A fiatal szerző filmregénynek nevezi művét titokzatos okokból. Talán az első oldalon levő plakát- vagy filmfelirat stílusban írott szöveg miatt. Különben rendes regény a könyv, egy kicsit kétségbeejtően rendes. Aranyos, jókedvű kadétok és önkéntesek, helyes és kikapós asszonyok, katonás strammság, melodráma-szentimentalizmus és felületesség. Különben megtalálhat az olvasó mindent a regényben, amit egy jól fésült, szimpatikus fiatal embertől joggal elvárhatnak a lányos mamák a zsúron elfogyasztott sendwichek és mignonok fejében: kis érzelgős hazaszeretet, könnyed jókedvet, részletes pletykákat, kamaszosan kedves önteltséget és jókora adag erkölcstelenséget. Alapjában véve igen elszomorító jelenség ez a regény, annál elszomorítóbb, mennél nagyobb közönségsikere lesz. Mert könnyen előfordulhat, hogy lesz. Meséje fordulatos, alakjaiban van kedvesség és - sajnos - elterjedt az ilyen Májibaba-szerű világnézet. Az egyik alappillér valamilyen felületes és agresszív katonásdi, a másik a sima modor, a harmadik a színházi lapok erkölcstana... - írja az eléggé lesújtó korabeli ítész - F.I. monogrammal - a könyvről. Ám kilencven év távlatából a vitriolos kritikával nem lehet egyetérteni: Molnár Ferenc könyve ma is élő, s igaz, hogy habkönnyű, de szórakoztató olvasmány. Nem kíván erkölcsi magasságokba emelkedni, nem kíván hősöket teremteni, csak bemutatja a kor átlagos embereit, átlagos élethelyzetekben. Ám ami nem átlagos, az a szakmai tudás. Mert Molnár Ferenc tudott írni, mi több, remekül tudott írni, amire ez a szórakoztató könyv remek példa.