Egy embert ábrázoló ikon plussz jellel Ajánld a VOIZ-t barátaidnak korlátok nélkül, és hallgasd ingyen akár egy életen át! Részletek

Beavatás - E-könyv

Nőnek születtem

Beavatás - E-könyv

Nőnek születtem

Kategóriák, ahol megtalálható
Ismertető
A regény főalakja Zsu. Sodró lendületű és maradandó élményt nyújtó elbeszélésén keresztül szemléletes képet kapunk huszonhárom évének eseménydús történetéről. A felidézett gyermekkor sok humorral és viszontagsággal teli mozzanatai révén részesei lehetünk a család mindennapjainak és a történések által kiváltott viszonyoknak. Zsu, korai éveire jellemző félénkségét háttérbe szorítva, teret enged kíváncsiságának, és fényt derít az értelmiségi szülők addig következetesen elhallgatott titkára, hogy bátyjával egyetemben vegyes házasságban fogantak – a mama magyar és keresztény, míg a papa zsidó felmenőkkel rendelkezik. A titok leleplezésével együtt járó családi események után Zsu minden lehetőséget megragad, hogy az örökölt gének történetének birtokába jusson. Árnyaltan és tabu nélkül előadott, izgalmakban bővelkedő elbeszélésén keresztül újra átélhetjük a néhol zavarba ejtő pubertás testi és érzelmi változásait. Tanúi lehetünk az első szerelem kibontakozásának, valamint a remények, vágyak, örömök, csalódások és küzdelmek sorozatán át a nővé válás és a női lét embert próbáló folyamatának.


