Egy embert ábrázoló ikon plussz jellel Ajánld a VOIZ-t barátaidnak korlátok nélkül, és hallgasd ingyen akár egy életen át! Részletek

Mindig valami más. Mindig ugyanaz - E-könyv

Válogatott közéleti és közérzeti írások

Mindig valami más. Mindig ugyanaz - E-könyv

Válogatott közéleti és közérzeti írások

Kategóriák, ahol megtalálható
Ismertető
Nagy Lajos – aki roppant tehetséges és egyben igen pikírt író volt – több karcolatában is a tehetségtelen írók jellemrajzát boncolgatta természetrajzi alapossággal. A tehetségtelen író egyik ismérve, írta Nagy Lajos, hogy novelláskötetének olyan címet ad, mint „A kakukkmadár, és más történetek”. Mikor kölyökkoromban ezt olvastam, azonnal elhatároztam, hogy egyszer írok egy novelláskötetet, aminek ez lesz a címe. Mint oly sok minden, ez sem sikerült. Ennek a kötetnek sem ez lett a címe, pedig lehetne, hiszen nincs benne szó kakukkmadárról, sőt történetekről is csak bizonyos mértékig – inkább afféle lenyomatok ezek („No hiszen! Lenyomatok!” – dühöngött volna Nagy Lajos). De hát hol van Boris Vian Pekingi ősz-ében Peking, és hol az ősz? Na ugye! Ahogy válogattam ezeket a szövegeket, egyszerre találtam állandó mintákat és kaleidoszkópszerűen változó rémségeket. Úgy meredtem rájuk, mint egy peches fekete rigó (vagy tetszés szerint más madár, mínusz kakukk) a fészkében sorakozó tojásokra. Az egyik valahogy kilóg a többi közül. Többnyire ezekről a kilógó pillanatokról szoktam írni. Ha úgy tetszik, ezek a szövegek mind kakukktojások, és így persze éppen ez bennük a közös: a mindigmásság folyamatossága. Elszálldogálunk a kakukkfészek fölött, és – ahogy Seneca írta – közben eltelik az egész életünk. A kakukkos babona szerint, ha az ember kakukkot hall, meg kell számolni, hányat kakukkol, és annyi évet fogunk még élni. Lakik itt mellettünk az erdőben egy kakukk, este szokott kakukkolni. Sosem számolom, mert nem vagyok babonás. Tegnap este tizenhét kakukkolást nem számoltam. Kicsit remélem, hogy ma több lesz.


Fejezetek
Borító
Fejezet hossza:
Címoldal
Fejezet hossza:
Copyright
Fejezet hossza:
Mindig valami más. Mindig ugyanaz
Fejezet hossza:
◈ – B Éla ,…
Fejezet hossza:
◈ M Ikor 1973- Ban…
Fejezet hossza:


7 napon át teljesen ingyen!

Hallgasd a legújabb bestsellereket!

  • 6593 hangoskönyv
  • Napi szinten bővülő kínálat
  • Töltsd le ingyen
  • Hallgass könyveket, akkor is, ha a kezed foglalt
  • Korlátlanul, mindössze egy könyv havi áráért
Képernyő metszet a Voiz mobil alkalmazásból

Korlátlan hozzáférés

7 nap próbaidőszak
0 Ft
Utána: 5990Ft/hó *

  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
Népszerű

Korlátlan hozzáférés

4 + 1 hónap ajándék
4792 Ft / hó

Korlátlan hozzáférés 5 hónapon át
29 950 Ft23 960 Ft
  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
A legjobb ár-érték ajánlat

Korlátlan hozzáférés

12 + 5 hónap ajándék
4228 Ft / hó

Korlátlan hozzáférés 17 hónapon át
101 830 Ft71 880 Ft
  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
Ismerd meg a VOIZ-t az első magyar hangoskönyv platformot.

Ismerd meg a VOIZ-t az első magyar hangoskönyv platformot - az ideális megoldást azok számára, akik hatékonyabbá és hatásosabbá akarják tenni mindennapi életüket.

Válassz a legfrissebb hangos könyvek közül. A kínálat napi szinten frissül.

Bestsellerek profi színészek által előadva.

Spórolj időt és hallgasd kedvenc könyveidet bárhol, bármikor - vezetés közben, edzés alatt, vagy akár csak házimunka vagy pihenés közben.

Fedezd fel a legtöbb magyar hangoskönyvet egy helyen!


Inspiráld magad folyamatosan új ötletekkel és nézőpontokkal, és fejleszd tovább kommunikációs és tárgyalási készségeidet a VOIZ hangoskönyveivel.

Ha naponta csak 2x25 percet szánsz a hangoskönyv hallgatásra, egy héten belül már elolvasol egy új könyvet - vezetés közben, edzés alatt, vagy akár csak házimunka vagy pihenés közben!

Partnerek, akik bizonyítják a minőségünket!

Forbes logo
Moti kiadó logo
HVG logo
Édesvíz kiadó logo
Keressük...