Egy embert ábrázoló ikon plussz jellel Ajánld a VOIZ-t barátaidnak korlátok nélkül, és hallgasd ingyen akár egy életen át! Részletek

A vonzás ereje - E-könyv

A vonzás ereje - E-könyv

Kategóriák, ahol megtalálható
Ismertető
Cage egész életében Jackie-t szerette. Már hatévesen elhatározta, hogy mindig mellette lesz. A középiskola előtt azonban egy váratlan költözés miatt elválnak útjaik, és csak évekkel később veszik fel ismét a kapcsolatot. Jackie két dolgot tud biztosan az életről: akikhez közel kerül, azok idővel elhagyják, és ha nem küzd az apja szeretetéért, őt is elveszíti. Amikor azonban egy cserediákprogram keretében fél évre kikerül a szülői befolyás alól, életében először lehetősége nyílik arra, hogy igazán önmaga legyen. Jackie sosem viszonozta Cage érzéseit, de ahogyan lassan feltárul előtte a fiú eddig ismeretlen oldala, úgy tűnik, kezd kicsúszni a keze közül az irányítás, és már nem ura az érzelmeinek. Ahhoz viszont, hogy lépni tudjon, el kell döntenie, milyen ember szeretne lenni… Jackie és Cage története egy másik nézőpontból világítja meg A vonzás törvénye és A vonzás szépsége cselekményét, valamint a rajongók betekintést nyerhetnek a sorozat szereplőinek múltjába is.


Fejezetek
Ábra/kép
Fejezet hossza:
Impresszum
Fejezet hossza:
Mindazoknak, akik érezték már magányosnak…
Fejezet hossza:
Előszó
Fejezet hossza:
1. Fejezet
Fejezet hossza:
2. Fejezet
Fejezet hossza:
3. Fejezet
Fejezet hossza:
4. Fejezet
Fejezet hossza:
5. Fejezet
Fejezet hossza:
6. Fejezet
Fejezet hossza:
7. Fejezet
Fejezet hossza:
8. Fejezet
Fejezet hossza:
9. Fejezet
Fejezet hossza:
10. Fejezet
Fejezet hossza:
11. Fejezet
Fejezet hossza:
12. Fejezet
Fejezet hossza:
13. Fejezet
Fejezet hossza:
14. Fejezet
Fejezet hossza:
15. Fejezet
Fejezet hossza:
16. Fejezet
Fejezet hossza:
17. Fejezet
Fejezet hossza:
18. Fejezet
Fejezet hossza:
19. Fejezet
Fejezet hossza:
20. Fejezet
Fejezet hossza:
21. Fejezet
Fejezet hossza:
22. Fejezet
Fejezet hossza:
23. Fejezet
Fejezet hossza:
24. Fejezet
Fejezet hossza:
25. Fejezet
Fejezet hossza:
26. Fejezet
Fejezet hossza:
27. Fejezet
Fejezet hossza:
28. Fejezet
Fejezet hossza:
29. Fejezet
Fejezet hossza:
30. Fejezet
Fejezet hossza:
31. Fejezet
Fejezet hossza:
32. Fejezet
Fejezet hossza:
33. Fejezet
Fejezet hossza:
34. Fejezet
Fejezet hossza:
35. Fejezet
Fejezet hossza:
36. Fejezet
Fejezet hossza:
37. Fejezet
Fejezet hossza:
38. Fejezet
Fejezet hossza:
39. Fejezet
Fejezet hossza:
40. Fejezet
Fejezet hossza:
41. Fejezet
Fejezet hossza:
42. Fejezet
Fejezet hossza:
43. Fejezet
Fejezet hossza:
Epilógus
Fejezet hossza:
Köszönetnyilvánítás
Fejezet hossza:
A Szerzőről
Fejezet hossza:
A Szerző Eddig Megjelent Művei A Magnólia Gondozásában
Fejezet hossza:
Jegyzetek
Fejezet hossza:


7 napon át teljesen ingyen!

Hallgasd a legújabb bestsellereket!

  • 10694 hangoskönyv
  • Napi szinten bővülő kínálat
  • Töltsd le ingyen
  • Hallgass könyveket, akkor is, ha a kezed foglalt
  • Korlátlanul, mindössze egy könyv havi áráért
Képernyő metszet a Voiz mobil alkalmazásból

Korlátlan hozzáférés

7 nap próbaidőszak
0 Ft
Utána: 5990Ft/hó *

  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
Népszerű

Korlátlan hozzáférés

4 + 1 hónap ajándék
4792 Ft / hó

Korlátlan hozzáférés 5 hónapon át
29 950 Ft23 960 Ft
  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
A legjobb ár-érték ajánlat

Korlátlan hozzáférés

12 + 5 hónap ajándék
4228 Ft / hó

Korlátlan hozzáférés 17 hónapon át
101 830 Ft71 880 Ft
  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
Ismerd meg a VOIZ-t az első magyar hangoskönyv platformot.

Ismerd meg a VOIZ-t az első magyar hangoskönyv platformot - az ideális megoldást azok számára, akik hatékonyabbá és hatásosabbá akarják tenni mindennapi életüket.

Válassz a legfrissebb hangos könyvek közül. A kínálat napi szinten frissül.

Bestsellerek profi színészek által előadva.

Spórolj időt és hallgasd kedvenc könyveidet bárhol, bármikor - vezetés közben, edzés alatt, vagy akár csak házimunka vagy pihenés közben.

Fedezd fel a legtöbb magyar hangoskönyvet egy helyen!


Inspiráld magad folyamatosan új ötletekkel és nézőpontokkal, és fejleszd tovább kommunikációs és tárgyalási készségeidet a VOIZ hangoskönyveivel.

Ha naponta csak 2x25 percet szánsz a hangoskönyv hallgatásra, egy héten belül már elolvasol egy új könyvet - vezetés közben, edzés alatt, vagy akár csak házimunka vagy pihenés közben!

Partnerek, akik bizonyítják a minőségünket!

Forbes logo
Moti kiadó logo
HVG logo
Édesvíz kiadó logo
Keressük...