Ó, ez nagyon jól esett! Könnyed, szórakoztató, rövidke történetre vágytam, és pont azt kaptam. Mintha csak valami fekete-fehér pantomimfilmet néztem volna, úgy peregtek előttem a képek, pedig amúgy én azt annyira nem is szeretem, de ide illett nagyon. A kötet gyakorlatilag 1-2 nap alatt elolvasható, utána pedig fülig ér a szánk. Rögtön a legelején fel is ülhetünk a grenoble-i gyorsra Gomarral, a főszereplővel, akiről joggal gondoljuk joggal, hogy egy talpig úriember, aki születésétől kezdve patyolattiszta lélekkel rendelkezik. Persze aztán később kicsit kijózanodunk, de szeretetünk nem múlik... Jó időbe telik, amíg emberünk megtalálja a legkényelmesebb kupét a vonaton, mivel hosszú az út, és nem mindegy, mekkora kényelemben tölti el az órákat. Igen ám, de a lehető legrosszabb döntést hozza, amikor egy fura alakhoz társul be, pedig még figyelmeztetik is, hogy ne tegye! Aztán már csak akkor ébred a kloroformos bódultságból, amikor társa szétvitriolozott arcát pillanthatja meg magával szemben. Nincs más út, mint a menekülés a száguldó vonatról, amelyet az igen nagy tiszteletet parancsoló pocakkal kell véghezvinnie, de kedvencünknek semmi sem lehetetlen. Aztán pedig jöhet a menekülés és az irha mentése, mert hamar fény derül arra, hogy a haláleset(ek) felfedezésekor két ember hiányzik a vonatról, és az egyik Gomar... Természetesen gyanúsítottként keresi a rendőrség. Mivel nem ejtették a fejére, maga is nyomozásba kezd, és milyen jól teszi, mert enélkül talán a fejét vennék. Termete ellenére mindenhonnan meglóg, kiszökik még egy egérlyuknyi helyen is. És továbbra is, mindvégig imádjuk! Ez egy olyan krimi, ahol ugyan egy percig sincs görcsben a gyomrunk, mégis egyszerűen csak élvezzük, mert nagyon-nagyon szórakoztató. (erika-sorolvaso.blogspot)