A kilencvenedik életévét taposó legendás rádióriporter, Kulcsár István tizenhetedik könyvében ismét rácáfol a közhiedelemre, miszerint a „szépkorú” ember már a hamut is mamunak mondja. Javarészt személyes emlékei alapján, megbízható történelmi hűséggel és fenomenális emlékezőtehetséggel idézi fel a második világháborút megelőző és követő világ szereplőit, emlékezetes eseményeit és mindennapjait. A tőle megszokott eleganciával megírt, többnyire ironiával átszőtt történetekből az olvasó megtudhatja, hogy miért haragudott József Attila Hidas Antalra, hogyan dobott puszit a primadonna Tőkés Anna Rákosi Mátyásnak, hogyan ugratták egymást a kor írófejedelmei, hogy mi volt az a szocreál, miként vették rá az átkosban az embereket arra, hogy szavazzanak a kommunistákra, meg hogy hogyan találták fel Magyarországon a Ribakov-mozgalmat, de még azt is, hogy ki volt a vitéz és a lófő, és milyenek voltak a nem is olyan régi időkben a budapesti utcák, villamosok, üzletek, a bordélyok és a közvécék. Jónéhány történetben szembesül a múlt és a jövő, például a háztartási alkalmazottak valamikori és mai helyzete, és az összehasonlítás végeredménye nem egyszer meglepő. A Privát panoptikumot olvasva az idősebbek elmerülhetnek a saját múltjukban, a fiatalok pedig betekintést nyerhetnek az „antivilágokba”, melyekben nem volt internet, wikipédia, okostelefon, villamos roller, de még televízió sem, de ahol a keserves napokban is bőven áradt a humor, buzgott a szellem, a minden hatalommal dacoló tehetség és élni akarás.