Egy embert ábrázoló ikon plussz jellel Ajánld a VOIZ-t barátaidnak korlátok nélkül, és hallgasd ingyen akár egy életen át! Részletek

Átkozott hazugságok és a történelem - E-könyv

Átkozott hazugságok és a történelem - E-könyv

Kategóriák, ahol megtalálható
Ismertető
Hazugságok, átkozott hazugságok és történelem „Ne szépítsük, csináltam én már ritka nagy marhaságokat. Sokszor voltam vakmerő, de még sosem tettem tönkre ennyi embert, és sosem végeztem akkora rombolást, mint ebben az esetben.” Max nem érzi jól magát a bőrében. Amíg a kollégái a teutoburgi erdőbe indulnak, hogy megfigyeljék a rómaiak és a germánok egyik legnagyobb csatáját, ő maga kénytelen beérni azzal, hogy egy rettenetesen elhízott, undok és ordenáré királynét üldözve rohangál a westminsteri apátság körül. Aztán a St. Mary soron következő – rendkívül sikeres – küldetése után a Thirsk régészei előkotornak a földből egy rejtélyes rendeltetésű, ősrégi kardot. A lelet az egyetem archívumába kerül, ám néhány nappal később balszerencsés, sőt tragikus események történnek az ásatás helyszínén. Egyes múltjárók és biztonságiak – igen, Markham is nyakig benne van – biztosra veszik, hogy a két dolog összefügg, és akcióba lépnek. Max, aki sosem rajongott a szabályokért, ezúttal túl messzire megy, amiért sokan megfizetnek, többek között ő maga is: a jelek szerint soha többé nem vehet részt küldetésben. A kérdés az, hogy az adott körülmények között sikerül-e helyrehoznia a dolgokat. A kilátástalannak tűnő helyzetben őrült nagy dobás kell ahhoz, hogy minden visszatérjen a régi kerékvágásba.


Fejezetek
Impresszum
Fejezet hossza:
Dramatis-izé
Fejezet hossza:
Prológus
Fejezet hossza:
1
Fejezet hossza:
2
Fejezet hossza:
3
Fejezet hossza:
4
Fejezet hossza:
5
Fejezet hossza:
6
Fejezet hossza:
7
Fejezet hossza:
8
Fejezet hossza:
9
Fejezet hossza:
10
Fejezet hossza:
11
Fejezet hossza:
12
Fejezet hossza:
13
Fejezet hossza:
14
Fejezet hossza:
15
Fejezet hossza:
16
Fejezet hossza:
17
Fejezet hossza:
18
Fejezet hossza:
19
Fejezet hossza:
20
Fejezet hossza:
21
Fejezet hossza:
22
Fejezet hossza:
23
Fejezet hossza:
24
Fejezet hossza:
25
Fejezet hossza:
Köszönetnyilvánítás
Fejezet hossza:
Szerzőnkről
Fejezet hossza:
Tartalom
Fejezet hossza:
Kiadónk Kötetei
Fejezet hossza:


7 napon át teljesen ingyen!

Hallgasd a legújabb bestsellereket!

  • 10694 hangoskönyv
  • Napi szinten bővülő kínálat
  • Töltsd le ingyen
  • Hallgass könyveket, akkor is, ha a kezed foglalt
  • Korlátlanul, mindössze egy könyv havi áráért
Képernyő metszet a Voiz mobil alkalmazásból

Korlátlan hozzáférés

7 nap próbaidőszak
0 Ft
Utána: 5990Ft/hó *

  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
Népszerű

Korlátlan hozzáférés

4 + 1 hónap ajándék
4792 Ft / hó

Korlátlan hozzáférés 5 hónapon át
29 950 Ft23 960 Ft
  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
A legjobb ár-érték ajánlat

Korlátlan hozzáférés

12 + 5 hónap ajándék
4228 Ft / hó

Korlátlan hozzáférés 17 hónapon át
101 830 Ft71 880 Ft
  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
Ismerd meg a VOIZ-t az első magyar hangoskönyv platformot.

Ismerd meg a VOIZ-t az első magyar hangoskönyv platformot - az ideális megoldást azok számára, akik hatékonyabbá és hatásosabbá akarják tenni mindennapi életüket.

Válassz a legfrissebb hangos könyvek közül. A kínálat napi szinten frissül.

Bestsellerek profi színészek által előadva.

Spórolj időt és hallgasd kedvenc könyveidet bárhol, bármikor - vezetés közben, edzés alatt, vagy akár csak házimunka vagy pihenés közben.

Fedezd fel a legtöbb magyar hangoskönyvet egy helyen!


Inspiráld magad folyamatosan új ötletekkel és nézőpontokkal, és fejleszd tovább kommunikációs és tárgyalási készségeidet a VOIZ hangoskönyveivel.

Ha naponta csak 2x25 percet szánsz a hangoskönyv hallgatásra, egy héten belül már elolvasol egy új könyvet - vezetés közben, edzés alatt, vagy akár csak házimunka vagy pihenés közben!

Partnerek, akik bizonyítják a minőségünket!

Forbes logo
Moti kiadó logo
HVG logo
Édesvíz kiadó logo
Keressük...