Egy embert ábrázoló ikon plussz jellel Ajánld a VOIZ-t barátaidnak korlátok nélkül, és hallgasd ingyen akár egy életen át! Részletek

Gyilkosság a Magyar Rádióban - E-könyv

Gyilkosság a Magyar Rádióban - E-könyv

Kategóriák, ahol megtalálható
Ismertető
Alig néhány nap leforgása alatt három azonos típusú gyilkosság történik a Magyar Rádióban. A krimi, amelyben ma is sokat emlegetett legendás rádiósok és fiktív személyek egyaránt szerepelnek, s melynek szerzője az ismert rádióriporter, a 80-as évek végén játszódik. A hajnali órákban húsklopfolóval halálos csapást mérnek egy külpolitikai kommentátorra, majd egy kezdő riporterlányra és végül egy belpolitikai szerkesztőre. A sorozatgyilkos jóformán semmi nyomot sem hagy maga után. A szokatlan bűncselekmény-sorozat indítékait kutató rendőrök sokáig képtelenek magyarázatot találni a rejtélyes gyilkosságokra, és reménytelennek látszik az is, hogy megtalálják a tettest. A bűncselekmények felderítésén nagylétszámú csoport dolgozik dr. Szomolányi Valér rendőr őrnagynak, a pesti nők bálványának a vezetésével. A Magyar Rádióban elkövetett hármas gyilkosság azonban márcsak a helyszín miatt is politikai szinezetet nyer, s az eseménynek külföldön is híre megy. Idehaza az illetékesek részleges hírzárlatot rendelnek el az ügyben, de a Szabad Európa Rádió adásaiból a magyar lakosság is értesül róla. Végül már az állambiztonsági szervek is kénytelenek foglalkozni a valójában nem politikai indítékú sorozatgyilkossággal. A Gyilkosság a magyar rádióban krimi, de egyszersmind politikai szatíra is, híradás arról, milyen állapotok uralkodtak a hazai média fellegvárában a rendszerváltás előtti években. Amellett, hogy a szerző nemcsak a mikrofonnal, hanem a tollal is kitűnően bánik, a történet hátborzongató hitelessége azzal is magyarázható, hogy a szerző nagyon jól ismeri a terepet, a Bródy Sándor utcai épületet, a Márványtermet, a sokat emlegetett Pagodát, hiszen évtizedekig volt a Magyar Rádió munkatársa, moszkvai és New York-i tudósítója.


Fejezetek
Ábra/kép
Fejezet hossza:
Tartalom
Fejezet hossza:
Kulcsár István Eddig Megjelent Művei
Fejezet hossza:
Kulcsár István
Fejezet hossza:
© Gyilkosság a Magyar Rádióban…
Fejezet hossza:
Ebben a regényben fiktív és…
Fejezet hossza:
„A történet teljes egészében igaz,…
Fejezet hossza:
I.A helyszíni szemle
Fejezet hossza:
II.Mondják meg annak a spinkónak!
Fejezet hossza:
III.Főbenjáró bűncselekmény
Fejezet hossza:
IV.Kinek lehet érdeke?
Fejezet hossza:
V.A hullakamra
Fejezet hossza:
VI.Három a magyar igazság
Fejezet hossza:
VII.Népes város Afrikában
Fejezet hossza:
VIII.A „Gatya” fedőnevű művelet
Fejezet hossza:
IX.Egy közepes hatóerejűnukleáris szerkezet
Fejezet hossza:
X.Itt a Kosztolányi Dezső tér
Fejezet hossza:
XI.A húsklopfoló mint olyan
Fejezet hossza:
XII.Pácsó és happy end
Fejezet hossza:
Köszönetnyilvánítás
Fejezet hossza:
Vége
Fejezet hossza:
Az Atlantic Press Kiadó és az Aba Könyvkiadó további ajánlata
Fejezet hossza:
Kulcsár IstvánKartársak és kortársak - Egy obsitos rádióriporter…
Fejezet hossza:
Kulcsár IstvánSzexmentes övezet - Tudósítások az átkosból
Fejezet hossza:
Mihail KamjanyicinDarabont - Hírszerző voltam Budapesten
Fejezet hossza:


7 napon át teljesen ingyen!

Hallgasd a legújabb bestsellereket!

  • 10696 hangoskönyv
  • Napi szinten bővülő kínálat
  • Töltsd le ingyen
  • Hallgass könyveket, akkor is, ha a kezed foglalt
  • Korlátlanul, mindössze egy könyv havi áráért
Képernyő metszet a Voiz mobil alkalmazásból

Korlátlan hozzáférés

7 nap próbaidőszak
0 Ft
Utána: 5990Ft/hó *

  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
Népszerű

Korlátlan hozzáférés

4 + 1 hónap ajándék
4792 Ft / hó

Korlátlan hozzáférés 5 hónapon át
29 950 Ft23 960 Ft
  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
A legjobb ár-érték ajánlat

Korlátlan hozzáférés

12 + 5 hónap ajándék
4228 Ft / hó

Korlátlan hozzáférés 17 hónapon át
101 830 Ft71 880 Ft
  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
Ismerd meg a VOIZ-t az első magyar hangoskönyv platformot.

Ismerd meg a VOIZ-t az első magyar hangoskönyv platformot - az ideális megoldást azok számára, akik hatékonyabbá és hatásosabbá akarják tenni mindennapi életüket.

Válassz a legfrissebb hangos könyvek közül. A kínálat napi szinten frissül.

Bestsellerek profi színészek által előadva.

Spórolj időt és hallgasd kedvenc könyveidet bárhol, bármikor - vezetés közben, edzés alatt, vagy akár csak házimunka vagy pihenés közben.

Fedezd fel a legtöbb magyar hangoskönyvet egy helyen!


Inspiráld magad folyamatosan új ötletekkel és nézőpontokkal, és fejleszd tovább kommunikációs és tárgyalási készségeidet a VOIZ hangoskönyveivel.

Ha naponta csak 2x25 percet szánsz a hangoskönyv hallgatásra, egy héten belül már elolvasol egy új könyvet - vezetés közben, edzés alatt, vagy akár csak házimunka vagy pihenés közben!

Partnerek, akik bizonyítják a minőségünket!

Forbes logo
Moti kiadó logo
HVG logo
Édesvíz kiadó logo
Keressük...