Egy embert ábrázoló ikon plussz jellel Ajánld a VOIZ-t barátaidnak korlátok nélkül, és hallgasd ingyen akár egy életen át! Részletek

A Tisztelt Ház - E-könyv

A Tisztelt Ház - E-könyv

Kategóriák, ahol megtalálható
Ismertető
Vajon húsz év mindig ugyanazt az időtartamot jelenti? Mikszáth Kálmán nevezetes politikai karcolatai a kiegyezés után 20 évvel íródtak, amikorra a nagy össznemzeti lelkesedést már feledtette a hétköznapok gondja: az ország eladósodása, a pártok szétesése, majd újak keletkezése. A politikusi glóriák csillogása elveszett, bizony sok új honatya csalafinta módon szerezte meg a szavazatokat, sokan voltak már a Tisztelt Házban, akik a képviselőségen kívül más jövedelemmel nem rendelkeztek. 1886-ban a szintén képviselő Mikszáth magáévá teszi a keleti bölcsek életfilozófiáját: ha nagyon bele vagy keveredve valamibe, hátrálj ki belőle, nézd meg kívülről, messzebbről. És amit ekkor látott, leírta: hol szarkasztikus humorral, hol finom iróniával, de mindig eleganciával, mindig hidegvérrel forgatva a kihegyezett tollat, akár Tisza Kálmán bajuszát rángatta meg, akár Istóczy Győző kirohanásait gúnyolta ki. 2010-ben azzal a szándékkal adjuk újra közre „A Tisztelt Ház”-at, hogy „a mi húsz évünket” is nézzük meg amúgy mikszáthosan. Éppen ideje, hogy azon, amibe 1990 óta bele vagyunk gabalyodva, távolabbról szemlélve tiszta szívvel nevessünk egy jót. Jankó János korabeli karikatúrái segítőtársaink lesznek a kor nagyszerű és kisszerű figuráinak felidézésében.


Fejezetek
Mikszáth Kálmán A tisztelt Ház KOSSUTH KIADÓ
Fejezet hossza:
Tartalom Bevezetés A káosz A…
Fejezet hossza:
Bevezetés
Fejezet hossza:
A káosz
Fejezet hossza:
A színhely
Fejezet hossza:
A folyosó
Fejezet hossza:
A generális
Fejezet hossza:
A karzat
Fejezet hossza:
A két törzsfőnök
Fejezet hossza:
Bent a teremben
Fejezet hossza:
A macska
Fejezet hossza:
A szónokok
Fejezet hossza:
A „majdnem” szónokok
Fejezet hossza:
Ahol a szellemi toalettet csinálják
Fejezet hossza:
A sokfejűek
Fejezet hossza:
A büfé
Fejezet hossza:
A képviselői mesterség
Fejezet hossza:
A „Haluska Jánosok”
Fejezet hossza:
Epilóg
Fejezet hossza:
Impresszum
Fejezet hossza:
{1} Engedjék meg, hogy én…
Fejezet hossza:


7 napon át teljesen ingyen!

Hallgasd a legújabb bestsellereket!

  • 10696 hangoskönyv
  • Napi szinten bővülő kínálat
  • Töltsd le ingyen
  • Hallgass könyveket, akkor is, ha a kezed foglalt
  • Korlátlanul, mindössze egy könyv havi áráért
Képernyő metszet a Voiz mobil alkalmazásból

Korlátlan hozzáférés

7 nap próbaidőszak
0 Ft
Utána: 5990Ft/hó *

  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
Népszerű

Korlátlan hozzáférés

4 + 1 hónap ajándék
4792 Ft / hó

Korlátlan hozzáférés 5 hónapon át
29 950 Ft23 960 Ft
  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
A legjobb ár-érték ajánlat

Korlátlan hozzáférés

12 + 5 hónap ajándék
4228 Ft / hó

Korlátlan hozzáférés 17 hónapon át
101 830 Ft71 880 Ft
  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
Ismerd meg a VOIZ-t az első magyar hangoskönyv platformot.

Ismerd meg a VOIZ-t az első magyar hangoskönyv platformot - az ideális megoldást azok számára, akik hatékonyabbá és hatásosabbá akarják tenni mindennapi életüket.

Válassz a legfrissebb hangos könyvek közül. A kínálat napi szinten frissül.

Bestsellerek profi színészek által előadva.

Spórolj időt és hallgasd kedvenc könyveidet bárhol, bármikor - vezetés közben, edzés alatt, vagy akár csak házimunka vagy pihenés közben.

Fedezd fel a legtöbb magyar hangoskönyvet egy helyen!


Inspiráld magad folyamatosan új ötletekkel és nézőpontokkal, és fejleszd tovább kommunikációs és tárgyalási készségeidet a VOIZ hangoskönyveivel.

Ha naponta csak 2x25 percet szánsz a hangoskönyv hallgatásra, egy héten belül már elolvasol egy új könyvet - vezetés közben, edzés alatt, vagy akár csak házimunka vagy pihenés közben!

Partnerek, akik bizonyítják a minőségünket!

Forbes logo
Moti kiadó logo
HVG logo
Édesvíz kiadó logo
Keressük...