Egy embert ábrázoló ikon plussz jellel Ajánld a VOIZ-t barátaidnak korlátok nélkül, és hallgasd ingyen akár egy életen át! Részletek

A karanténnapok hordaléka - E-könyv

A karanténnapok hordaléka - E-könyv

Kategóriák, ahol megtalálható
Ismertető
2020 tavasza váratlan helyzettel szembesített bennünket: a koronavírus-járvány az egész világot érintő pandémiává vált, amely korábban nem tapasztalt módon avatkozott be a világ gazdasági, politikai, kulturális életébe – így mindannyiunk életébe, hétköznapjaiba is. Március közepétől Magyarországon is életbe léptek a kijárási korlátozások, a külföldről érkezők és a koronavírus tüneteit produkálók kényszerűen karanténba kerültek – a korlátozások enyhítésére pedig május közepéig kellett várni. Így a megszokott, normális élet menete két hónapra kizökkent. E két hónap a távolságtartás jegyében egyeseknek elkülönülést, bezártságot, másoknak összezártságot jelentett, esetleg kreatív időt szabadított fel, vagy éppen munkahelyet szűntetett meg. A karanténban eltöltött napok mindenki életére más-más hatással voltak, mindenkinek mást hozott és mindenkitől mást sodort el. Jelen kötetet e két, karanténban töltött hónap dokumentumaként tartja kezében az olvasó. Nem a járvány-diskurzus világpolitikai, gazdasági vagy társadalmi elemzéseiként, hanem a hétköznapok személyes tapasztalata felől megírt naplójaként. A Könyvkészítők Informális Fórumának tagjai – köztük írók, költők, könyvkiadók, grafikusok, tudósok – számolnak be e kötet lapjain karanténbéli élményeikről, gondolataikról, arról miként birkóztak meg a karanténban töltött mindennapok kihívásaival, vagy éppen a bezártság két hónapjának alkotói tevékenységébe engednek betekintést. És amiként mindannyiuk számára mást és mást hordoztak a karantén napjai, úgy e kötet is ezt a sokféleséget hívatott reprezentálni: esszék, versek, novellák, grafikák, fotók formájában megörökítve a karanténnapok tapasztalatát.


