Egy embert ábrázoló ikon plussz jellel Ajánld a VOIZ-t barátaidnak korlátok nélkül, és hallgasd ingyen akár egy életen át! Részletek

Hampden János - E-könyv

Hampden János - E-könyv

Ismertető
Az angol történelem meghatározó eseménye volt az a pillanat, amikor I. Károly király, katonáitól övezve az ülésező hosszú parlamentre rontott, és 1642 januárjában le akarta tartoztatni az ötöket - köztük John Hampdent. A fegyveres összetűzésig fajuló vita kiváltója egy középkori adó kiterjesztése volt, amihez Károly nem kérte a parlament beleegyezését. Ez az esemény egyik kiváltó oka lett az angol polgárháborúnak, melynek egyik csatájában, 1943-ban halálos sebet kap Hampden és meghal. Ezt követően a polgári ellenállás és a rettenthetetlen hazafi mintaképe lesz Hampden. A brit hagyományokban ma is évről-évre megemlékezik az Alsóház erről az eseményről, emlékeztetve a monarchiát és annak mindenkori uralkodóját, hogy a parlament tőle független és nélküle nem kormányozhat. Macaulay tehát egy olyan, a brit történelem ikonikus figuráját választott életrajza témájául, mely angol nyelvterületen része a mindennapi történelmi emlékezetnek. A remek írást Szász Károly klasszikus magyar fordításában adjuk közre.


Fejezetek
Tartalomjegyzék
0:00
Címlap
0:00
Impresszum
0:00
Hampden János — 1. rész
0:00
Hampden János — 2. rész
Fejezet hossza:
Hampden János — 3. rész
Fejezet hossza:
Hampden János — 4. rész
Fejezet hossza:
Hampden János — 5. rész
Fejezet hossza:
Hampden János — 6. rész
Fejezet hossza:
Hampden János — 7. rész
Fejezet hossza:
A borítóról
Fejezet hossza:


7 napon át teljesen ingyen!

Hallgasd a legújabb bestsellereket!

  • 12897 hangoskönyv
  • Napi szinten bővülő kínálat
  • Töltsd le ingyen
  • Hallgass könyveket, akkor is, ha a kezed foglalt
  • Korlátlanul, mindössze egy könyv havi áráért
Képernyő metszet a Voiz mobil alkalmazásból

Korlátlan hozzáférés

7 nap próbaidőszak
0 Ft
Utána: 5990Ft/hó *

  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
Népszerű

Korlátlan hozzáférés

4 + 1 hónap ajándék
4792 Ft / hó

Korlátlan hozzáférés 5 hónapon át
29 950 Ft23 960 Ft
  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
A legjobb ár-érték ajánlat

Korlátlan hozzáférés

12 + 5 hónap ajándék
4228 Ft / hó

Korlátlan hozzáférés 17 hónapon át
101 830 Ft71 880 Ft
  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
Ismerd meg a VOIZ-t az első magyar hangoskönyv platformot.

Ismerd meg a VOIZ-t az első magyar hangoskönyv platformot - az ideális megoldást azok számára, akik hatékonyabbá és hatásosabbá akarják tenni mindennapi életüket.

Válassz a legfrissebb hangos könyvek közül. A kínálat napi szinten frissül.

Bestsellerek profi színészek által előadva.

Spórolj időt és hallgasd kedvenc könyveidet bárhol, bármikor - vezetés közben, edzés alatt, vagy akár csak házimunka vagy pihenés közben.

Fedezd fel a legtöbb magyar hangoskönyvet egy helyen!


Inspiráld magad folyamatosan új ötletekkel és nézőpontokkal, és fejleszd tovább kommunikációs és tárgyalási készségeidet a VOIZ hangoskönyveivel.

Ha naponta csak 2x25 percet szánsz a hangoskönyv hallgatásra, egy héten belül már elolvasol egy új könyvet - vezetés közben, edzés alatt, vagy akár csak házimunka vagy pihenés közben!

Partnerek, akik bizonyítják a minőségünket!

Forbes logo
Moti kiadó logo
HVG logo
Édesvíz kiadó logo
Keressük...