Könyvismertető helyett egy olvasói véleményből idézünk: Még sosem történt velem olyan, hogy egy könyv gyakorlatilag sikítozott a könyvtárban, hogy de vegyem ki, de olvassam el! Ebben az esetben ez történt, nem is hallottam a műről korábban, de mikor Huxley Szép új világáért mentem a könyvtárba, megakadt a szemem ennek a könyvnek a címén, elolvastam a fülszöveget, láttam, hogy Kosztolányi fordította, és úgy döntöttem, miért is ne, adok neki egy esélyt. Kicsit azért félrevezető a cím, amit az utószóban meg is említ Zsoldos Sándor. Legfőképp az vonzott a könyvben, hogy egy különcről olvashatok, és tetszett is a főhős világból való kiábrándultsága. Viszont a regény 90%-ban nem erről szól, hanem esztétikai értekezés költészetről, egyházi zenéről, keresztény irodalomról, világirodalomról, virágokról, színekről, bútorokról. Sajnos ezeket olvasva rettenetesen műveletlennek éreztem magam, mert nagyrészt fogalmam sem volt, milyen az a mű, amelyről épp ír az író. A nyelvezet gyönyörű, de én kicsit nehezen olvastam, és az biztos, hogy nem egy gyorsan olvasható könyv A különc. Számomra furcsa, hogy valahol ez kötelező a gimnáziumban, én biztos utáltam volna, ha úgy kell elolvasnom, így viszont, hogy magamtól vettem a kezembe, nem bántam meg, hogy megismerkedtünk. (moly.hu)