Egy embert ábrázoló ikon plussz jellel Ajánld a VOIZ-t barátaidnak korlátok nélkül, és hallgasd ingyen akár egy életen át! Részletek

Bánatorgia - E-könyv

Bánatorgia - E-könyv

Ismertető
Az öregedés mosolyt, és könnyeket fakasztó folyamatát mutatja be a regény, három különböző karakterű, társadalmi- és családi helyzetű férfi hétköznapjain és magánéleti bonyodalmain keresztül. A regény főszereplője, Bagoly úr. „Ezt a nevet a felesége ragasztotta rá, abból az alkalomból, hogy elhanyagolhatónak éppen nem mondható orrnyergére új, fekete szarukeretes szemüveg került. Az előzőt elhagyta. Meg az azt megelőzőt is. Általában elhagyta a szemüvegeit. Mikor azonban a felesége gúnyos pillantását meglátta, tudta, hogy ezzel a darabbal egy életre össze lesz nőve.” Az események a 70-es, 80-as évek Budapestjén játszódnak, de elvezetnek Amerikába, egy luxus színvonalú öregek otthonába is, megmutatva, hogy a biológia törvényei mindenütt egyformán hatnak. A kisregény öreg emberekről, de nem elsősorban öreg embereknek szól. Az ábrázolás humora, humánuma közelebb hozza az öregedés és az időskor életszakaszát azokhoz is, akik ma még távolinak érzik azt.


Fejezetek
Kálmán Mari Bánatorgia (variációk ugyanarra)…
Fejezet hossza:
Öreg ember álma csak a…
Fejezet hossza:
Impresszum
Fejezet hossza:


7 napon át teljesen ingyen!

Hallgasd a legújabb bestsellereket!

  • 10696 hangoskönyv
  • Napi szinten bővülő kínálat
  • Töltsd le ingyen
  • Hallgass könyveket, akkor is, ha a kezed foglalt
  • Korlátlanul, mindössze egy könyv havi áráért
Képernyő metszet a Voiz mobil alkalmazásból

Korlátlan hozzáférés

7 nap próbaidőszak
0 Ft
Utána: 5990Ft/hó *

  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
Népszerű

Korlátlan hozzáférés

4 + 1 hónap ajándék
4792 Ft / hó

Korlátlan hozzáférés 5 hónapon át
29 950 Ft23 960 Ft
  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
A legjobb ár-érték ajánlat

Korlátlan hozzáférés

12 + 5 hónap ajándék
4228 Ft / hó

Korlátlan hozzáférés 17 hónapon át
101 830 Ft71 880 Ft
  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
Ismerd meg a VOIZ-t az első magyar hangoskönyv platformot.

Ismerd meg a VOIZ-t az első magyar hangoskönyv platformot - az ideális megoldást azok számára, akik hatékonyabbá és hatásosabbá akarják tenni mindennapi életüket.

Válassz a legfrissebb hangos könyvek közül. A kínálat napi szinten frissül.

Bestsellerek profi színészek által előadva.

Spórolj időt és hallgasd kedvenc könyveidet bárhol, bármikor - vezetés közben, edzés alatt, vagy akár csak házimunka vagy pihenés közben.

Fedezd fel a legtöbb magyar hangoskönyvet egy helyen!


Inspiráld magad folyamatosan új ötletekkel és nézőpontokkal, és fejleszd tovább kommunikációs és tárgyalási készségeidet a VOIZ hangoskönyveivel.

Ha naponta csak 2x25 percet szánsz a hangoskönyv hallgatásra, egy héten belül már elolvasol egy új könyvet - vezetés közben, edzés alatt, vagy akár csak házimunka vagy pihenés közben!

Partnerek, akik bizonyítják a minőségünket!

Forbes logo
Moti kiadó logo
HVG logo
Édesvíz kiadó logo
Keressük...