Marek Twain humorának egyedisége, néha fanyar, sokszor finom előbukkanása szinte minden művében megfigyelhető. Ám vannak olyan műfajok, amikhez kifejezetten illik a humoros csattanó, és ezek a tárcák, novellák, glosszák, melyekből gazdagon található ebben a kötetben. Az írások hangulatát leginkább azzal jellemezhetjük, ha mindjárt a bevezető sorokból idézünk: Twain Arthour jelentékeny hírű ember volt - adószedő az országúton. Rufus Vilmos idejében. Körülbelül harminc éves korában elment egyikébe ama szép, ó-angol üdülőhelyeknek: Newgate-be, hogy ott valamit eligazítson és sohasem tért vissza. Mialatt ott tartózkodott, hirtelen meghalt. Twain Augusztus úgy 1160 körül, úgy látszik, beszéltetett magáról. Rendkívül vidám fickó volt, régi kardját elő szokta rántani, kifenni, aztán sötét éjen alkalmas helyre állni és ez éles szerszámát beleütni az emberekbe, akik arrafelé jártak; csupán azért, hogy ugrálni, táncolni, lássa őket. Született humorista volt. De csakhamar arra szokott, hogy tréfáját igen messze vitte és az első alkalommal, amint rajtakapták, hogy egyik embertársának a ruháit lerángatta, a világi hatóság az Augusztus testének egy részét eltávolította és azt Temple Barrnál egy szépen fekvő magaslatra helyezte, hol üres óráiban az embereket nézegette és igen meg lehetett elégedve. Soha semmiféle helyzet nem tetszett neki annyira, és soha nem tartózkodott sehol annyi ideig. Azután családfánk a legközelebbi kétszáz esztendő alatt a harcosok sorát mutatja, - nemes, nagylelkű lovagokét, akik minden időben énekelve vonultak a csatára, mégpedig szorosan a hadsereg mögött, és rendesen hangos kiáltással, szorosan a hadsereg előtt vonultak vissza.