Fejezetek
A karanténnapok hordaléka… Kossuth Kiadó
Fejezet hossza:
Tartalom A szerkesztő előszava Antal…
Fejezet hossza:
A szerkesztő előszava
Fejezet hossza:
Antal Attila jogász, politológus F…
Fejezet hossza:
Antal Attila A hétköznapok már tegnap elvesztek
Fejezet hossza:
B. Habarics Kitty író, grafikus…
Fejezet hossza:
B. Habarics Kitty Öt perc csend
Fejezet hossza:
Bánó András újságíró, szerkesztő F…
Fejezet hossza:
Bánó András Újságíró a karanténban
Fejezet hossza:
Bitó László író F OTÓ…
Fejezet hossza:
Bitó László A bezártság felszabadultsága
Fejezet hossza:
Kép a nézőtérről, a Bartók…
Fejezet hossza:
Szerintem az lenne a karantén…
Fejezet hossza:
Borkuti László könyvkiadó, könyvszerkesztő F…
Fejezet hossza:
Borkuti László A teljesség felé
Fejezet hossza:
Bors Mária Anna tanár, mentálhigiénés…
Fejezet hossza:
Bors Mária Anna Karanténsztori
Fejezet hossza:
Faragó Ágnes tipográfus, tervező F…
Fejezet hossza:
Faragó Ágnes Karantén plusz/mínusz
Fejezet hossza:
Fazekas Erzsébet író, újságíró F…
Fejezet hossza:
Fazekas Erzsébet Vírus-virtus
Fejezet hossza:
Gellért Andor Tamás üzem- és…
Fejezet hossza:
Gellért Andor Tamás A munka ünnepe karanténban
Fejezet hossza:
Ilfovics és Petrovics föld- és…
Fejezet hossza:
Ilfovics és Petrovics Kánon tanár úr kérem
Fejezet hossza:
Kapitány Gábor szociológus, kulturális antropológus,…
Fejezet hossza:
Kapitány Gábor Karantén-dalok
Fejezet hossza:
Kertész István történész, professor emeritus…
Fejezet hossza:
Kertész István Karanténnapok hordaléka
Fejezet hossza:
Kis Ádám nyelvész, könyvkiadó F…
Fejezet hossza:
Kis Ádám Karantén Szarvaskút-Váralján
Fejezet hossza:
Kocsis András Sándor könyvkiadó, szociológus…
Fejezet hossza:
Kocsis András Sándor Ezervonalak tánca
Fejezet hossza:
A Viktória-vízesés zimbabwei oldalán egy…
Fejezet hossza:
Csukás Istvánnal Ördögh Szilveszter barátom…
Fejezet hossza:
Esterházy Péter jóval több volt,…
Fejezet hossza:
Hosszú ideig tartott, amire sikerült…
Fejezet hossza:
13 évesen került a kezembe…
Fejezet hossza:
Köves József író, könyvtörténész F…
Fejezet hossza:
Köves József Maszkabálos majális
Fejezet hossza:
Kukorelly Endre író F OTÓ…
Fejezet hossza:
Kukorelly Endre És eper
Fejezet hossza:
Matuscsák Tamás író F OTÓ…
Fejezet hossza:
Matuscsák Tamás Maszkföldi összeesküvés
Fejezet hossza:
Mirkó Anna R. szociológus, blogger-újságíró…
Fejezet hossza:
Mirkó Anna R. Helyben blogger
Fejezet hossza:
Molnár Krisztina Rita költő, író…
Fejezet hossza:
Molnár Krisztina Rita Kovász hárommérőnyi lisztben
Fejezet hossza:
Móritz Mátyás költő, író F…
Fejezet hossza:
Móritz Mátyás Taxonómia
Fejezet hossza:
Nógrádi Gábor író F OTÓ…
Fejezet hossza:
Nógrádi Gábor Posztumusz Nobel-díj alapítása
Fejezet hossza:
Novák Zsüliet író F OTÓ…
Fejezet hossza:
Novák Zsüliet Istenről
Fejezet hossza:
P. Szabó Dénes író, újságíró…
Fejezet hossza:
P. Szabó Dénes Karanténból a jövő
Fejezet hossza:
Papp Gábor főszerkesztő F OTÓ…
Fejezet hossza:
Papp Gábor Disputa az előre nem láthatóról, arról, hogy egyáltalán…
Fejezet hossza:
Paulinyi Tamás író, pszi-kutató F…
Fejezet hossza:
Paulinyi Tamás Az idő rövid történelme
Fejezet hossza:
Petőcz András költő, író F…
Fejezet hossza:
Petőcz András Karantén - meg hétköznapok
Fejezet hossza:
Petrőczi Éva irodalomtörténész, költő, író…
Fejezet hossza:
Petrőczi Éva Öt plusz egy - ötvenegy, avagy pizsamamese karanténos…
Fejezet hossza:
Scur Katica könyvkiadó F OTÓ…
Fejezet hossza:
Scur Katica A királynő hatása százszorszépeimre
Fejezet hossza:
Szále László közíró, szerkesztő F…
Fejezet hossza:
Szále László Harc az ugarral
Fejezet hossza:
Szkárosi Endre költő, irodalomtörténész F…
Fejezet hossza:
Szkárosi Endre Pandemo-skizó
Fejezet hossza:
Szunyoghy András grafikus, művésztanár F…
Fejezet hossza:
Szunyoghy András Drakula gróf anatómiai atlasza
Fejezet hossza:
Szunyogh Szabolcs író, újságíró F…
Fejezet hossza:
Szunyogh Szabolcs Karanténfregatt
Fejezet hossza:
Tóth Krisztina költő, író F…
Fejezet hossza:
Tóth Krisztina Két végén tompa kolbász
Fejezet hossza:
Tunyogi László közgazdász, író F…
Fejezet hossza:
Tunyogi László Cellafirkák
Fejezet hossza:
Váradi Júlia újságíró F OTÓ…
Fejezet hossza:
Váradi Júlia Ha nem halunk bele…
Fejezet hossza:
Varga Gyula közgazdász, professor emeritus…
Fejezet hossza:
Varga Gyula A karanténnapok hordaléka
Fejezet hossza:
Z. Karvalics László könyvtörténész F…
Fejezet hossza:
Z. Karvalics László Három nembéli infodémiákrúl
Fejezet hossza:
Impresszum
Fejezet hossza:
{1} (Feleletválasztós vizsgakérdés) 1. Ha…
Fejezet hossza:


7 napon át teljesen ingyen!

Hallgasd a legújabb bestsellereket!

  • 10719 hangoskönyv
  • Napi szinten bővülő kínálat
  • Töltsd le ingyen
  • Hallgass könyveket, akkor is, ha a kezed foglalt
  • Korlátlanul, mindössze egy könyv havi áráért
Képernyő metszet a Voiz mobil alkalmazásból

Korlátlan hozzáférés

7 nap próbaidőszak
0 Ft
Utána: 5990Ft/hó *

  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
Népszerű

Korlátlan hozzáférés

4 + 1 hónap ajándék
4792 Ft / hó

Korlátlan hozzáférés 5 hónapon át
29 950 Ft23 960 Ft
  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
A legjobb ár-érték ajánlat

Korlátlan hozzáférés

12 + 5 hónap ajándék
4228 Ft / hó

Korlátlan hozzáférés 17 hónapon át
101 830 Ft71 880 Ft
  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
Ismerd meg a VOIZ-t az első magyar hangoskönyv platformot.

Ismerd meg a VOIZ-t az első magyar hangoskönyv platformot - az ideális megoldást azok számára, akik hatékonyabbá és hatásosabbá akarják tenni mindennapi életüket.

Válassz a legfrissebb hangos könyvek közül. A kínálat napi szinten frissül.

Bestsellerek profi színészek által előadva.

Spórolj időt és hallgasd kedvenc könyveidet bárhol, bármikor - vezetés közben, edzés alatt, vagy akár csak házimunka vagy pihenés közben.

Fedezd fel a legtöbb magyar hangoskönyvet egy helyen!


Inspiráld magad folyamatosan új ötletekkel és nézőpontokkal, és fejleszd tovább kommunikációs és tárgyalási készségeidet a VOIZ hangoskönyveivel.

Ha naponta csak 2x25 percet szánsz a hangoskönyv hallgatásra, egy héten belül már elolvasol egy új könyvet - vezetés közben, edzés alatt, vagy akár csak házimunka vagy pihenés közben!

Partnerek, akik bizonyítják a minőségünket!

Forbes logo
Moti kiadó logo
HVG logo
Édesvíz kiadó logo
Keressük...