Egy embert ábrázoló ikon plussz jellel Ajánld a VOIZ-t barátaidnak korlátok nélkül, és hallgasd ingyen akár egy életen át! Részletek

A trónbitorló - E-könyv

A trónbitorló - E-könyv

Kategóriák, ahol megtalálható
Ismertető
Avidius Cassius i. sz. 130-ban egy szír kereskedő fiaként született. Apja már római polgárjogot nyert, ő maga pedig kora ifjúságától kezdve azért küzdött, hogy a régi római erényeket megőrizve a hadseregben jusson előre. Elszántsága elnyeri jutalmát: a birodalom határvidékein szolgálva egyre magasabbra jut a katonai ranglétrán, míg végül i. sz. 172-ben a keleti provinciák teljhatalmú ura lett. A sikeres hadvezér, Marcus Aurelius császár kegyeltje az uralkodó halálhírét véve úgy dönt, hogy maga foglalja el a caesarok trónját. A keleti provinciák sorra behódolnak neki, és úgy tűnik, Róma éléskamrája, Egyiptom megszerzése után diadalmasan vonulhat be Itáliába és fogadtathatja el uralmát a Szenátussal és Marcus Aurelius törvényes utódjával, Commodusszal is. Az istenek azonban kegyetlen játékot űznek a trónbitorlóval, és a csúcsról mindig gyorsabb a bukás, mint a felvezető út. Marcellus Mihály új, Aeterna Roma című regénysorozatának első kötete fordulatos élet- és jellemrajz egy pártütésében is tragikus sorsú, tehetséges hadvezérről. A széles körű kutatómunkára támaszkodó regény hű krónikája Marcus Aurelius uralkodása e kevésbé ismert, mégis nagy horderejű mozzanatának.


Fejezetek
Marcellus Mihály A TRÓNBITORLÓ •…
Fejezet hossza:
Copyright © Marcellus Mihály, 2015…
Fejezet hossza:
„Mert a gőg félelmetes csaló…
Fejezet hossza:
Tartalom Jelen – Az új…
Fejezet hossza:
Jelen – Az új császár
Fejezet hossza:
Első visszaemlékezés – Becsvágy és kudarc
Fejezet hossza:
Jelen
Fejezet hossza:
Második visszaemlékezés – Vajon mi a tervük veled az isteneknek?
Fejezet hossza:
Jelen – Ki erősebb, mint az oroszlán?
Fejezet hossza:
Harmadik visszaemlékezés – Oroszlán születik
Fejezet hossza:
Jelen
Fejezet hossza:
Negyedik visszaemlékezés – A győztes
Fejezet hossza:
Jelen
Fejezet hossza:
Ötödik visszaemlékezés – Syria hőse, tudsz-e hinni?
Fejezet hossza:
Jelen
Fejezet hossza:
Utóhang
Fejezet hossza:
Utóhang után
Fejezet hossza:
A Tisztelt, Hűséges Olvasómhoz
Fejezet hossza:
1 Kr. u. 175. május…
Fejezet hossza:


7 napon át teljesen ingyen!

Hallgasd a legújabb bestsellereket!

  • 8765 hangoskönyv
  • Napi szinten bővülő kínálat
  • Töltsd le ingyen
  • Hallgass könyveket, akkor is, ha a kezed foglalt
  • Korlátlanul, mindössze egy könyv havi áráért
Képernyő metszet a Voiz mobil alkalmazásból

Korlátlan hozzáférés

7 nap próbaidőszak
0 Ft
Utána: 5990Ft/hó *

  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
Népszerű

Korlátlan hozzáférés

4 + 1 hónap ajándék
4792 Ft / hó

Korlátlan hozzáférés 5 hónapon át
29 950 Ft23 960 Ft
  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
A legjobb ár-érték ajánlat

Korlátlan hozzáférés

12 + 5 hónap ajándék
4228 Ft / hó

Korlátlan hozzáférés 17 hónapon át
101 830 Ft71 880 Ft
  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
Ismerd meg a VOIZ-t az első magyar hangoskönyv platformot.

Ismerd meg a VOIZ-t az első magyar hangoskönyv platformot - az ideális megoldást azok számára, akik hatékonyabbá és hatásosabbá akarják tenni mindennapi életüket.

Válassz a legfrissebb hangos könyvek közül. A kínálat napi szinten frissül.

Bestsellerek profi színészek által előadva.

Spórolj időt és hallgasd kedvenc könyveidet bárhol, bármikor - vezetés közben, edzés alatt, vagy akár csak házimunka vagy pihenés közben.

Fedezd fel a legtöbb magyar hangoskönyvet egy helyen!


Inspiráld magad folyamatosan új ötletekkel és nézőpontokkal, és fejleszd tovább kommunikációs és tárgyalási készségeidet a VOIZ hangoskönyveivel.

Ha naponta csak 2x25 percet szánsz a hangoskönyv hallgatásra, egy héten belül már elolvasol egy új könyvet - vezetés közben, edzés alatt, vagy akár csak házimunka vagy pihenés közben!

Partnerek, akik bizonyítják a minőségünket!

Forbes logo
Moti kiadó logo
HVG logo
Édesvíz kiadó logo
Keressük...