Fejezetek
Copyright
Fejezet hossza:
I.
Fejezet hossza:
Apu egy ügyvédi irodát vezetett,…
Fejezet hossza:
Az első emlékezetes ütközést önmagammal…
Fejezet hossza:
Mindig örömet jelentett, ha anyu…
Fejezet hossza:
Együttléteink Lizával rendszerint rajzolással kezdődtek.…
Fejezet hossza:
Anyu magyar–történelem szakos tanárként végzett…
Fejezet hossza:
Petiről már az általános iskola…
Fejezet hossza:
Közel tizenegy éves voltam, amikor…
Fejezet hossza:
Néhány apu és anyu között…
Fejezet hossza:
Az első napokban, mint egy…
Fejezet hossza:
A negyedik bázispontváltást megelőzően, Béla…
Fejezet hossza:
Anyu és apu a jelzett…
Fejezet hossza:
Augusztus végéhez közeledve egyre gyakrabban…
Fejezet hossza:
Ismét szerettem suliba járni. A…
Fejezet hossza:
A karácsony szokásosan telt. Nem…
Fejezet hossza:
Peti beavatása apu jelenlétében a…
Fejezet hossza:
Az egész családot megrázó „beavatás”…
Fejezet hossza:
Havonta egy vagy két alkalommal…
Fejezet hossza:
Egy jóval későbbi időpontban –…
Fejezet hossza:
Még nem töltöttem be a…
Fejezet hossza:
Még a lakásvásárlást megelőzően Peti…
Fejezet hossza:
A társulat – vagy, ahogy…
Fejezet hossza:
Augusztus elején anyu a tudomásunkra…
Fejezet hossza:
Apu szokásához híven, mielőtt kinyitotta…
Fejezet hossza:
Hogy a történet folytatását megismerhessem,…
Fejezet hossza:
II.
Fejezet hossza:
A szüleim döntése, hogy ugyanabba…
Fejezet hossza:
Nyár végén derült égből villámcsapásként…
Fejezet hossza:
Lizával történt beszélgetést követően nem…
Fejezet hossza:
Másnap, apu távozását követően, a…
Fejezet hossza:
Az évzárót követő második hét…
Fejezet hossza:
Hét óra körül értünk a…
Fejezet hossza:
Szilvinek köszönhetően egy sátorba kerültünk.…
Fejezet hossza:
Hazafelé a vonaton mi öten…
Fejezet hossza:
Hazaérkezésem után első dolgom volt,…
Fejezet hossza:
Április közepén , a költözés…
Fejezet hossza:
A következő szombat délelőttjén –…
Fejezet hossza:
Az autós eseményt követő napon…
Fejezet hossza:
Iii.
Fejezet hossza:
Sokféle hasznos és haszontalan tanáccsal…
Fejezet hossza:
A tél folyamán rendszerint a…
Fejezet hossza:
Még el sem telt a…
Fejezet hossza:
Egy verőfényes május végi szombat…
Fejezet hossza:
Ahogy teltek a napok, egyre…
Fejezet hossza:
Hajnalban ébredtem. Az első pillantásom…
Fejezet hossza:
Másnap hajnalban ébredtem. Minden porcikám…
Fejezet hossza:
Ahogy teltek a napok, úgy…
Fejezet hossza:
A nyár gyorsan telt. A…
Fejezet hossza:
A hétvégéket is sikerült megtölteni…
Fejezet hossza:
IV.
Fejezet hossza:
Az ünnepeket követően, egy szerda…
Fejezet hossza:
A beszélgetés anyuval, az ügyes…
Fejezet hossza:
Az érettségin és a felvételin…
Fejezet hossza:
Szuszi számomra nem jelentett meglepetést,…
Fejezet hossza:
Vivi nem vesztegette az idejét.…
Fejezet hossza:
Csak néhányan lézengtek a kávézóban,…
Fejezet hossza:
Az újsütetű barátnőm aggályoskodása mellőzött…
Fejezet hossza:
Másnap délután hat órában egyeztünk…
Fejezet hossza:
A következő napon kora hajnalban…
Fejezet hossza:
A temetést követő pár hétben…
Fejezet hossza:
V.
Fejezet hossza:
A bemutatóra december második szombatján…
Fejezet hossza:
A főpróbán már minden a…
Fejezet hossza:
A tapsok és visszahívások miatt…
Fejezet hossza:
Liza az előadást követően gyorsan…
Fejezet hossza:
Karácsonyig már nem találkoztunk, de…
Fejezet hossza:
A karácsony elmúltával egyre sürgetőbbé…
Fejezet hossza:
Januárban és a február nagy…
Fejezet hossza:
Túl azon, hogy Ábel nem…
Fejezet hossza:
Az első találkozást anyu és…
Fejezet hossza:
A kettőnk közötti első otthoni…
Fejezet hossza:
Annak ellenére, hogy Ábel sem…
Fejezet hossza:
A kirándulás óta hetek múltak…
Fejezet hossza:
Anyu megértő és hatékony közreműködésével,…
Fejezet hossza:
Anyu az indulás reggelén szendvicseket…
Fejezet hossza:
Délután a hugik kíséretében sétálni…
Fejezet hossza:
A test gyarló követelőzésének némiképp…
Fejezet hossza:
Hazatérés után csak néhány órára…
Fejezet hossza:
Június elején érkezett a hír,…
Fejezet hossza:
Annak ellenére, hogy lényegében egyetértettem…
Fejezet hossza:
Szuszi még a suli előtt,…
Fejezet hossza:
Már a végéhez közelített a…
Fejezet hossza:
Másnap vegyes érzésekkel léptem az…
Fejezet hossza:
Mivel egyedül maradtam az épületben,…
Fejezet hossza:
Még el sem hangzott José…
Fejezet hossza:
Április elejéig tartott ez az…
Fejezet hossza:
Aztán hamarosan bebizonyosodott, hogy hiába…
Fejezet hossza:
Anyut természetesen lesújtotta a hír,…
Fejezet hossza:
VI.
Fejezet hossza:
Vilivel és a rengeteg pótolnivalóval…
Fejezet hossza:
Vii.
Fejezet hossza:
A következő találkozásunk sem volt…
Fejezet hossza:
Az első találkozásunk óta eltelt…
Fejezet hossza:
Az ismerkedés délutánján Peti nem…
Fejezet hossza:
Aznap este úgy váltunk el,…
Fejezet hossza:
Az első biztató elmozdulást az…
Fejezet hossza:
Április végén, az egyetemi feladatok…
Fejezet hossza:
Az előkészületek közben szinte ismétlődött…
Fejezet hossza:
Alighogy kulcsra zártam a bejárati…
Fejezet hossza:
A beszélgetés anyuval nem nyugtatott…
Fejezet hossza:
A levél továbbítása után még…
Fejezet hossza:
Annak ellenére, hogy a várakozást…
Fejezet hossza:
Anna sokatmondó telefonja után nem…
Fejezet hossza:
Viii.
Fejezet hossza:
Már elmúlt éjfél, amikor kiléptünk…
Fejezet hossza:
Bármennyire is biztos voltam abban,…
Fejezet hossza:
A Harminckettesek terén a trolira…
Fejezet hossza:
Kezdetben a Vilivel együtt töltött…
Fejezet hossza:
A lelkesültségem ugyan meg sem…
Fejezet hossza:
Már fél kilenckor a lakásban…
Fejezet hossza:
Az első bulis nap után…
Fejezet hossza:
Otthon a várt hangos öröm…
Fejezet hossza:
IX.
Fejezet hossza:
A közelben egy kis kávézóban…
Fejezet hossza:
Kapcsolatunk a kezdeti időszakban –…
Fejezet hossza:
Az újabb együttléthez már nem…
Fejezet hossza:
Az első együttlétünket követően, Soma…
Fejezet hossza:
Kapcsolatom Somával egy idő után…
Fejezet hossza:
Már világos volt, amikor ismét…
Fejezet hossza:
Megtettem! Volt hozzá bátorságom és…
Fejezet hossza:


