Egy embert ábrázoló ikon plussz jellel Ajánld a VOIZ-t barátaidnak korlátok nélkül, és hallgasd ingyen akár egy életen át! Részletek

József Attila válogatott versei - E-könyv

József Attila válogatott versei - E-könyv

Kategóriák, ahol megtalálható
Ismertető
Talán úgy vagyok József Attilával, mint tulajdon árnyékommal, igen. Talán. Elfogadtam a létezését. Már nem is foglalkozom vele. Azaz, mégis. A bennem is munkáló hiúság okán, néha szívesen letagadnám. Tagadhatatlan. Falra tudnák mászni, ha a plafonra kúszik, fölébem kerül s kicselez. Van, hogy elviselem. Effélék. Nota bene, hasonló a kötődésem a nyelvhez mint olyanhoz, megközelítőleg. Magától értetődik, hogy szimultán, több fronton is hadat viselek. Fenyves Marcell József Attila verseiből mindannyiunknak beugranak sorok, amikor rá gondolunk. Persze mindenkinek más és más, mert ő a „mindenhol tanítható: óvodától egyetemig”. Ahogy Cseh Tamástól hallottuk. A felnőtt olvasókat sokszor hozza zavarba a témaválasztása, ami a legfontosabb dolgainkba nyúl bele, a sorokon átütő elképesztő tehetség pedig bármilyen elemzést vagy ajánlást nagyon nehézzé tesz. Mit is lehetne mondani egy olyan emberről, aki, mint a múlt század fiatalon meghalt költői és zenészei közül mások is, az egész életével nyomatékosította a műveiben ránk hagyott sorait, melyeket leesett állal olvasunk, hogy ezt is meg lehet csinálni. Nagyon sok ok van, ami miatt érdemes tanulni írni-olvasni, a legelső okok között pedig ott van József Attila.


Fejezetek
József Attila (1905 1937) Válogat…
Fejezet hossza:
1922
Fejezet hossza:
Ősapám
Fejezet hossza:
A szemed
Fejezet hossza:
1923
Fejezet hossza:
Önarckép
Fejezet hossza:
Kiáltunk Istenhez
Fejezet hossza:
1924
Fejezet hossza:
És keressük az igazságot
Fejezet hossza:
Forduló
Fejezet hossza:
1925
Fejezet hossza:
Szélkiáltó madár
Fejezet hossza:
1926
Fejezet hossza:
Ifjúmunkás
Fejezet hossza:
Érted haragszom, nem ellened
Fejezet hossza:
1927
Fejezet hossza:
Bevezető
Fejezet hossza:
1928
Fejezet hossza:
Tószunnyadó
Fejezet hossza:
Tedd a kezed
Fejezet hossza:
Förgeteg
Fejezet hossza:
1929
Fejezet hossza:
Esik
Fejezet hossza:
1930
Fejezet hossza:
Ady emlékezete
Fejezet hossza:
1931
Fejezet hossza:
Kispolgár
Fejezet hossza:
1932
Fejezet hossza:
Holt vidék
Fejezet hossza:
1933
Fejezet hossza:
Egy kisgyerek sír
Fejezet hossza:
1934
Fejezet hossza:
Nyári délután
Fejezet hossza:
1935
Fejezet hossza:
(A kövezeten…)
Fejezet hossza:
1936
Fejezet hossza:
Ha a hold süt…
Fejezet hossza:
1937
Fejezet hossza:
Majd emlékezni jó lesz
Fejezet hossza:
Töredékek, vázlatok
Fejezet hossza:
(Tenyerembe tettem…)
Fejezet hossza:
Curriculum Vitae
Fejezet hossza:
Tartalom 1922 Ő sapám Fohászkodó…
Fejezet hossza:
Impresszum
Fejezet hossza:


7 napon át teljesen ingyen!

Hallgasd a legújabb bestsellereket!

  • 10719 hangoskönyv
  • Napi szinten bővülő kínálat
  • Töltsd le ingyen
  • Hallgass könyveket, akkor is, ha a kezed foglalt
  • Korlátlanul, mindössze egy könyv havi áráért
Képernyő metszet a Voiz mobil alkalmazásból

Korlátlan hozzáférés

7 nap próbaidőszak
0 Ft
Utána: 5990Ft/hó *

  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
Népszerű

Korlátlan hozzáférés

4 + 1 hónap ajándék
4792 Ft / hó

Korlátlan hozzáférés 5 hónapon át
29 950 Ft23 960 Ft
  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
A legjobb ár-érték ajánlat

Korlátlan hozzáférés

12 + 5 hónap ajándék
4228 Ft / hó

Korlátlan hozzáférés 17 hónapon át
101 830 Ft71 880 Ft
  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
Ismerd meg a VOIZ-t az első magyar hangoskönyv platformot.

Ismerd meg a VOIZ-t az első magyar hangoskönyv platformot - az ideális megoldást azok számára, akik hatékonyabbá és hatásosabbá akarják tenni mindennapi életüket.

Válassz a legfrissebb hangos könyvek közül. A kínálat napi szinten frissül.

Bestsellerek profi színészek által előadva.

Spórolj időt és hallgasd kedvenc könyveidet bárhol, bármikor - vezetés közben, edzés alatt, vagy akár csak házimunka vagy pihenés közben.

Fedezd fel a legtöbb magyar hangoskönyvet egy helyen!


Inspiráld magad folyamatosan új ötletekkel és nézőpontokkal, és fejleszd tovább kommunikációs és tárgyalási készségeidet a VOIZ hangoskönyveivel.

Ha naponta csak 2x25 percet szánsz a hangoskönyv hallgatásra, egy héten belül már elolvasol egy új könyvet - vezetés közben, edzés alatt, vagy akár csak házimunka vagy pihenés közben!

Partnerek, akik bizonyítják a minőségünket!

Forbes logo
Moti kiadó logo
HVG logo
Édesvíz kiadó logo
Keressük...