Egy embert ábrázoló ikon plussz jellel Ajánld a VOIZ-t barátaidnak korlátok nélkül, és hallgasd ingyen akár egy életen át! Részletek

Himfy - E-könyv

Himfy - E-könyv

Kategóriák, ahol megtalálható
Ismertető
A XIX. század magyar irodalomtörténete azzal kezdődött, hogy 1801-ben megjelent A kesergő szerelem, amelynek költője egyelőre Himfy álnév alá rejtette magát. Sem azelőtt, sem azóta ilyen általános hazai sikere nem volt hazai könyvnek. Még azok is gyönyörködve olvasták, akik nem szoktak olvasni, vagy ha szoktak, akkor nem magyar verseket. Az irodalom hívei és pártolói pedig elragadtatottan állapították meg, hogy nemhiába volt a Bessenyeiék óta tartó szakadatlan irodalmi készülődés, íme, megszületett a magyar remekmű. Hamarosan napvilágot látott a mű második része is, A boldog szerelem. A sikeres költő most már kilépett az ismeretlenségből, most már A kesergő szerelemből és A boldog szerelemből egységes nagy lírai regénnyé összeálló mű közös címe lett: Himfy szerelmei. S költőjét, Kisfaludy Sándort ünnepelte az ország. (Hegedüs Géza)


Fejezetek
Tartalomjegyzék
0:00
Címlap
0:00
Impresszum
0:00
Tartalom
0:00
Első rész: A KESERGŐ SZERELEM
0:00
I. ének
0:00
II. ének
0:00
III. ének
0:00
IV. ének
0:00
V. ének
0:00
VI. ének
Fejezet hossza:
VII. ének
Fejezet hossza:
VIII. ének
Fejezet hossza:
IX. ének
Fejezet hossza:
X. ének
Fejezet hossza:
XI. ének
Fejezet hossza:
XII. ének
Fejezet hossza:
XIII. ének
Fejezet hossza:
XIV. ének
Fejezet hossza:
XV. ének
Fejezet hossza:
XVI. ének
Fejezet hossza:
XVII. ének
Fejezet hossza:
XVIII. ének
Fejezet hossza:
XIX. ének
Fejezet hossza:
XX. ének
Fejezet hossza:
XXI. ének (Töredék)
Fejezet hossza:
Második rész: A BOLDOG SZERELEM
Fejezet hossza:
I. ének
Fejezet hossza:
II. ének
Fejezet hossza:
III. ének
Fejezet hossza:
IV. ének
Fejezet hossza:
V. ének
Fejezet hossza:
VI. ének
Fejezet hossza:
VII. ének
Fejezet hossza:
A borítóról
Fejezet hossza:


7 napon át teljesen ingyen!

Hallgasd a legújabb bestsellereket!

  • 12929 hangoskönyv
  • Napi szinten bővülő kínálat
  • Töltsd le ingyen
  • Hallgass könyveket, akkor is, ha a kezed foglalt
  • Korlátlanul, mindössze egy könyv havi áráért
Képernyő metszet a Voiz mobil alkalmazásból

Korlátlan hozzáférés

7 nap próbaidőszak
0 Ft
Utána: 5990Ft/hó *

  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
Népszerű

Korlátlan hozzáférés

4 + 1 hónap ajándék
4792 Ft / hó

Korlátlan hozzáférés 5 hónapon át
29 950 Ft23 960 Ft
  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
A legjobb ár-érték ajánlat

Korlátlan hozzáférés

12 + 5 hónap ajándék
4228 Ft / hó

Korlátlan hozzáférés 17 hónapon át
101 830 Ft71 880 Ft
  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
Ismerd meg a VOIZ-t az első magyar hangoskönyv platformot.

Ismerd meg a VOIZ-t az első magyar hangoskönyv platformot - az ideális megoldást azok számára, akik hatékonyabbá és hatásosabbá akarják tenni mindennapi életüket.

Válassz a legfrissebb hangos könyvek közül. A kínálat napi szinten frissül.

Bestsellerek profi színészek által előadva.

Spórolj időt és hallgasd kedvenc könyveidet bárhol, bármikor - vezetés közben, edzés alatt, vagy akár csak házimunka vagy pihenés közben.

Fedezd fel a legtöbb magyar hangoskönyvet egy helyen!


Inspiráld magad folyamatosan új ötletekkel és nézőpontokkal, és fejleszd tovább kommunikációs és tárgyalási készségeidet a VOIZ hangoskönyveivel.

Ha naponta csak 2x25 percet szánsz a hangoskönyv hallgatásra, egy héten belül már elolvasol egy új könyvet - vezetés közben, edzés alatt, vagy akár csak házimunka vagy pihenés közben!

Partnerek, akik bizonyítják a minőségünket!

Forbes logo
Moti kiadó logo
HVG logo
Édesvíz kiadó logo
Keressük...