7 napon át teljesen ingyen!

Hallgasd a legújabb bestsellereket!

  • 8765 hangoskönyv
  • Napi szinten bővülő kínálat
  • Töltsd le ingyen
  • Hallgass könyveket, akkor is, ha a kezed foglalt
  • Korlátlanul, mindössze egy könyv havi áráért
Képernyő metszet a Voiz mobil alkalmazásból

Korlátlan hozzáférés

7 nap próbaidőszak
0 Ft
Utána: 5990Ft/hó *

  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
Népszerű

Korlátlan hozzáférés

4 + 1 hónap ajándék
4792 Ft / hó

Korlátlan hozzáférés 5 hónapon át
29 950 Ft23 960 Ft
  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
A legjobb ár-érték ajánlat

Korlátlan hozzáférés

12 + 5 hónap ajándék
4228 Ft / hó

Korlátlan hozzáférés 17 hónapon át
101 830 Ft71 880 Ft
  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
Ismerd meg a VOIZ-t az első magyar hangoskönyv platformot.

Ismerd meg a VOIZ-t az első magyar hangoskönyv platformot - az ideális megoldást azok számára, akik hatékonyabbá és hatásosabbá akarják tenni mindennapi életüket.

Válassz a legfrissebb hangos könyvek közül. A kínálat napi szinten frissül.

Bestsellerek profi színészek által előadva.

Spórolj időt és hallgasd kedvenc könyveidet bárhol, bármikor - vezetés közben, edzés alatt, vagy akár csak házimunka vagy pihenés közben.

Fedezd fel a legtöbb magyar hangoskönyvet egy helyen!


Inspiráld magad folyamatosan új ötletekkel és nézőpontokkal, és fejleszd tovább kommunikációs és tárgyalási készségeidet a VOIZ hangoskönyveivel.

Ha naponta csak 2x25 percet szánsz a hangoskönyv hallgatásra, egy héten belül már elolvasol egy új könyvet - vezetés közben, edzés alatt, vagy akár csak házimunka vagy pihenés közben!

Partnerek, akik bizonyítják a minőségünket!

Forbes logo
Moti kiadó logo
HVG logo
Édesvíz kiadó logo
Keressük...