"Nem hitt a fülének, amikor kiáltást hallott a háta mögül. Ez nem lehet igaz! Hátra sem kellett néznie, hogy tudja, ki kiabál. Méregbe gurult. Nekem erre semmi szükségem. A férfi megállt vele szemben. Előregörnyedt, zihálva vette a levegőt. Furcsa sapkájának a pereme úgy lógott le oldalt az arca mellett, mint a kutya fülei. A lihegéstől nem jött ki hang a torkán. Némán emelte magasra jobb kezét. Hüvelyk- és mutatóujja közt megcsillant valami. Mintha ismerős lenne valahonnan ez a kulcs, gondolta Addie. Dermedten bámulta. Agya lassan emésztette a látványt. Megdöbbenve vette észre, hogy a lakáskulcsa nincs a kezében. Riadtan nézett fel a férfira, de az egyszeriben már egyáltalán nem tűnt félelmetesnek, ahogy levegő után kapkodott és mélybarna tekintetével az övét kereste. A kulcs úgy himbálózott az ujja végén, mint egy felajánlás. Addie egy oszlopnak dőlt, és fejét hátravetve kacagni kezdett. Hát így kezdődött minden."