Egy embert ábrázoló ikon plussz jellel Ajánld a VOIZ-t barátaidnak korlátok nélkül, és hallgasd ingyen akár egy életen át! Részletek

Fekete varjú - E-könyv

Fekete varjú - E-könyv

Kategóriák, ahol megtalálható
Ismertető
Híba, a szíriai háborúból menekülő fiatal lány végül eljut Londonba, ahol próbál beilleszkedni az új iskolába és a számára idegen életbe. Itt keresztezi útját Jan, aki maga is keresi a helyét – mígnem a metróban elkövetett terrortámadás mindkettejük sorsát gyökeresen megváltoztatja. Jan apja a támadás áldozatául esik, és a fiú minden haragját, csalódását Híbára zúdítja. A gyűlöletből gyökerező indulatok olyan események láncolatát indítják el, amely mindkettőjük, barátaik és családjuk életét végérvényesen megpecsételi. A két fiatal története csupán egyetlen szála annak a sűrűre font, világokat összekapcsoló mesének, amelyben feltűnnek londoni huligánok, az Iszlám Állam kiképzőtáboraiba hurcolt gyerekek, háborús és válsággócok menekültjei, s azok, akik a balkáni útvonalon keresnek menedéket. Janja Vidmar megrendítő, kegyetlenül aktuális regénye egyszerre lélektani dráma és éles társadalmi látlelet, ami kérdez, felkavar, és arra késztet, hogy újragondoljuk, mit jelent biztonságban élni – valamint embernek maradni.


Fejezetek
Ahhoz, hogy a SZK sorozat…
Fejezet hossza:
Impresszum
Fejezet hossza:
Köszönet a kedves Boštjannak a…
Fejezet hossza:
A könyvben szereplő összes személy…
Fejezet hossza:
Prológus
Fejezet hossza:
Taja
Fejezet hossza:
Jan
Fejezet hossza:
Híba
Fejezet hossza:
Szavid
Fejezet hossza:
Egy Fiú
Fejezet hossza:
Szavid
Fejezet hossza:
Nura
Fejezet hossza:
Tamer
Fejezet hossza:
Nura
Fejezet hossza:
Szavid
Fejezet hossza:
Dzsunaid
Fejezet hossza:
Híba
Fejezet hossza:
Malik
Fejezet hossza:
Híba
Fejezet hossza:
Chukvuma
Fejezet hossza:
Híba
Fejezet hossza:
Taja
Fejezet hossza:
Jan
Fejezet hossza:
Híba
Fejezet hossza:
Malik
Fejezet hossza:
Híba
Fejezet hossza:
Egy Humanista Tour De Force
Fejezet hossza:
Tartalomjegyzék
Fejezet hossza:
Szerzőnkről
Fejezet hossza:
Fordítónkról
Fejezet hossza:
Kiadónk Kötetei
Fejezet hossza:
{1} 2015. december 6-án három…
Fejezet hossza:


7 napon át teljesen ingyen!

Hallgasd a legújabb bestsellereket!

  • 10694 hangoskönyv
  • Napi szinten bővülő kínálat
  • Töltsd le ingyen
  • Hallgass könyveket, akkor is, ha a kezed foglalt
  • Korlátlanul, mindössze egy könyv havi áráért
Képernyő metszet a Voiz mobil alkalmazásból

Korlátlan hozzáférés

7 nap próbaidőszak
0 Ft
Utána: 5990Ft/hó *

  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
Népszerű

Korlátlan hozzáférés

4 + 1 hónap ajándék
4792 Ft / hó

Korlátlan hozzáférés 5 hónapon át
29 950 Ft23 960 Ft
  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
A legjobb ár-érték ajánlat

Korlátlan hozzáférés

12 + 5 hónap ajándék
4228 Ft / hó

Korlátlan hozzáférés 17 hónapon át
101 830 Ft71 880 Ft
  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
Ismerd meg a VOIZ-t az első magyar hangoskönyv platformot.

Ismerd meg a VOIZ-t az első magyar hangoskönyv platformot - az ideális megoldást azok számára, akik hatékonyabbá és hatásosabbá akarják tenni mindennapi életüket.

Válassz a legfrissebb hangos könyvek közül. A kínálat napi szinten frissül.

Bestsellerek profi színészek által előadva.

Spórolj időt és hallgasd kedvenc könyveidet bárhol, bármikor - vezetés közben, edzés alatt, vagy akár csak házimunka vagy pihenés közben.

Fedezd fel a legtöbb magyar hangoskönyvet egy helyen!


Inspiráld magad folyamatosan új ötletekkel és nézőpontokkal, és fejleszd tovább kommunikációs és tárgyalási készségeidet a VOIZ hangoskönyveivel.

Ha naponta csak 2x25 percet szánsz a hangoskönyv hallgatásra, egy héten belül már elolvasol egy új könyvet - vezetés közben, edzés alatt, vagy akár csak házimunka vagy pihenés közben!

Partnerek, akik bizonyítják a minőségünket!

Forbes logo
Moti kiadó logo
HVG logo
Édesvíz kiadó logo
Keressük...