Egy embert ábrázoló ikon plussz jellel Ajánld a VOIZ-t barátaidnak korlátok nélkül, és hallgasd ingyen akár egy életen át! Részletek

Dzsihád a Duna-parton - E-könyv

Dzsihád a Duna-parton - E-könyv

Ismertető
Párizs, London, Nizza, Brüsszel után az Iszlám Állam Budapesten készül terrormerényleteket elkövetni. A terv végrehajtására két minden gyanún felül álló magyar fiatalembert szemelnek ki, akik az akciók előtt egy pillanatra sem kerültek korábban a hatóságok látókörébe. Egy budapesti egyetemen tanult pszichiáter az agymosást állítja kutatásainak középpontjába a Szíriából Afganisztán keleti határvidékére átmenekített Iszlám Állam főhadiszállásán. Egyedülálló módszerével mindenre elszánt dzsihádistává képezi ki a két magyart. Az agymosott fiatalok előbb a pesti Duna-parton hajtanak végre halálos áldozatokat követelő gyilkos merényletet, majd egy repülőgépet térítenek el, hogy utasaikat kiszolgáltassák az Iszlám Államnak. Kulcsár István, az ismert rádióriporter, harmadik kalandregényével (a Mihail Kamjanyica néven írt Darabont és a Gyilkosság a Magyar Rádióban után) ismét meglepetést okoz és tabukat dönget. Súlyos mondanivalója ellenére is gördülékeny stílusú, olvasmányos, a humort sem nélkülöző könyve ugyanis az első magyar mű, amelyből az olvasó elképzelést alkothat az iszlám fundamentalisták módszereiről.


Fejezetek
Kulcsár István Dzsihád a Duna-parton
Fejezet hossza:
Tartalom
Fejezet hossza:
Kulcsár István
Fejezet hossza:
Kulcsár István eddig megjelent művei:…
Fejezet hossza:
Dzsihád a Duna-parton © Kulcsár…
Fejezet hossza:
Terikémnek
Fejezet hossza:
Allah futára
Fejezet hossza:
Az ikrek
Fejezet hossza:
Váltás
Fejezet hossza:
Engemet Kabul nem ejtett rabul
Fejezet hossza:
Az agymosó
Fejezet hossza:
Dzsihád Szent István napján
Fejezet hossza:
Abdel, a széles vállú
Fejezet hossza:
Gépeltérítés más előjellel
Fejezet hossza:
Epilógus
Fejezet hossza:
Vége
Fejezet hossza:
Köszönetnyilvánítás
Fejezet hossza:
Az Atlantic Press Kiadó és az Aba Könyvkiadó további ajánlata
Fejezet hossza:
Bora IldikóA rettegés piramisa
Fejezet hossza:
Földes JolánA halászó macska uccája
Fejezet hossza:
Tommy HilfigerAmerikai álmodozó
Fejezet hossza:
William G. WinklerLánykereskedők
Fejezet hossza:


7 napon át teljesen ingyen!

Hallgasd a legújabb bestsellereket!

  • 10696 hangoskönyv
  • Napi szinten bővülő kínálat
  • Töltsd le ingyen
  • Hallgass könyveket, akkor is, ha a kezed foglalt
  • Korlátlanul, mindössze egy könyv havi áráért
Képernyő metszet a Voiz mobil alkalmazásból

Korlátlan hozzáférés

7 nap próbaidőszak
0 Ft
Utána: 5990Ft/hó *

  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
Népszerű

Korlátlan hozzáférés

4 + 1 hónap ajándék
4792 Ft / hó

Korlátlan hozzáférés 5 hónapon át
29 950 Ft23 960 Ft
  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
A legjobb ár-érték ajánlat

Korlátlan hozzáférés

12 + 5 hónap ajándék
4228 Ft / hó

Korlátlan hozzáférés 17 hónapon át
101 830 Ft71 880 Ft
  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
Ismerd meg a VOIZ-t az első magyar hangoskönyv platformot.

Ismerd meg a VOIZ-t az első magyar hangoskönyv platformot - az ideális megoldást azok számára, akik hatékonyabbá és hatásosabbá akarják tenni mindennapi életüket.

Válassz a legfrissebb hangos könyvek közül. A kínálat napi szinten frissül.

Bestsellerek profi színészek által előadva.

Spórolj időt és hallgasd kedvenc könyveidet bárhol, bármikor - vezetés közben, edzés alatt, vagy akár csak házimunka vagy pihenés közben.

Fedezd fel a legtöbb magyar hangoskönyvet egy helyen!


Inspiráld magad folyamatosan új ötletekkel és nézőpontokkal, és fejleszd tovább kommunikációs és tárgyalási készségeidet a VOIZ hangoskönyveivel.

Ha naponta csak 2x25 percet szánsz a hangoskönyv hallgatásra, egy héten belül már elolvasol egy új könyvet - vezetés közben, edzés alatt, vagy akár csak házimunka vagy pihenés közben!

Partnerek, akik bizonyítják a minőségünket!

Forbes logo
Moti kiadó logo
HVG logo
Édesvíz kiadó logo
Keressük...