
Fejezet hossza:
93. Harbin
Fejezet hossza:
94. Fraser
Fejezet hossza:
95. Martha
Fejezet hossza:
96. Fraser
Fejezet hossza:
97. Harbin
Fejezet hossza:
98. Fraser
Fejezet hossza:
99. Az Elnök
Fejezet hossza:
100. Martha
Fejezet hossza:
101. Az Elnök
Fejezet hossza:
Egy Héttel Később
Fejezet hossza:
102. Martha
Fejezet hossza:
103. Martha
Fejezet hossza:
Jegyzetek
Fejezet hossza:
A Szerzőkről
Fejezet hossza:
J.d. Barker Eddig Megjelent Művei Az Agave Könyvek Gondozásában
Fejezet hossza:


7 napon át teljesen ingyen!

Hallgasd a legújabb bestsellereket!

  • 6596 hangoskönyv
  • Napi szinten bővülő kínálat
  • Töltsd le ingyen
  • Hallgass könyveket, akkor is, ha a kezed foglalt
  • Korlátlanul, mindössze egy könyv havi áráért
Képernyő metszet a Voiz mobil alkalmazásból

Korlátlan hozzáférés

7 nap próbaidőszak
0 Ft
Utána: 5990Ft/hó *

  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
Népszerű

Korlátlan hozzáférés

4 + 1 hónap ajándék
4792 Ft / hó

Korlátlan hozzáférés 5 hónapon át
29 950 Ft23 960 Ft
  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
A legjobb ár-érték ajánlat

Korlátlan hozzáférés

12 + 5 hónap ajándék
4228 Ft / hó

Korlátlan hozzáférés 17 hónapon át
101 830 Ft71 880 Ft
  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
Ismerd meg a VOIZ-t az első magyar hangoskönyv platformot.

Ismerd meg a VOIZ-t az első magyar hangoskönyv platformot - az ideális megoldást azok számára, akik hatékonyabbá és hatásosabbá akarják tenni mindennapi életüket.

Válassz a legfrissebb hangos könyvek közül. A kínálat napi szinten frissül.

Bestsellerek profi színészek által előadva.

Spórolj időt és hallgasd kedvenc könyveidet bárhol, bármikor - vezetés közben, edzés alatt, vagy akár csak házimunka vagy pihenés közben.

Fedezd fel a legtöbb magyar hangoskönyvet egy helyen!


Inspiráld magad folyamatosan új ötletekkel és nézőpontokkal, és fejleszd tovább kommunikációs és tárgyalási készségeidet a VOIZ hangoskönyveivel.

Ha naponta csak 2x25 percet szánsz a hangoskönyv hallgatásra, egy héten belül már elolvasol egy új könyvet - vezetés közben, edzés alatt, vagy akár csak házimunka vagy pihenés közben!

Partnerek, akik bizonyítják a minőségünket!

Forbes logo
Moti kiadó logo
HVG logo
Édesvíz kiadó logo
Keressük...