A vígjáték Versailles-ban is, Párizsban is nagyon tetszett s a színpadon ma is egyik legnépszerűbb és leghatásosabb alkotása Moliére-nek. Mind a három felvonásban ugyanaz a helyzet: Dandin György be akarja bizonyítani apósának és anyósának, hogy felesége hűtlen hozzá, udvarlót tart; de a szerencsétlen paraszt mindannyiszor „hazugságban marad, holott neki van igaza. Moliére azonban ezzel az egyetlen helyzettel háromszor tudja fölkelteni és ébren tartani érdeklődésünket, amit nemcsak azzal ér el, hogy a helyzetet új és leleményes formában ismétli, hanem főképen azzal, hogy a jellemek mind élénkebben és határozottabban bontakoznak ki a nem ritkán bohókás jelenetek közepette. Jellemfestés dolgában Dandin György nem áll hátrább Moliére legkitűnőbb remekeinél. Minden alakja eleven s ferdeségében csodálatos keveréke a rossznak és a jónak. Dandin György, a nagyralátó, gazdag paraszt, a kit rangkórsága belekerget olyan helyzetekbe, a melyekben föllázad a becsületérzése s a melyekből többé nem szabadulhat: nem hiába vált közmondásos alakká. S milyen finom, komikai ellentétet mutat hozzá képest Angélique, az úri kisasszonyból lett feleség! Dandin nehézkes, otromba, durva, szókimondó, Angélique, kecses, könnyed, ravasz, képmutató. Ez a két ember még akkor sem férhetne meg egy födél alatt, ha megvolna közöttük az erkölcsi kapocs: a szerelem. De Dandin György nem szerelemből házasodott s Angélique nem jószántából ment férjhez. Dandinnak kellett a nagyúri név, Angélique szüleinek, a Sotenville párnak kellett a paraszt pénze. Ebből a nagy ferdeségből utóbb is csak ferdeségek származhatnak. Két összebékíthetetlen elem kerül itt össze, jórészt Dandin hibájából, aki úri feleséggel akart csillogni. Dandin nem azért házasodott, hogy asszonyra tegyen szert, a kivel megossza az életet jóban-rosszban egyaránt, hanem azért, hogy az úri feleség mellett maga is uraskodhassék. Nagyon megcsalódott s lassankint észreveszi, hogy ő voltaképpen csak a házassága előtt volt úr s alantos mivoltát csak